8. rész

Hellooo! Itt is a következő rész, és nem más, mint Tae szemszögéből! Remélem, hogy tetszeni fog!

Edina*

TaeHyung POV

 

Egy pillanat erejéig fontolóra vettem, hogy ellógom a hetedik órám, hiszen a kocsim itt van és könnyen hazamehetnék. SooYunnal ugyanott volt az utolsó óránk és tudtam, hogy még mindig mérges lesz. Sosem veszi annyira lazára a dolgokat, mint kéne. Öntudatlanul is beléptem a japánterembe és a tekintetem azonnal SooYunon landolt, mint mindig, most is izzadni kezd a tenyerem.
Volt benne valami, ami idegen volt. Tudtam, hogy a csajok odavannak értem, de úgy tűnt, SooYun az egyetlen, akit észre is veszek. Idegessé tett, határozatlanná és sajnos bizonytalanná, de ugyanakkor valami oknál fogva belé csavarodtam.
Barna hajának puha tincsei megmozdultak, ahogy megfordult, hogy beszélgethessen HyoJooval. Szeme sarkában ráncok jelentek meg, mikor elnevette magát. Nagyon tetszett.
- Mr. Kim, leülne végre? – rápillantottam a középkorú nőre, majd leültem SooYunnal szemben, közben tekintetem felé siklott. A szemem sarkából láttam, hogy észreveszi, ahogy őt bámulom és vigyor ült ajkára. Ugyanarra a kicseszett ajkakra, amiért éjjel-nappal éhezem.
A táskámban kutakodtam és elővettem a telefonom. Muszáj beszélnem SooYunnal, mert tudom, hogy nem akar ma velem hazajönni. Miután számos üzenetet küldtem neki, feladtam. Természetes, hogy nem veszi elő a telefonját óra alatt, mert túlságosan lefoglalja az, hogy okos legyen.
- Lennél a párom? – csiripelte magas hangon valaki mellettem. Megfordultam és egy barna hajú lány állt ott, gyanakodva méregetett.
- Miért? – vágtam rá durván és úgy tűnt, hogy kissé meghökkenti a stílusom, de gyorsan túltette magát rajta, mielőtt megszólalt.
- Mert a tanár azt akarja, hogy keressünk egy párt az osztályban, én meg gondoltam, hogy talán – motyogta a vége fele, de nem törődtem vele, mert eszembe jutott, hogy vehetném rá SooYunt, hogy meghallgasson.
Már majdnem mondtam valami sértőt zsigerből, de ha SooYunt akarom, akkor kedvesebbnek kell lennem. Nem csak hozzá, de mindenki máshoz is, mert tudom, hogy valamiért ezt fontos neki.
- Bocsi, de én már gondoltam valakire – közöltem vele, mielőtt gyorsan odamentem SooYunhoz. Ahogy vártam, levegőnek nézett. HyoJoo a homlokát ráncolta, de tátogtam neki, hogy „Tűnés” és engedelmeskedett. Bedobta a cuccait a táskájába, mielőtt elsietett.
- TaeHyung, nem tudnál… -  SooYun nem fejezte be a mondatot, helyette sóhajtott, mikor helyet foglaltam HyoJoo helyén.
- Szeretnéd, ha hazavinnélek? – kérdeztem, mire ahelyett, hogy a szemét forgatta volna és megpróbálta volna elrejteni a mosolyát, összepréselte ajkait.
- Nem, TaeHyung, azt akarom, hogy hagyj békén – válaszolta halkan, mielőtt vett egy mély lélegzetet. Azonnal éreztem a gyomromban keletkező bűntudatot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan venné, mert határozottan nem úgy értettem.
- Nem hinném, hogy azt akarod, hogy hagyjalak békén – vigyorogtam, amikor egy halvány mosoly jelent meg arcán. Egy kis részem remélte, hogy hazajön velem.
- De, azt akarom, TaeHyung – kuncogott, ahogy apró kezeit megfogtam. A jó dolog az volt, hogy nem kezdett veszekedni velem, ahogy én tettem korábban.
- Oké, akkor kezdjük – javasolta, mikor kinyitotta a japán könyvét és átböngészte az útmutatót. Nem hittem, hogy tényleg ezt csinálnánk, de jobban kellene már őt ismernem. – Segíteni is fogsz, vagy továbbra is így bámulsz rám, mint egy idióta? – gúnyolódott. Halvány pír öntötte el az arcát szavaira, de igaza volt. Csak őt bámultam, talán magamba ittam a látványát, mert annyira kicseszettül gyönyörű.
- Elmondok neked egy kis titkot, ha megengeded, hogy hazavigyelek – gyakorlatilag megvesztegettem őt, mire a homlokát ráncolta, gondolkodott, hogy mit tegyen.
- Milyen titkot? – kérdezte felvont szemöldökkel. Elmosolyodtam, tudtam, hogy érdekli.
- Senki nem tudja ebben az iskolában, neked pedig tetszeni fog – sosem szakítottam meg vele a szemkontaktust, míg végiggondolta, de már tudtam, hogy nyert ügyem van. Mikor élesen kifújta a levegőt és vigyorogva megrázta a fejét, tudtam, hogy jól gondoltam.
- Jó, de egyenesen vigyél haza. Semmi étterem, semmi sürgősségi – emlékeztettet hatalmas mosollyal az arcán. Hirtelen éreztem, hogy ő az, aki meghallgatja a titkokat, de sosem adja tovább őket.
Felé fordultam a székemben és lesütötte a szemét a kezeimre, mielőtt megfogta. A tőlem telhető legjobban próbáltam visszafogni elégedettségemet mozdulatai láttán.
- Már tudok japánul – vigyorogtam és az álla leesett. Nem az a hétpecsétes titok volt, amire ő számított, de határozottan ledöbbent tőle.
- Ugye most viccelsz? Akármikor felszólít, olyan, mintha fogalmad se lenne, hogy miről beszél – vicces, hogy azt hiszi, mindent tud rólam, miközben semmit, de azt hiszem, ez kölcsönös.
- Egy hazug vagy! Nem fogok veled hazamenni – forgatta a szemeit egy nagy, próbálok-rád-mérges-lenni mosollyal az arcán.
- Nem hazudok, SooYun, és velem jössz, mert megígérted – emlékeztetem, míg a kezét piszkáltam.
Lassan elengedte az egyik kezem és leírta a feladatokat a füzetébe. Az én írásom az övé mellett úgy nézett ki, mint a szar, de legalább a feladat jó volt. SooYun átpillantott a vállam felett és megszorította a kezem, mielőtt az állát rám tette. A tenyerem izzadni kezdett és reménykedtem, hogy nem veszi észre.
Az utolsó dolog, amit akartam, hogy tudja, mekkora hatással van rám. A közelségétől remegni kezdett a szabad kezem, és emiatt az írásom is rosszabb volt, mint általában. Apró izzadságcsepp jelent meg a homlokomon, mikor megcsókolta a bőrt a fülem mögött. Ez rémisztő.
Nem tudott volna jobb helyet találni, hogy ezt tegye?
Kuncogás hagyta el a száját, és még jobban izzadni kezdtem. Minden erőmbe beletelt, hogy visszafojtsam a nyögést, ahogy finoman beleharapott a fülembe. A nadrágom egyre szűkebb lett, és volt egy olyan érzésem, hogy kiszakadna, ha ezt SooYun így folytatja.
Bárcsak várt volna vele, míg nem érünk a házához, vagy legalább addig, míg nem hagyjuk el az iskola területét. SooYun túl csábító volt, de nem hinném, hogy beleegyezne abba, amit én szeretnék.
- Ideges leszel tőlem, nem igaz, TaeHyung? – nevetett, ahogy finoman letoltam magamról. Folytatni a japánt, miután megtudtam, hogy mi mindenre képes SooYun, gyakorlatilag lehetetlen volt. Túlságosan is örültem, mikor a tanár bejelentette, hogy mindjárt kicsöngetnek.
Életemben most először örültem annak, hogy betiltották az öltözőszekrényeket az iskolában, mert így azonnal elrohanhattam a kocsimig, miután megaláztam magam a reakciómmal.
A csengő végre megszólalt és mindenki a teremből kisietett, de én lelassítottam SooYunt. Semmi okunk nem volt arra, hogy siessünk, kivéve, hogy a nadrágom még mindig kényelmetlenül szoros volt az ágyékomnál, mert nem tudtam nem a lehetőségekre gondolni.
HaNeul az udvaron talált ránk és durva pillantásokat lövellt felém, mielőtt SooYunhoz fordult. Feldúltnak tűnt, hogy velem van. Nem vagyok annyira rossz. A szomorú tény, hogy tudom, valójában az vagyok, elcseszett vagyok, és SooYun nem érdemli meg, hogy elnézze minden hülyeségemet, még ha akarom is, hogy rá legyen kényszerülve.
- Magunkra hagynál egy percre? – kérdezte HaNeul egy olyan mosollyal, ami már ennél hamisabb nem is lehetett volna. Láthatóan feldúlt volt.
Hogy olajat öntsek a tűzre, és persze enyhítsem a szükségletem, lehajoltam SooYunhoz és felső ajkát az enyéim közé vettem, ami miatt elmosolyodott. Egy nyögés hagyta el a szám, amikor nyelvével végignyalta az ajkam, mielőtt elhúzódott. Látható volt, hogy büszke, amiért elérte, hogy így reagáljak.
- A kocsiban leszek – mondtam, mielőtt utoljára erősen rányomtam a szám az övéra, aztán elmentem. Mikor befordultam a sarkon, kifújtam a levegőm, amit nem is vettem észre, hogy visszatartok. Végül egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra.
- Mi a faszt képzelsz? Mire gondolhattál, mikor úgy döntöttél, hogy rendben van, ha egy ilyen bajkeverővel jársz? Tudom, hogy mindig bejött nekem, mert dögös meg minden, de hogy te megcsókolod… TaeHyung kiabált veled ma reggel, és ez nem az első eset volt. Ez totál el van cseszve, Soo! El van cseszve – HaNeul végre megtört.
Nem volt semmi olyan, amire ne számítottam volna, hogy mondaná SooYunnak. Tudtam, hogy SooYunnak nem kéne egy olyan sráccal járnia, mint én, és azt is tudtam, hogy az is rossz volt, hogy engedte, legyen közöttünk egyfajta kapcsolat. Továbbmentem a parkolóba, mert nem akartam hallani, ahogy SooYun egyet ért vele. Valójában, az volt az utolsó, amit hallani akartam.
Harminc perc telt el és valahogy tudtam, hogy sírni fog, mikor a kocsimhoz jön. Arra persze már nem gondoltam, hogy nem egyedül jön. HaNeul nyilván lekéste a buszt SooYun miatt, és azt hitte, hogy majd őt is hazaviszem. Valószínű, hogy haza fogom.
Lehúztam az ablakot, amikor SooYun odaért hozzám. Szemei bevörösödtek és kissé feldagadt. HaNeul mögötte állt és láttam, hogy ő is sírt.
- TaeHyung, um, HaNeulnek szüksége lenne egy fuvarra, és mondtam, hogy jöhet velünk. Az úgy jó? Útba esik. – szavai megtörtek és a hangja is gyenge volt, mintha félne, de tudtam, hogy nem tőlem.
- Persze – egyeztem bele és SooYun elvigyorodott, mielőtt átfutott a másik oldalára a kocsinak, HaNeul pedig bemászott a hátsó ülésre, középre ült.
Miután SooYun kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen, elindultam HaNeul háza felé. Már majdnem hozzá akartam fűzni valamit a beszélgetésükhöz, de gondoltam, hogy jobb lesz, ha meghagyom magamnak és SooYunnak. Örökkévalóságnak tűnt, míg csendben ültünk, amíg el nem értem HaNeul házát, és megálltam az autófeljáró közelében.
- Hívj este – mondta HaNeul, és csalódott voltam, amiért SooYun bólintott. Megölelték egymást, mielőtt elment a bejárathoz HaNeul. Hogy jó ember legyek, megvártam, míg bemegy a házba ahelyett, hogy csak elhajtottam volna. Titokban reménykedtem, hogy SooYun észreveszi ezt a jótettemet.
Még így is, hogy csak ketten voltunk, kellemetlen csend telepedett ránk, és volt egy olyan érzésem, hogy HaNeul lebeszélte az irántam való érzéseiről. Már ha érzett irántam valamit.
- Mindent hallottál? – törte meg SooYun a csendet a kérdéssel, amit elutasítottam. Mikor nem feleltem egyből, hátradőlt az ülésen és kibámult az ablakon.
- Eleget hallottam – válaszoltam, ami az igazság volt. Már az is tökéletesen megfelelt, hogy tudtam, miattam veszekednek.
- Mennyi az az elég? – kérdezte, térdeit pedig a mellkasához emelte és köré fonta kezeit.
- Hallottam, amit HaNeul mondott az elején, és elmentem, mielőtt te válaszolhattál volna. Ne mondd el, hogy mi volt az, mert már tudom, hogy az ő pártját fogtad. – Az érzéseim belülről már felrobbantak, és minden erőmbe beletelt, hogy ne robbanjak velük.
- Akkor azt hiszem, már azt is tudod, hogy mivel védtelek meg – jegyezte meg szarkasztikusan. Kétlem, hogy kiállt volna értem, mert nem hiszem, hogy SooYun választana kettőnk között, hacsak nem kedvel annyira, amennyire én hiszem.
- Tényleg megvédtél engem? – kérdeztem játékosan, de belülről halál komolyan mondtam. Felé fordultam, hogy ránézhessek. Láttam, hogy a rádióval szórakozik.
- Persze. Nem vagyok olyan, mint te, tudod – gúnyolódott, ahogy továbbra is a rádióadók között kapcsolgatott, míg nem talál egyet, ami megfelel neki.
- Hogy érted, hogy nem vagy olyan, mint én? – ezúttal hagytam, hogy komolyan hangozzon a kérdés, de SooYun nem vette észre, mert túl elfoglalt volt, hogy a dalszöveget dúdolja, ami épp szólt a rádióban.
- Úgy tűnik, hogy vegyes érzéseid vannak irántam, mikor én csak egyféleképpen érzek irántad – vigyorgott, mintha ez olyan normális dolog lenne. Egy részem emlékeztetett, hogy az érzése irántam ezek szerint jó.
Felhajtottam a kocsi beállóra SooYun háza előtt, majd felé fordultam. Nem akartam tőle elköszönni, de hagyta, hogy befejeződjön a szám és kiszállt a kocsiból.
- Nem jössz be? – kérdezte, mire egy szórakozott mosoly jelent meg ajkaimon. Követtem őt a házba, ahol már jártam ma reggel.
A konyha fele menet a kanapéra dobta a táskáját, mire én is letettem az enyémet és követtem őt.
- Maradt pizza! – sikoltott, mire kuncogni kezdtem a viselkedésére. Kivette a hűtőből a pizzás dobozt és felém nyújtott egy hideg szeletet. Sosem ettem még hideg pizzát ez előtt, de nem akartam ezt beismerni SooYunnak, mert lenne valami csípős megjegyzése, érzem. - Nem szereted a pizzát? – kérdezte, miután nagyot harapott bele. A legtöbb lány még csak vizet sem inna egy fiú előtt, erre itt van SooYun.
- Nem rossz – feleltem, mire SooYun a szemét forgatta, mint mindig. Többet forgatja a szemeit, mint bárki más, akit ismerek.
- Sokkal jobb, mint nem rossz,TaeHyung -mondta, mire én felkaptam őt és óvatosan a hatalmas kanapéra fektettem, majd ráültem. Csikiztem, ő pedig harcolni kezdett, míg ki nem fogyott a levegőből. Váratlan volt, mert csikizni kezdett engem is és leestünk a kanapéról, mielőtt újra kísérletet tett rá.
Rögtön a hátára nyomtam és felé másztam. Mindketten levegő után kapkodtunk és a homlokom az övének támasztottam finoman.
- Tényleg ezt akarod csinálni, bébi? – suttogtam, mire elpirult. Beittam a látványát, sose tudtam betelni vele.
Beszéd helyett beakasztotta ujját a galléromba és lehúzott magához, majd a hajamat használta, hogy közelebb kerüljek hozzá. Elmosolyodtam tudván, hogy akarta, de azt már nem tudhatta, hogy én még annál is inkább akarom őt.