12. rész

TaeHyung POV

Egy könnycsepp csordult ki szeméből, ahogy a kezére tettem a kezem. Melléhúztam egy széket azzal a szándékkal, hogy elmagyarázzam a dolgokat. Azt kívántam, bárcsak magamnak is megmagyarázhatnám. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a lábaim a mosdóba visznek, minél távolabb Suga eszméletlen testétől. A fejem lüktetett, az öklöm véres volt.
Néha-néha beugrik egy éles kép kezeiről, ahogy a testét simogatja, megmérgezve ezzel gyönyörű lényét. Fájt, hogy azt gondoljam, bántották, és most már látom a fájdalmat szemeiben, ami hasonlított a pár órával ezelőttihez.
Könnyek gyülekeztek a szemem mögött, de a határozottságom visszatartotta őket. Egyetlen ép okom se volt, hogy miért álltam ott tehetetlenül. Suga azt hiszi, hogy mindenki felett uralma van. Egy időben én is azt hittem, de most már tisztában vagyok a valósággal.
- Csak menj el –SooYun szavai alig buktak ki a száján és az elmém emlékeztetett, hogy ez a lány gyűlöl engem. Nagy valószínűséggel soha nem akar többé látni, de lehetetlen volt számomra, hogy csak úgy elengedjem.
A lélegzete megakadt, ahogy összekulcsoltam ujjainkat, egy egyszerű gesztus, amitől szívem vadul ver, mikor SooYunt fogom. Kényelmetlenül fészkelődött a helyén, és válaszul óvatosan elvette a kezét tőlem.
- SooYun – suttogtam fülébe, kétségbeesetten a bocsánatáért. Szükségem volt időre, hogy megbeszéljem ezt vele, mert lehet, hogy nehezen lehet vele megbirkózni, de határozottan nem nehéz őt meggyőzni.
- Hagyj békén, TaeHyung. Már megtörtént, és vége. Ha amiatt aggódsz, hogy feladlak téged vagy a szőkét, ne tedd. A tőlem telhető legjobban próbálkozom, hogy mindent elfelejtsek, tehát biztonságban vagy a barátoddal együtt –jelentette ki egyfajta hangon, ami elárulta, mennyire is mérges rám.
Ledobta a ceruzáját, majd kiviharzott a folyosóra anélkül, hogy szólt volna a tanárnak. Követtem őt a terem ajtaján keresztül. Végig pillantottam a folyosón, és rádöbbentem, hogy olyan gyorsan menekül el előlem, ahogy csak tud.
Utána siettem és hamar utolértem, ujjaimmal megfogtam karját, és hagytam, hogy a kudarc mámorában fürödjön. Gyorsan rápillantottam, és láttam, hogy zokog. SooYun arca könnyáztatta volt, szemei pedig bedagadtak.
Ösztönösen emeltem fel a kezem gyönyörű arcához, és mindkét hüvelykujjammal letöröltem könnyeit, de ettől csak még erősebben sírt. Nem tudtam rájönni, hogy mit csináltam rosszul.
- TaeHyung, szeretném, ha békén hagynál – ismételte szavait, amíg apró karjait a kezem köré fonta, majd lefejtette feldúlt arcától, és az oldalam mellé tette.
- Tudom, de nem bírom megtenni. Fogalmad sincs arról, mennyire sajnálok mindent. El kellett volna mondanom neked a drogot, és ki kellett volna állnom érted Suga ellen, ahelyett, hogy később laposra vertem volna –ömlöttek a szavak a számból anélkül, hogy átgondoltam volna. Szükségem volt arra, hogy rájöjjön, nem tudok annyira bocsánatot kérni tőle, amivel ki tudnám fejezni, hogy mennyire őszintén megbántam.
Mutatóujjammal letöröltem a könnyeit, amik folyamatosan végigfolytak elbűvölő arcán. A régen még magabiztos gyönyörűsége gyorsan elillant, helyét pedig egy megtört kislány vette át, aki nem tudott megbirkózni a világgal, amiben élt. Ez amiatt volt, hogy én vontam bele ezt a nőt az elcseszett világomba, el a sajátjától, ami nem volt olyan veszélyes. - Kérlek, beszélj hozzám. Nem állhatok csak itt és nézhetlek, ahogy miattam sírsz –könyörögtem, míg magam is a könnyeimmel küszködtem. Ezelőtt olyan jól csináltam, hogy találkoztam volna vele. Mikor csak azzal töltöttem a szombatjaimat, hogy néztem, ahogy sétál a plázában, vagy a hétfőimet, mikor végigböngésztem a Facebook oldalát.
Sosem gondoltam magam egy zaklatónak, de azt hiszem, az voltam. Még sosem érdekelt ennyire egyetlen ember sem ezelőtt. SooYun annyira hihetetlenül és eltérően volt tökéletes. És mikor más srácokkal randizott, megőrjített. Ő az én drogom.
Ezért nem volt soha szükségem rájuk, mikor őt figyeltem. Még most sincs szükségem anyagra, de azután hogy megtudtam, SooYun szüzessége nem létezik, teljesen kikészültem.
Az agyam elöntötte a düh, és utáltam a gondolatát, hogy valaki más érintette meg úgy, ahogy én akartam. Ezért volt, hogy mikor megláttam Sugát, ledermedtem, mert előttem volt a legnagyobb félelmem: hogy SooYun másik férfi birtokában legyen.
Mikor visszatértem a valóságba, rádöbbentem, hogy SooYun elment. Ismét megszabadított az erős utálatától, amit érzett felém. Körbefutottam az iskolát, őt kerestem. Megnéztem a szekrényénél, az ebédlőben, a könyvtárban, míg nem hallottam meg őt.
A boldogtalan zokogása hallatszódott ki a lánymosdóból. Azonnal tudtam, hogy SooYun az, és gondolkodás nélkül rontottam be az ajtón.
Ott volt, próbált eltűnni a többiek tekintete elől a mosdókagylók sora mögött. Tekintetem találkozott az övével, ami megtelt félelemmel és fájdalommal. Nagyon sápadt volt és betegnek nézett ki, mint aki most hányta ki az ebédét.
A lábaim odavezettek hozzá, kezemmel felemelte őt úgy, ahogy egy vőlegény tenné a menyasszonyával. Meglepetésemre, nem próbált meg kibontakozni az ölelésemből, ehelyett ökölbe fogta a pólómat és belém kapaszkodott, mire ajkamat egy szomorú mosolyra húztam. Feldúlt arcát a pólómba fúrta és csendesen sírt.
Ez mintha máglyára helyezte volna a szívemet; annyira szétesett volt, amiatt amibe belerángattam. Ez is megmutatta, hogy még sosem bántak vele ennyire lealacsonyítóan, és ezért titokban hálás is voltam. Gyenge testét a hátsó parkolóba cipeltem, hogy hazavihessem és remélhetőleg, elmagyarázzak neki mindent.
Míg feloldottam a kocsi zárát, eszembe jutott, hogy szeretné a dolgait a szekrényéből. A szemem forgattam és ismét cipelni kezdtem őt, de ezúttal vissza az iskolába. Végül megtaláltam a szekrényét.
Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy elaludt karjaimban. Utáltam a tényt, hogy hamarosan muszáj lesz felkeltenem édes álmából. Ajkamat a homlokára tapasztottam és hagytam, hogy elidőzzön ott. Fogalmam se volt, mikor lesz a legközelebbi alkalom, hogy engedélyezné nekem, hogy ezt a kis gesztust megtegyem.
- SooYun –beszéltem gyengéden a fülébe, és továbbra is csodáltam a gyönyörűségét, még így is, hogy a szemei vörösek voltak és kissé feldagadtak a stressztől.
- Fogd be –nyafogta anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, vagy megmozdult volna a karjaimban. Hál’ Istennek, alig volt magánál, ami azt jelenti, hogy alig ismerhette meg a hangom, nem hogy eszébe jutnának a ma történtek.
- Mi a szekrényed kódja? –kérdeztem álmos alakjától. Kimerült arcán homloka ráncba szaladt, amitől még aranyosabbnak nézett ki. Sose gondoltam volna, hogy ez lehetséges lenne.
- Nem érdekel –motyogta válaszul a kérdésemre, de ezzel nem volt teljes a válasz. Nyilvánvaló volt, hogy nem képes értelmes lenni ebben a pillanatban. Lehajoltam, hogy a földre ültessem őt, de felnyögött, mikor a testem eltávolodott az övétől. A szorítása a pólómon még erősebb lett, mikor karjaimat elemeltem tőle.
A tény, hogy még is így, hogy nem volt magánál, szüksége volt az érintésemre, mosolyra késztetett, amitől nem tudtam egyhamar megszabadulni. Akaratom ellenére is lefejtettem ujjait a pólómról, és kifeszítettem a szekrényét. Gyakorlatilag mindent beledobtam a hátizsákjába, és a vállamra dobtam azt.
Ismét felemeltem SooYunt a karjaimmal, ahogy előbb, mikor a fürdőben bujkált. Mormolt valamit, míg kényelembe helyezte magát a karjaimban, majd mindketten megérkeztünk a kocsimhoz, és ma már másodszor aludt el.
Ahogy a lehető legjobban tudtam, beültettem az anyós ülésre, aztán bemásztam a vezető ülésre. A motor életre kelt, amitől SooYun halkan felhorkantott békés pozíciójában, amit megérdemelt, tekintve, hogy mik történtek vele az elmúlt órák alatt.
Nem sokkal később felhajtottam a kocsi beállóra, és észrevettem, hogy anya itthon van. Biztos vagyok benne, hogy tele lesz kérdésekkel. Épp ma reggel a lehető legboldogabban voltunk a szobájában SooYunnal, de természetesen, ezt is el kellett rontanom, ahogy mindig.
Gyorsan kiszedtem mindent a járműből és anélkül, hogy felkelteném SooYunt, bevittem a házba. Anya észrevett, és már felelősségre is akart vonni, de higgadtan közöltem vele, hogy várjon. Tudattam vele, hogy nem sokára visszajövök, és meglepő, de beleegyezett.
SooYun az ágyamon feküdt, ami elégedettséggel töltött el. Óvatosan kibújtattam lábát a cipőjéből, elővettem a telefonját a táskájából, és a feje mellé tettem, a kedvenc párnámra. Ezután betakartam a láthatóan kimerült testét a takaróval.
Jó pár percig néztem őt, ahogy alszik, amire már nagyon szüksége volt. Kócos haját kisimítottam arcából, és megigazítottam a paplant, míg nem elégedettség töltött el.
- Elmagyaráznád? –csengett a fülemben anyám ismerős hangja. Kedvem ellenére is tekintetem felemeltem a lányról, akivel túlságosan is törődtem. Ajkamra halvány mosoly kúszott, amikor felálltam és egy hosszú csókot hagytam SooYun száján. Tudom, hogy nem fog emlékezni rá, mikor felébred.
Követtem anyámat a földszintre, az étkezőbe, és felkészítettem magam, hogy hogyan magyarázzak el mindent, ami köztem és SooYun között történt. Pontosan ezt is tettem, semmit nem tartottam vissza, mert mélyen legbelül ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt segíteni nekem, hogy megkapjam SooYunt.
- TaeHyung – sóhajtotta, miután felvázoltam az eseményeket. Mind a pozitív és negatív eseményeket szavakba öntöttem, és tökéletesen megértettem, miért frusztrált velem kapcsolatban, mikor én is az voltam magammal. Talán még jobban is, mint ő.
- Nem fog nekem megbocsátani, ugye? –kérdeztem, bár a választ már nem akartam hallani, mert féltem, hogy máris tudtam. Kezeimbe rejtettem az arcom, míg visszatartottam a könnyeim, amik már régóta fenyegetően ki akarnak törni.
- Jobban kell próbálkoznod, ha őt akarod, szívem. Bár idehozni őt rossz ötlet volt, mert annak a lánynak térre van szüksége. És az, hogy csapdába ejted az ágyadba, nem ideális –magyarázta, mire válaszul bólintottam. A szavai értelmet nyertek számomra, de a tér nem olyasmi volt, amivel meg tudtam birkózni. Nem olyasmi volt, amivel egyet értek kettőnk között.
- Nem ejtem csapdába –védtem magam az igazsággal. Haza is mehetett volna, ha nem aludt volna el. Tisztában voltam azzal, hogy nem mindenki álmodik ilyen helyzetről, mint amiben most SooYun van.
- Csak úgy, ahogy nem is kémkedtél utána? Tudod, mikor beszéltél róla ezelőtt, azt hittem, hogy ő is benne van a kapcsolatban, és nem csak te –nevetett a kétségbeesett helyzetemen, ami egyáltalán nem segített. A szemem forgattam és felálltam, hogy igyak egy kis vizet. Ettől a beszélgetéstől kiszáradt a torkom.
- Akkor mit tegyek? Vigyem haza? –kérdeztem, pedig elleneztem, hogy haza menjen. Nem akartam tőle elválni addig, míg nem muszáj. Hogy odaadjam őt a goromba apjának, bántott, de a ma reggeli szavaitól majdnem a torkomon akadt a víz.
Ne merj még egyszer hazudni vagy megdugni a lányom.
- Hagy aludjon, és mikor felébred, nos… onnantól már csak tőletek függ –tanácsolta, mielőtt kiment a konyhából. Magamra hagyott a gondolataimmal és a majdnem üres poharammal. Egész addig ülve maradtam, míg nem jutott eszembe, hogy mit tegyek.
Óvatosan felmentem a lépcsőkön és bementem a szobámba, ahol az én kis alvó Csipkerózsikám is volt. Egy kis bűntudattal ugyan, de felnyitottam a telefonját. Hál’ Istennek, nem volt jelszavas. Üzentem az apjának, hogy HaNeulnál tölti az éjszakát, mindezt olyan stílusban, hogy SooYun beszélt.
Lábaimat keresztbe tettem a földön, de az ágyon ültem, ami ugyan az enyém volt, de az egyetlen ember feküdt benne, akivel kellemesen is éreztem magam. A gondolataim csak SooYun körül forogtak, amikor először szemet vetettem rá.
Gólya évünk első napján észrevettem már gyönyörű nevetését; megfordultam, hogy megnézzem, ki az a lány, akinek ilyen csodálatos a hangja. A haja a válla alá ért, és nem voltak olyan idomai, mint most, de akkor is lélegzetelállító volt.
Azután minden nap vágytam rá, és ledöbbentett, hogy mikor tekintetünk találkozott, azt hittem, hogy láthatatlan vagyok a számára. Nem léteztem a számára, és most minden megváltozott, de bárcsak ne követtem volna el akkora hibát.
Jó pár óráig feküdtem a fejemmel az ágy szélén és sírtam a szörnyű múltam miatt, amiről én tehettem, és a jelen miatt is, amit elcsesztem, főképp az idióta viselkedésemmel. És a jövő miatt, amiben akartam, hogy szerepeljen ez a gyönyörű lány, aki előttem feküdt. De valószínű, hogy nem fog.
Anyám rángatott ki a nyomorúságomból, ismét kényszerített, hogy megjelenjek az étkezőben. Csendben ettünk, mert már mindent megvitattunk. Tisztában volt vele, hogy sírtam, de úgy döntött, nem veszi figyelembe, amiért hálás voltam.
- Még mindig alszik? –törte meg a csendet, amikor feltakarítottuk a konyhát. A kérdés rövid volt, de tudtam, hogy egy újabb hosszú beszélgetést kezdeményez közöttünk. Ismét SooYunról szólna, de erről is akartam beszélni, őszintén.
- Aludt, mikor fent voltam. Csak attól félek, hogy mi fog történni, mikor felébred. Nem akar majd látni azok után, amit tettem vele –vallottam be, amitől ismét a sírás szélére kerültem. Megdörzsöltem a kezemmel a szememet, hogy egyben tartsam magam.
- Nem tudom, mi fog történni, de abban biztos vagyok, hogy nem akar majd téged látni. Hosszabb ideig tűrt meg maga mellett, mint a legtöbb embernek sikerült –gúnyolódott velem anya, de ez volt az igazság. Kiállt mellettem a legjobb barátja ellen, és velem maradt a legtöbb hangulatingadozásomkor, mint amennyi egy embernek lehet egy évben.
Mosollyal az arcomon öleltem meg anyát szorosan. Mindig is ott volt velem, és utálom beismerni, de anyuci pici fia vagyok. Nélküle nem lenne senkim. Vagyis, SooYun, de azon kívül senki nem törődik velem.
- Szeretlek, TaeHyung. És nem számít, hogy mi történik SooYunal, tudd, hogy egy lány sem helyettesíthet engem –vigyorgott, amitől a szemem forgattam, mikor mindketten elhúzódtunk egymástól.
- Én is szeretlek –mosolyodtam el, mikor arcon csókoltam, majd eltettem a maradékot. Fejben feljegyeztem, hogyha SooYun felébred az éjszaka kellős közepén, tudjak neki melegíteni valamit.
Miután mindennel végeztem, felmentem és lezuhanyoztam. Remélhetőleg, lemostam magamról minden szörnyű érzelmet, amit az incidens óta érzek. Mikor végeztem, átkoztam magam, amiért elfelejtettem váltóruhát hozni magammal.
A szobámba futottam egy törülközővel a derekam körül, tudván, hogy ez kockázatos. Nem mintha érdekelt volna, de azt tudtam, hogy SooYunt fogja. Felkaptam az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt, majd visszasiettem a fürdőbe, hogy átöltözzek.
A bokszerem és a kosaras nadrágom lazán lógott a csípőmön, míg megmostam a fogam. Mikor végeztem, a tükörben a nyakamon lévő tetoválásomra pillantottam. Tetszett, hogy SooYun csodálta, mert azt hittem, hogy pont az ellentéte lesz vele.
Mikor elkészültem a lefekvéshez, beosontam a szobámba, ahol láttam SooYunt, aki még mindig a békés pozíciójában feküdt csendesen. Csábító volt a tudat, hogy bemásszak hozzá, de a mai nap után ez ellen döntöttem, az ő kényelme és az én biztonságom érdekében. Elég erősen ütötte meg Sugát.
Elsuttogtam pár szót a gyönyörűnek, aki az ágyamban aludt, ami csak neki volt engedélyezett. Megcsókoltam az arcát, majd ajkait. Bárcsak többet akarna tőlem, de nem ébredt fel.
Én is kimerültem, ezért levonszoltam magam a lépcsőn a kanapéhoz, ahol egyszer szenvedélyesen csókolóztunk. Magamra rángattam egy takarót és a fejem alá dugtam egy párnát. Reménykedve hajtottam álomra a fejem, és a lányról álmodtam, aki most azt kívánja, bárcsak ne léteznék.