7. rész

Hello!^^ sajnálom, hogy már egy hete nem hoztam részt, de! most már itt vagyok, az új résszel ami remélem tetszeni fog! ;)

E.*

SooYun POV

Miközben kiköptem a mentolos szájvizem, megszólalt a bejárati csengő, úgyhogy keresztülrohantam a házon az ajtóhoz. Fura, hogy valaki idejön ilyen korán reggel, talán megpróbál eladni nekem valamit.
Kinyitottam az ajtót és megláttam TaeHyungot, ahogy ott áll ideges mosollyal az arcán. A szemeim nagyra nyíltak a gondolatra, hogy miért bukkan itt fel.
- Honnan tudod, hogy itt lakom? – gyakorlatilag rákiáltottam, mire vigyorra húzta ajkait.
- Neked is jó reggelt – túrt bele a hajába, míg én bezártam az üvegajtót és beengedtem őt a házba.
- Most komolyan, honnan tudtad, hogy itt lakom? – kérdeztem most már higgadtabban. Soha nem is válaszolt rá, mert szinte azonnal rányomta az ajkait az enyémre. Vigyorra húztam a szám, mikor elhúzódott tőlem.
- Mondjuk, hogy a madarak csiripelték – kacsintott rám, mire a térdeim elgyengültek. Tökéletesen nézett ki.
Mikor összegyűjtöttem, ami megmaradt a méltóságomból, visszamentem a fürdőszobába és nem voltam benne biztos, hogy TaeHyung követni fog-e vagy nem. Ideges lettem. Nem akartam, hogy bemenjen az én szobámba, de leülhetett volna a nappaliban és tévézhetne, ha szeretne.
Megkönnyebbülésemre, TaeHyung jött utánam a fürdőbe és rátámaszkodott a pultra, elszántan figyelte, ahogy megigazítom a hajam.
- Inkább fel kéne fognod – ajánlotta, mire elkaptam tekintetem a tükörről és homlok ráncolva néztem rá. A tarkóját vakarta, nyilvánvalóan ő is furának érezte a helyzetet, ahogy én is.
- Kösz, nem – kuncogtam javaslatára. Sosem hordtam felkötve a hajam, csak hétvégén, mikor itthon vagyok, amúgy meg mindig ki volt engedve.
Valami oknál fogva, mikor nem a lóg az arcomba, mindig önbizalom hiányosnak és furának érzem magam, ezért szükségem volt a hajam nyújtotta biztonságra. Előhúztam egy kevés sminket a fiókból, közben kínosan éreztem magam, hogy TaeHyung figyel.
- Ne tedd azt magadra – nyögött ki még egy fura megjegyzést. Bárcsak megtartotta volna magának. Soha nem vallanám be, de nem szerettem mások javaslatait, mert inkább csinálom úgy a dolgokat, ahogy én akarom.
A szemem forgattam, míg kicsavartam a szempillaspirált és felkentem a festéket a szempilláimra. Magamban reménykedtem, hogy TaeHyung nem fog most nézni, mikor förtelmesen nézek ki. Természetesen, figyelt.
- Miért jöttél ide? – kérdeztem, ahogy befejeztem a sminkelést. Becipzáraztam a kis neszeszeremet, majd bedobtam azt a fiókba.
- Ma én akarlak elvinni a suliba – jelentette be, és nem tudtam mást csinálni, csak bólintani. Ahogy el akartam menni mellette, elém vágott és tett egy lépést a közelembe.
Fényes ajkai megérintették az enyémet, és a kezem megtalálta az útját a hajához. Derekamra tette hatalmas kezeit és felemelt a pultra, szája sosem hagyta el az enyémeket eközben.
Lábamat törzse köré fontam, ahogy másik kezemmel a pólójába kapaszkodtam. A pult szélére ültetett, így közel voltuk egymáshoz. Miközben ezt csináltuk, folyamatosan bomlott le a fal, amit magam köré akartam építeni, bár azt hiszem, jobb hogy közel engedtem TaeHyungot magamhoz.
Ezúttal én húzódtam el előbb, mire ő lehajolt, hogy még egyszer megcsókoljon, de elfordítottam a fejem, így szája az arcomat érte. Lábammal elengedtem TaeHyungot, aki leemelt a pultról és nyomott egy csókot a homlokomra.
Hátrahajtottam a fejem, hogy felnézhessek rá; elkaptam önelégült tekintetét. Nyilvánvaló volt, hogy elégedett önmagával, de őszintén, én is örültem magamnak. Csak abban reménykedtem, hogy nem mutatom ki annyira, mint ő. Megköszörülte a torkát és lenézett önző mosolyával, ami még mindig aranyosan nézett ki.
- Gondolkodtál már azon, amit tegnap kérdeztem? – kérdezte, de most én következtem, hogy mosolyra húzzam ajkaim, és elég nagyra is sikeredett.
- Nem – válaszoltam, mielőtt elhúztam mellette. Pont, ahogy akartam, jött utánam. Az elmém egy kis része emlékeztetett, hogy nem tudom őt irányítani, de megengedtem magamnak azt, hogy az ellenkezőjét higgyem.
Miután végighallgattam TaeHyung panaszkodását arról, hogy mennyi ideig tart elkészülnöm, belebújtam a converse cipőmbe és felkaptam a táskám. Futottam utána, hogy lépést tartsak vele, mikor a kocsija felé indult. Legnagyobb meglepetésemre kinyitotta nekem az ajtót és be is zárta utánam.
A kocsiban lévő órára pillantottam, mikor kihajtott az utcára, és fogalmam se volt, hogy TaeHyung mi miatt panaszkodott eddig. Hamarabb elkészültem, mint általában, beleértve azt a három percet, amíg mást csináltam, már ha értitek, mire gondolok.
- Miért mentél el a suli mellett? TaeHyung, nem fogom megint ellógni az órákat. Tegyél ki – nem kellene meglepődnöm, hiszen TaeHyung mindig lóg, bár mostanában sokkal többet jár be.
- Időben beérünk, ne aggódj. Csak teszünk egy kis kitérőt – helyezte a kezét a combomra és kis köröket rajzolt a farmerra. Azt hiszem, csak próbált megnyugtatni, de ehelyett az őrületbe kergetett. Minden szőrszálam az égnek állt, ahogy ujjai a combomon mozogtak.
Mielőtt észbe kaptam, behajtottunk egy kisebb fánkozó előtti parkolóba. Ha TaeHyung nem fog venni nekem egy fánkot legalább, felrobbanok. Elismerem, bepánikoltam, mikor TaeHyung kiszállt és lezárta a kocsit, de megkönnyebbültem, amikor kinyitotta nekem az ajtót és összekulcsolta ujjainkat.
Mikor bent voltunk, mindent megmutatott az étlapon, hogy mi az, amit szeret, de még mindig nem tudtam, hogy mit rendeljek. Talán mert jobban figyeltem a szemeire, mint a szavaira.
- Csak rendelj nekem, tökmindegy – mondtam, mire bólintott, majd felállt és a sráchoz lépett a kasszánál. Felvettem pár szalvétát és elfoglaltam egy helyet, míg Tae várt, hogy elkészüljön a rendelésünk.
Nem sokkal később TaeHyung is leült velem szembe és odaadta a fánkom, ami istenien nézett ki. A tetején csoki bevonat volt néhány rózsaszín valamivel. Annyira örültem neki, hogy valaki túlságosan elvonta a figyelmem a mai reggeliről. Felpillantottam TaeHyungra, aki már engem nézett.
- Itt egy kis tej. Gondoltam, inni is szeretnél – tett elém egy kis csésze tejet. Enni kezdtünk és beszélgettünk, bár nem sokat. TaeHyung előttem ette meg a fánkját, ezért nézett engem.
Mikor én is végeztem, megtöröltem az arcom a szalvétával és kellemetlenül éreztem magam, de ez alatt TaeHyung szemeibe néztem. Míg visszavitte a cuccainkat, belenéztem a táskámba és sikerült előkaparnom négy dollárt, amit felé nyújtottam.
- Én állom – mosolygott, mire bólintottam és beszálltunk a kocsijába. Azon kaptam magam, mialatt TaeHyung beindította a kocsit, hogy minden apró mozdulatát figyelem, és mikor rajtakapott… Az nem kifejezés, hogy mennyire szégyelltem magam.
- Köszi, TaeHyung. Ez aranyos volt tőled – szólaltam meg, TaeHyung pedig a kezét az enyémre helyezte válaszul. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit tenne.
Ez az oldala TaeHyungnak határozottan el volt rejtve, ritkán láthatta bárki is, és tudom, hogy közhelyesen hangzik, de különlegesnek éreztem magam, amiért megmutatta nekem, hogy tud kedves is lenni.
A suliba megérkezve észrevettem, hogy mindenki álla leesett, mikor meglátták, hogy TaeHyung a kezemet fogja. Pár lány engem bámult, és nem telt el sok idő, míg arra gondoltam, hogy mennyien csodálják TaeHyungot.
A szabad kezemmel belekapaszkodtam izmos karjába, ahogy közelebb bújtam hozzá. A szemem sarkából láttam, hogy mosolyogva figyeli, ahogy egymáshoz érünk. A fogásom ellazult TaeHyungon, ahogy Hana felé igyekeztem, tudatva ezzel, hogyha más merre akar menni, akkor menjen. Nem is kellene meglepődnöm, mikor lemaradt mögöttem.
- Mi a faszt rejtegetsz előlem? – sikította HaNeul, mikor TaeHyung hallótávolságon kívül volt. A múlt héten nem sokat meséltem róla, és emiatt bűntudatot is éreztem.
- Hétfőn megsérültem, elvitt a sürgősségire, aztán elmentünk a házához, ahol megint összevesztünk. Ééés tegnap csókolóztunk, mármint igaziból, nem csak azok a homlok puszik, amiket mindig adott. Ó, és tegnap megkérdezte, hogy járnék-e vele, de nemet mondtam, mert nem akarom elsietni a dolgokat, és aztán gyakorlatilag smároltunk. Elvitt fánkozni, és szuper édes volt, és Hana, azt hiszem, nagyon kedvelem TaeHyungot – sikerült mondanom két lélegzetvétel között, és a vége felé már fájt is beszélnem, de Hana arca mindent megért.
Álla a földig esett, és eltartott egy ideig, mielőtt válaszolt. Aggódtam, mert mindig sokat beszélt.
- Szent szar – motyogta, ahogy megragadta a karom. Ez nem az a reakció volt, amire számítottam, de ez is megtette. – Azt hittem, TaeHyung annyira… - próbálta megtalálni a megfelelő szavakat, ahogy mindenki más is. – Azt hittem, hogy a ribancokat és kurvákat szereti, nem a valódi lányokat. Wow, valaki szerencsés? – kacsintott rám, miközben szemöldökét húzogatta, amitől elnevettem magam.
- Nagyon dögös – ismertem be, mire mindketten nevetésben törtünk ki. Nem tudom miért, de nagyon szórakoztató volt számomra.
- Látnod kéne, ahogy rád néz. Olyan, mintha totál szerelmes lenne beléd, vagy mi – sikoltott és mindketten fel-le ugráltunk. Együtt izgulni izgalmasabb volt, mint egyedül, össze se tudtam hasonlítani a kettőt.
– De van benne valami fura, és nem tudom, hogy ez jót jelent-e – nyögtem ki, mielőtt észrevettem, hogy HaNeul szemei elkerekednek, mögém bámul. Még mielőtt meg tudtam volna fordulni, két erős kéz fonódott a derekam köré és meleg ajkak súrolták a nyakam.
- Szerintem, jót jelent, bébi – mondta, ahogy a fejét az enyémre tette. Annyira szexi és egyben megalázó volt. Nem hiszem el, hogy ezt hallotta, hát még hogy válaszolt is rá.
Amit TaeHyung tett, az túlment a szexiségen, és a hangja is irtó dögös volt, ajkai még dögösebbek, de ezt nem ismerném el. HaNeul álla még mélyebbre esett, amennyire lehetséges volt, míg azt tanulmányozta, hogy hogyan állunk előtte TaeHyunggal. Én magam is meglepődnék magunkon.
Találkozott a tekintetünk és éreztem, hogy visszafojtja a lélegzetét TaeHyung jelenlétében. Persze, ő is azok közé tartozott, akik reménytelenül szerelmesek voltak belé. Kiléptem TaeHyung öleléséből, így most háromszögben álltunk, mindketten engem néztek, és azt kívántam, bárcsak abbahagynák.
- Um, TaeHyung, ő itt HaNeul. HaNeul, ő itt TaeHyung – mutattam be őket egymásnak aggodalmasan, hogy az idegeimre ment. TaeHyung kinyújtotta felé a kezét, de ahelyett hogy megrázná, HaNeul szuggerálta azt. Köhögést színleltem, hogy visszatérítsem őt a valóságba.
- Nem foglak megmérgezni – kuncogott TaeHyung, majd visszavette a kezét. Felhorkantam a gúnyolódására, HaNeul pedig nevetést színlelt, elég nyilvánvaló volt. A dolgok hamar kínossá váltak hármunk között.
Valamiért sosem gondoltam bele, hogy ilyesmi megtörténne, de ennek így van értelme. Remélem, hogy nem lesz mindig ilyen, mikor velünk lesz TaeHyung. Végül felém fordult, és nem tudtam megmondani, hogy jobb vagy rosszabb lett a helyzet, mint ez előtt, de határozottan kevésbé volt kínos.
- Szeretnéd, hogy hazavigyelek este? Elmehetnénk vacsorázni, ha akarod. Megértem, ha nem, mivel azt gondolod rólam, hogy fura vagyok – gúnyolódott, mire halkan elnevettem magam.
Mikor ismét kinyitottam a szemem, közelebb állt hozzám. Nem tudom rájönni, hogy én léptem felé vagy ő felém. Majdnem hogy megkönnyebbülés volt mellette lenni, bármennyire is furán hangzott, ez az igazság.
- Még meggondolom – válaszoltam alig kimutatva a fogaim, ahogy elvigyorodtam. TaeHyung arca eltorzult a szavaimra. Remélem nem remélte, hogy igent mondok minden meghívására, mert nem akartam rögtön fejest ugrani.
Ha túl gyorsan haladunk, úgy érzem, hogy minden rosszra fog fordulni. TaeHyunggal mindkettőnknek szükségünk van időre, hogy ezt átgondoljuk. Nekem ugyan többre, de akkor is.
- Így akarsz lekoptatni? Ha nem kedvelsz, csak mondd meg. A francba is, SooYun – füstölgött. TaeHyung valamiféle robbanószerkezet volt, amit sosem tudsz megfejteni. Megnyomhatod az összes gombját azzal a szándékkal, hogy hatástalanítsd, de ahelyett mindig a legváratlanabb pillanatokban robban fel.
- Miért üvöltözöl velem? Csak azt mondtam, hogy meggondolom. Nem mintha azt mondtam volna, hogy hagyj békén – csattantam rá, miközben a szemem forgattam.
- Pedig úgy tűnik, hogy ezt akarod! Basszus, gondold meg magad velem kapcsolatban, SooYun. Nem várok egy örökkévalóságig, mint te – mondta, mielőtt elviharzott.
Könnyek gyűltek a szememben utolsó mondatára. Nem várok az örökkévalóságig, és biztos, hogy nem kértem meg, hogy várjon rám. HaNeul ölelésbe vont és motyogott valamit, amit nem nagyon hallottam.
Elég hamar megszólalt a csengő, ami jelezte az első óra kezdetét, de nem akartam menni. Rosszul voltam attól, amit TaeHyung mondott, és a könnyeimet már nehezen tudtam visszafogni. Hál’ Istennek, Hanával ugyanaz volt az első óránk, ezért előtte még elmentünk a mosdóba, hogy megmossam az arcom, mert nagyon piros volt.
Már így is késében voltunk az óráról, ezért elmentünk az iskolaorvoshoz, elmagyaráztuk mi történt, de kissé túlzásokba estünk. A nővér egy érzelmileg instabil negyven éves nő volt, aki érzékeny volt a törött szívű lányokra, és ezt mindenki jól tudta az iskolában.
- Annyira szörnyű volt hozzá. Rákiáltott, meg minden, aztán meg szakított vele ott és akkor. Láttam az egészet – hazudta Hana, én meg folyamatosan sírtam, bár a történet hamisabb volt, mint a könnyeim.
- Ó, édesem, annyira sajnálom. Emlékszem, mikor először volt se veled se nélküled kapcsolatom. Gyönyörűen tragikus volt, még manapság is arról a jóképűről álmodozom – sóhajtotta, ahogy elgondolkozott.
Amint a reggeli bejelentés megkezdődött a hangosbemondóba, a nővér azt javasolta, hogy menjünk órára. Persze, beleegyeztünk, miközben ő kitöltötte a lapot nekünk.
- Köszönünk mindent – sikerült szomorúan elmosolyodnom rá, ahogy visszafordultam hozzá. Viszonozta a gesztusom, majd utolértem Hanát és kuncogtam, hogy lehet ennyire tudatlan valaki. Kicsit bűntudatom volt, de nem eléggé, hogy egész nap üldözzön, mint TaeHyung szavai.
- Totál bevette – nevetett HaNeul, én pedig csatlakoztam hozzá, ahogy a terem felé sétáltunk. Szerencsés vagyok, hogy ő a legjobb barátnőm. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de mindig számíthatok rá és úgy érzem, bármivel kapcsolatban megbízhatok benne.
A legtöbb embernek nincsen ilyen nagyszerű támasza, és nélküle nem lennék ugyanaz az ember. Remélem, ő is így érez irántam.
HaNeul az, aki le tud beszélni TaeHyungról.