SooTae [+18]

Haliii~ na, mit hoztam én nektek? Hát igen, nem az utószót -sajnos túl lusta vagyok megírni :D - , de nemsokára az is jönni fog! 

Ez inkább olyan ,,extra'' fejezet(?) a SooTae (ugye, milyen kreatív vagyok?!:DDD) párosból.:) remélem, hogy tetszeni fog! ☺

Edina*

SooYun POV 

- Hál’ Istennek, hogy vége a filmnek. Kész vagy, bébi? – mély hangja visszhangzott a fülemben. A gyomrom összezsugorodott a gondolattól, hogy mi fog ma éjjel történni. Tudtam, hogy készen állok, csak mert tisztában voltam vele, hogy ő már az. Nem mintha nem csináltam volna már ez előtt, de most fordul elő először, hogy igazán számít nekem.
- Jó éjt, Mrs. Kim és még egyszer köszönjük. Jó móka volt – vigyorogtam és TaeHyung szorosan fogta a kezemet, míg felrángatott az emeltre és a hálójába. Az anyja utánunk kiáltott még egy jó éjszakát, míg TaeHyung becsapta a háta mögött az ajtót.
Meglepően tapasztaltam finomságát, mert előbb úgy tűnt, hogy sietősre fogja. Lassan hámozta le a testemről a ruháimat, és tett róla, hogy tekintetünk mindvégig egybe forrjon. Végül lehunyta a szemeit és a fejét a nyakamba fúrta.
Onnan kezdve csókolta lefele a testemet könnyed tempóban; minden négyzetcentijét cirógatták ajkai, és a bőröm felforrt forró érintése alatt. A hátam ívbe hajlott, mikor puha szájával kikerülte a nemi szervem, és tovább folytatta le a lábamon, majd felemelkedett, hogy arcomra nézzen.
Miután felvett, óvatosan befektetett minket a paplan alá, elválasztva ezzel testünket mindentől, kivéve egymástól. A vállaimra határozott csókokat nyomott, míg TaeHyung felemelkedett hozzám, szerelmes és gyengéd szavakat suttogott és belém hatolt.
Minden álomszerűvé vált, mert testünk eggyé vált, és olyan közel voltunk egymáshoz fizikailag, amennyire csak lehetett. Már a gondolatától is libabőrös lette.
- Annyira jó vagy, bébi. Nagyon szeretlek –szavait alig hallottam meg és szerintem ideges volt, de nem kellett volna. A legjobb volt, akivel valaha ezt csináltam, és úgy éreztem, hogy ennek így is kellett lennie. A testünk, mint két puzzle darab, ami egyértelműen összeillett.
Hamar kétségbeesetten vágytam mindenre, aminek köze volt TaeHyunghoz. Egyenesen a karjaiba olvadtam, míg kezemmel beletúrtam a hajába, gyengén meghúztam, és ettől egy rekedt hang szakadt fel torkáról. Minden alkalommal felemeltem a csípőmet, mikor belém hatolt.
TaeHyung csodálatos sebességet vett fel, míg remegve tolta előre magát, és mindkettőnk szájából sikolyok és nyögések szakadtak fel. Semmi miatt nem aggódtunk, csak egymásért. Annyira jó érzés volt, hogy bennem van, és mielőtt észbe kaptam, a végére értem.

- Taeh – nyögtem, mikor ujjainkat összekulcsolta. A nyakamba fúrta a fejét, mielőtt mindketten egyszerre könnyebbültünk meg. A szoba csendes lett, kivéve hogy erősen kapkodtunk levegő után. Az ujjaim a hajába gabalyodtak, de előnyömre váltak, mert felhúztam ajkait a sajátomhoz. Elmosolyodtam, mikor nyelve átcsúszott a számba.
- Szóval, nem voltam olyan rossz? –kuncogott, mikor lefeküdt mellém. A vállamat és a kulcscsontomat csókolgatta, míg masszírozta a mellem. Bólintottam, majd elvettem onnan a kezét és állkapcsának vonala mentén szívtam a bőrét, amitől felnyögött és egyik ujját a leginkább lüktető pontomhoz vitte.
- TaeHyung, tökéletes voltál –nyugtattam meg e felől, és beleharaptam a fülcimpájába. Egy rövid sikoly hagyta el szám, mielőtt TaeHyung szabad kezével betakarta, és két ujját csúsztatta belém. Egyre gyorsabban húzogatta ki és be.
Mielőtt tisztában lettem volna a környezetemmel, TaeHyung a takaró alá bújt és a legsebezhetőbb pontomat csókolta, míg én izgatottan vonaglottam. Az arcomat egy párna alá rejtettem, féltem, hogy még egyszer felsikoltok. Forróság járt át, és minden elégedettséggel töltött el.
- Ó, TaeHyung - könyörögtem, mikor még egy ujját belém csúsztatta, és arcát határozottan nyomta két lábam közé. A melegség már egyre csak nőtt a gyomromban, mikor feje köré fonta lábaimat. A saját hajamat húztam meg az intenzív érzéstől.
Mikor már nem tudtam visszatartani a gyönyört, felsikoltottam, TaeHyung pedig elhúzódott meztelen testemtől. Szavakkal képtelenség leírni, hogy nézett ki akkor. A legmeghittebb arckifejezés játszott hibátlan vonásain.
Szája szélei kecsesen felfelé görbültek és szemei a világ minden szeretetével csillogtak. Meztelen testemet vizslatta, mielőtt gyönyörű tekintete találkozott az én unalmas barnámmal.

- Soo? – suttogta TaeHyung, amikor a testem magára húzta, és ránk terített egy takarót. Mellkasán pihentettem a fejem és kinyújtottam a karom azért, hogy összekulcsoljuk ujjainkat. Gyengén megszorítottam kezét, majd megcsókoltam bőrét.
- Igen? –válaszoltam, míg TaeHyung szabad kezét a lapockámra helyezte, és hüvelykujjával finoman simogatott. A szoba sötét volt, de könnyen láttam angyali arcának vonalait. A szemeit lehunyta, és ajkain mosoly játszott; békésen és hihetetlenül gyönyörűen nézett ki.
- Köszönöm a ma estét, és minden mást. Te vagy a mindenem, tudod –suttogta, és lehelete súrolta az arcomat, amitől kissé megremegtem. Felemeltem a fejemet és közelebb férkőztem hozzá, hogy ajkaimat könnyen az övéire tegyem ahelyett, hogy válaszolnék.
- Szeretlek –mondtam halkan, mielőtt nyakába temettem az arcom. TaeHyung motyogva viszonozta a szavaimat, majd szorosan körém fonta karjait, és hallottam, ahogy lélegzetvételei egyre nehezebbek lesznek, és együtt merültünk álomba.

14. rész |EPILÓGUS|

SooYun POV

- Szeretlek.
A szó úgy hagyta el a száját, mintha ez természetes lenne. Talán az is volt, és csak én voltam ilyen tudatlan ez idő alatt. Az jutott eszembe, hogy ez csak hazugság volt, de tudtam, hogy nem. Tényleg szeretett engem, és ez úgy fájt, hogy szavakba se tudom önteni.
TaeHyung egész idő alatt kedvelt engem, az első év óta, míg engem annyira lefoglalt, hogy utáljam őt. Ő pedig kedvelt. Az elkapott bámulások nem udvariatlanságból voltak, ahogy én azt képzeltem. A kínos gesztus csupán szeretetből fakadt, nem idegesítésből.
Hál’ Istennek, TaeHyung nem látta az arcom, mert ha megtette volna, látta volna a valódi érzéseimet. Kedveltem őt, persze, de nem szerettem. Valójában, egyáltalán nem szerettem, még csak egy kicsit sem, és szörnyen éreztem magam, hogy ilyenek jutnak eszembe, de ez az igazság.
Ha választanom kellene, hogy utálom-e vagy szeretem TaeHyungot, akkor az előbbit választanám. Minden, amit tesz, csak ronccsá változtat engem. Rendkívül rossz döntéseket hoz, és folyamatosan bántja az érzéseimet úgy, hogy még csak észre sem veszi.
TaeHyungval feküdni, ahogy meleg teste körbeöleli az enyémet, olyan jó volt, mint karácsonykor feltépni a csomagolást az ajándékokon. Lehet, hogy arra várt, hogy válaszoljak jelentőségteljes szavaira, vagy pedig tudta már, hogy mire gondolok. Ha használta a józan eszét, akkor tudhatta, hogy nincs az az Isten, amiért én viszont szeretném.
Kezével megszorította az enyémet, ahogy közelebb fogott magához, amiről nem is gondoltam, hogy lehetséges. Minden porcikámat elöntötte a bűntudat, kivéve a hangom, mert nem tudtam megszólalni, akármennyire is éreztem, hogy hazudnom kell és kimondanom, hogy én is szeretem őt. De nem ment.
- Tudom, semmi baj – suttogta, miközben fejét a nyakamba fúrta. Ettől az édes kis gesztustól a szívem borzalmas fájdalomtól lüktetett. TaeHyung rájött, hogy nem szeretem, és erre is azt mondja, hogy neki megfelel.
- De igenis baj. Annyira sajnálom, TaeHyung – kértem bocsánatot, miközben egész testemmel megfordultam, hogy meg tudjon nyugtatni, ahogy csak ő képes rá. Őszintén, nem akartam, hogy TaeHyung megértő legyen. Persze, nem akartam azt se, hogy mérges legyen, de szerettem volna, ha elvárja, hogy viszont szeressem.
- Csak egy hét telt el, és nem baj, ha nem szeretsz. Jusson eszedbe, hogy nekem már év eleje óta bejössz, úgyhogy én már előrébb jutottam, mint te, Soo. Nem várok el semmit – mondta, és csak bólintottam. Nagyon édes volt tőle, hogy így elengedjen, úgyhogy befejeztem a panaszkodást.
A gondolatok a vallomásáról tovább köröztek a fejemben, és a rengeteg kérdés, amit még fel kell tennem neki. Nem voltam biztos benne, hogy várjak-e vagy ne, ezért inkább arcát tanulmányoztam. TaeHyung minden szempontból vonzó volt. Szemei tökéletesek, és a mosolya is díjnyertes. Biztos, hogy az elutasítás egyik legnagyobb fokozatát produkáltam az előbb.
- Kérdezhetek valamit? – kíváncsiskodtam, tekintetemmel pedig gyors pillantást vettem elbűvölő mosolyára. Ajkai hibátlanul görbültek, én pedig beittam annak a látványát.
- Csak akkor, ha én is kérdezhetek tőled egyet – válaszolt játékosan, amitől a szemeimet forgattam. Hagynám, hogy akár millió kérdést tegyen fel, amíg nekem is ugyanannyi esélyem lenne. TaeHyung egy részről nagyon össze tudott zavarni, de más részről pedig nem. Én unalmas és átlagos voltam, olyan, ami TaeHyung sosem tudna lenni.
- Oké, rendben. Miért estél nekem, mikor a házatokban voltunk, és az anyád bejött és megkérdezte, hogy kérünk-e sütit? – ezen a kérdésen, nagyon sokat gondolkoztam már. A végtelenségig játszhattam volna a kirakóst, mert egy darab sem akart passzolni a másikhoz. Amit tett, az nagyon megbántotta az érzéseimet.
Halvány kuncogás bukott ki a száján, és megrázta a fejét, amitől hajtincsei szálltak össze-vissza, majd hátára feküdt és úgy tűnt, jobban izgatja az, hogy a plafont bámulja, mint hogy válaszoljon a kérdésemre. Egy vicces mosoly pihent ajkain, de tekintete került engem.
- TaeHyung – szóltam, míg a könyökömmel megtámasztottam magam, a kezembe pedig a fejemet fogtam. Másik kezem megtalálta útját a hasához, és érintésemre felém fordult, arcomon siklott fel-le a tekintete, mielőtt felsóhajtott. Kezei közé vette az enyémet, és ujjaimmal kezdett játszadozni.
- Hülyeség, tudom, de mikor anya bejött a szobába, már siettél, hogy elmenj. Azt hittem, hogy nem akarod, hogy anya meglásson minket együtt és nagyon dühös lettem, mert azt hittem, hogy szégyellted, hogy milyen közel voltam hozzád. Tényleg hülyeség, de csak arra tudtam gondolni, hogy sosem akarsz majd engem, mert azt hiszed, hogy túl jó vagy hozzám. Sajnálom, ha feldühítettelek, vagy ilyesmi. Azt hiszem, paranoiás voltam, vagyis, még mindig az vagyok, de mostanra már kezdek kilábalni belőle – magyarázta nekem. Láttam rajta, hogy aggódott amiatt, hogy majd mérges leszek a válaszától, de az ellentétét érte el vele.
TaeHyung továbbra is az ujjaimmal szórakozott, begörbítette, majd kiegyenesítette őket valami oknál fogva. A fejemet erős vállára fektettem, és közelebb bújtam hozzá, vártam, hogy feltegye a kérdést, amit fel akart tenni.
- Hány sráccal csókolóztál? – kérdezte homlokráncolva, de csak ujjaimmal játszadozott most is. Talán igaza volt, mikor azt mondta, hogy paranoiás. Sosem csaltam meg még senkit, és sosem tenném, mert tudom, milyen érzés, és annyira fáj, hogy nincs TaeHyungnak oka az aggódásra.
- Ezt nem gondolhatod komolyan – nevettem fel, az utolsó reményemmel, ami megmaradt. Az elmúlt szerelmi életem miatt kéne a legkevésbé aggódnia, de úgy tűnik, hogy ez foglalkoztatta a leginkább. Idegesített, de ez azt is megmutatta, hogy TaeHyung tényleg annyira törődik velem, mint ahogy azt beismerte.
- Komolyan kérdeztem, SooYun. Hány srácot csókoltál meg? – tekintetét rám emelte, és tudatta, hogy ez nem olyas valami, amit csak úgy elengedne a füle mellett. Lehunytam a szememet szorosan, miközben egy együtt érző mosolyra húztam a számat. Emiatt a kérdés miatt magamra haragudtam leginkább. Nem vagyok ribanc, még csak közel sem állok hozzá, de határozottan könnyen kapható voltam.
- Tizenkettő, téged beleszámolva tizenhárom – a válaszom később jött, mint akartam, mert sosem tartottam észben ezt a számot. TaeHyung abbahagyta az ujjaim piszkálást, de továbbra is szorította a kezemet. Egy sóhaj szakadt fel szájából, és most láttam, hogy nem helyeselte. Nem is igazán kértem a jóváhagyását, egyébként.
- Nos, akkor azt hiszem, a tizenharmadik lesz az utolsó számod – jelentette ki, és nem tehettem róla, de a homlokomat ráncoltam. Viccelnie kellett, mert nem várhatja el tőlem, hogy az életem hátralevő részét vele töltsem. Az nem lehetséges.
- Mit akarsz ezzel mondani? – gyakorlatilag felsikoltottam, ahogy felpattantam az ágyról. Talán rosszul hallottam, vagy valami, mert biztos, hogy nem akarhatja, hogy vele legyek örökké. Nem házasodhatok össze vele, tuti, hogy az őrület valamilyen formájában szenved.
- Azt mondom, hogy azt szeretném, ha ez… vagyis mi, hosszú ideig tartanánk, SooYun. Komolyan szerelmes vagyok beléd, és tudom, hogy te még nem, de ha adnál neki egy kis időt, akkor minden rendben lenne – ült fel mellém az ágyon, miközben ezt mondta. Kim TaeHyung megőrült.
Ebben a pillanatban két választási lehetőségem volt: sikíthatnék, kiabálhatnék vele, ahogy valójában akartam, aztán pedig sírva végezném, vagy pedig elmagyarázhatnám neki, hogy nem hiszem, hogy ez így működne. Sok erőfeszítésbe tellett, de végül a második opció volt a nyerő.
- Nem hinném, hogy ez ésszerű lenne. Mármint, még mindig középiskolások vagyunk, és még csak nem is vagyok tizennyolc – kezdtem azzal, hogy felvázolom, mit is fogok kifejteni, mert úgy hittem, hogy így jól fog elsülni. Tényleg nem akarok TaeHyungval veszekedni most, mert úgy érzem, hogy ma eljutottunk valamerre, és már nem mehetünk visszafele.
- Semmi gond. Csak ejtsük a témát. Jobban is tudhattam volna, mint hogy arra gondoljak, hogy majd egyszer viszont szeretsz. Már rájöttem – mondta komolyan, de mégis higgadt hangnemben. Visszaesett az ágyra és az oldalához másztam, mielőtt hozzá bújtam és megpróbáltam elaludni.
Majdhogynem lehetetlen, hogy szeressem TaeHyungot, mert még mindig bennem van egyfajta utálat iránta. Még ilyenkor is, mikor mérges voltam rá, akkor is az ő arcát akartam látni. El akartam neki mondani, hogy sajnálom, és hogy épp annyira vele akarok lenni, mint ő velem.
Ha továbbra is folytatom ezt, hogy mindig megbocsátok, sosem leszek képes pontot tenni ennek a soha véget nem érő érzelmi hullámvasútnak a végére. Megőrjített, mégis egy hatalmas bóknak kellett volna vennem, és nem szó szerint értelmezni. Valójában, édes volt tőle, de nem akartam megfordulni és az arcába mondani.
Az elmúlt időben TaeHyung borzasztóan sokszor kér bocsánatot, én pedig borzasztóan sokszor bocsátottam meg neki, még ha nem is kellett volna. Ha szeretne, akkor állandóan kedves lenne velem, és törődne az én érzéseimmel is. Talán, törődik.
Tudom, hogy bipoláris, teljesen nyilvánvaló, ahogy rám förmed, és nem tudja elhatározni magát. Mond egy dolgot, majd teljesen az ellentettjét csinálja. Nem az ő hibája, ahogy viselkedik, mert ő maga mondta, hogy amit az orvos adott neki, nem épp a legjobban hat rá.
Valami ok miatt, ha arra gondolok, hogy mennyire lehetnek az emberek bipolárisak, megijedek. A nagynénim egy elmegyógyintézetben dolgozott, és a legtöbb ember ott valamilyen módon bipoláris volt. Néha megpróbálták megölni magukat, mert nem tudták, mihez kezdjenek az életükkel. Megőrültek és hihetetlen dolgokra vetemedtek.
Nem akartam, hogy TaeHyung odáig jusson. Azt akartam, hogy távol tartsa magát a drogoktól, és azt akartam, hogy boldog legyen anélkül, hogy számítana, milyen problémát okoz azzal nekem. Mert a boldog TaeHyung az egyik legjobb TaeHyung, aki valaha létezhet.
Arra jutottam, hogy a legjobb dolog, ha bocsánatot kérek a változatosság kedvéért. Én voltam az, aki hibát követett el, és nem ő. Én voltam az, aki érvénytelen ok miatt akadt ki, és aki helyre fogja hozni ezt kettőnk között.
Felé fordultam testemmel, és megláttam TaeHyungot, ahogy már alszik. Annyira gyönyörű volt. A kinézete ilyenkor teljesen megváltozott; mert egy magas, egy-két tetoválásokat borító srácból átváltozott egy aranyos kissráccá, aki túl hamar nőtt fel.
Ahelyett, hogy felkelteném, úgy döntöttem, hogy én is elalszom. Az időt mégis azzal sikerült töltenem, hogy nézzem, ahogy mély lélegzetet vesz, és milyen békés az arca. Eltoltam haját a homlokáról, mikor felmosolygott rám anélkül, hogy kinyitotta volna a szemeit.
- Érzem, ahogy engem bámulsz, bébi. Gyere ide – intett, hogy menjek mellé, és boldogan fogadtam el az ajánlatát. A teste majdnem egy második takarót formált a testem körül, ahogy megcsapott a melege.
- Sajnálom. Annyira aranyos volt, én meg teljesen elszúrtam. Azt hiszem, most sem tudom elhinni, hogy nem egészen egy hete még utáltalak, most meg… - elhallgattam, mert nem voltam benne biztos, hogy hova akartam ezzel kilyukadni. Több mint valószínű, hogy ezzel túl sokat árultam el.
Rám mosolygott, amolyan megbocsátok módon, és teljesnek éreztem magam. A bűntudatom elpárolgott a cuki mosolyának köszönhetően, és talán mostantól a dolgok jobbak lehetnek kettőnk között. Vagy legalábbis remélem, hogy az lesz.
- Tudod, hogy mit gondolok? – kérdezte TaeHyung. Őszintén, nem tudtam biztosra, hogy tudni akarom-e, mit gondolt, mert minden dolog megrémített. Sosem tudhatom, hogy fog elsülni, mert néhányuk pozitív, de néhányuk erőteljesen negatív.
- Mit? – kérdeztem, feláldozva a reményeimet és álmaimat, hogy a mondandója alatt nem ért olyat, hogy elhagy engem, vagy hogy soha többet nem beszél velem, mert pont ezt nem akartam most. Amit szerettem volna, hogy valóban adjunk magunknak egy esélyt, és reméljük, hogy jól fog alakulni.
- Hogy szerintem szeretni és gyűlölni valakit, ugyanazt jelenti – mondta ki a gondolatát, és ez teljesen igaz is volt. Bármelyiket is választod, valamilyen módon ahhoz az emberhez fűznek az érzelmek.

Sziasztok!

Huh... hát nem is tudon, hogy mit mondjak... Két hét kihagyás után itt van az új, s egyben utolsó rész, az epilógus. Nem így terveztem ezt a blogot/történetet befejezni, még is így sikerült. Biztos, hogy nem erre számítottatok, de ennek 2 oka is van.

Először is; az elmúlt 2 hétben ihlet hiányban szenvedtem.

Másodszor; a suli mellett szinte időm sincs még egy kicsit is pihenni, így esélyem sem volt az új részen agyalni, illetve megírni.

Így tehát úgy döntöttem, hogy ma nekiállok és gyorsan megírok egy kis rövid részt, és lezárom a blogot. Illetve, még jön egy kis írói utószó + egy kis ''érdekességek'' (bár nem hinném, hogy olyan sok lesz..) még a hétvégén. Nos, majd még jelentkezem és kérlek titeket, akik olvasták ezt a blogot, mindenki írjon megjegyzést, nem kell ám regényeket írni! :)

Edina*

13. rész

SooYun POV

Túl a dühön, túl a mérgen és mindenen, még mindig képtelen voltam feldolgozni, mennyire hülye volt TaeHyung. Nyilvánvalóan, nem volt józan esze, és semmilyen ésszerű magyarázat nem volt arra, hogy idehozta az eszméletlen testemet a házába, az ágyába.
A harag miatt, ami bennem fortyogott, képtelen voltam megállni, ehelyett egyik lábamat átvetve a másikon ültem, az arcomhoz pedig egy párnát tartottam. A sikítás minden erejét felemésztette a tüdőmnek. Ez hihetetlen, még egy olyas valakinek is, mint TaeHyung. Mintha nem értené meg, hogy amit tett, az helytelen.
A cipőim, amit már korábban is viseltem, az ágy mellé voltak helyezve, a telefonom pedig a táskámra volt téve töltőre, ami az előttem lévő éjjeliszekrényen hevert. Legalább elhozott mindent, amire szükségem van a sulihoz, kivéve egy váltóruhát, természetesen.
Megnézve a telefonomat, és rádöbbentem, hogy nincs értelmes iskolába mennem. Már délután egy körül járt az idő, és már így is túl sok órát hagytam ki, mióta találkoztam TaeHyunggal. Hamar észrevettem, hogy apa küldött egy üzenetet, amit sietve meg is nyitottam. A leginkább úgy tűnik, hogy ő is ugyanolyan ideges volt, mint én.
Újra átolvasva az SMS-t, még inkább mérges lettem. TaeHyung választ küldött apának, amiben azt írta, hogy Hanánál töltöm az éjszakát. Miután elolvastam, rájöttem, hogy valójában megmentett egy hosszabb beszélgetéstől az apámmal, ezért a lehető legjobban próbáltam elfeledkezni erről, mert nem tudok nem ellenséges lenni TaeHyunggal.
Összegyűjteni a cuccaimat könnyű volt, mivel nem volt belőlük sok. Tudván, hogy TaeHyung ma nem fog bemenni a suliba, csendben osontam le a lépcsőkön, és lábujjhegyen közlekedtem a tágas konyhában.
Mikor már csak pár lépésnyire voltam a sikertől, a bejárati ajtó egy hatalmasat nyikorgott, ami zavarta a füleimet is. Idegesen pillantottam körbe, hogy megbizonyosodjak arról, hogy teljes biztonságban távozhatok. Ekkorra szúrtam ki TaeHyungot, ahogy álmában forgolódott a kanapén.
Aggodalmasan tanulmányoztam az ajtót, ami nem volt eléggé nyitva ahhoz, hogy kiférjek rajta. Ráadásul, a hátizsákom még rátett egy lapáttal, ezért még szélesebbre kell kinyitnom. Nagyon elővigyázatos voltam, amikor tovább nyitottam az ajtót, de csak nyikorgott.
Centikre voltam a győzelemtől, mikor meghallottam egy hangot a hátam mögül. Teljesen tisztában voltam vele, hogy ezt csak TaeHyung csinálhatja a felgyorsult lábdobogásával. Ekkor pedig kivágtam a nyílászárót és az utcára futottam, TaeHyunggal a nyomomban.
A csomagom nagyban lecsökkentette a gyorsaságomat, tudtam is, hogy TaeHyung valahogy el fog kapni. Könnyek szöktek a szemembe, mikor eszembe jutott, mi történt velem tegnap ő miatta. TaeHyung kezeit kinyújtotta és megfogta a csuklómat, erőszakosan húzott testéhez, mint valami erős mágnes.
Keményen ütköztem mellkasának, aztán elrántottam a kezemet rosszalló birtoklásából. Szemeimmel felpillantottam rá, és láttam, hogy az ő szemei is könnyesek, ettől pedig még jobban sírni kezdtem.
- El-mentél – dadogta, ami jár azzal, ha valaki kapkodja a levegőt két zokogás között. Megfogta a kezemet, próbálkozott azzal, hogy az érzelmileg elfáradt testéhez húzzon, de ellenálltam. Lefejtettem szorítását a kezemről, majd tettem hátra egy nagy lépést, amitől nagy lett közöttünk a távolság.
- Még mindig megyek – jelentettem ki, és a tőlem telhető legjobban próbáltam, hogy megálljak a lábamon. A felső ajkam remegni kezdett, figyelmeztetőül, hogy össze fogok törni TaeHyung jelenlétében. Úgy próbáltam magam lenyugtatni, hogy végigmentem mindazon a dolgon, amit TaeHyung rosszul csinált.
A rossz cselekedetei, amiket az elmúlt hetekben követett el, sokkal súlyosabbak voltak a jókhoz képest, mégis úgy tűnt, hogy a kellemes emlékeknek van nagyobb hatása rajtam, mint a figyelemre se méltóaknak. Úgy éreztem, mintha ez egy vészjelzés lenne, ami azt mondja, hogyha nem megyek el most, akkor sosem leszek rá képes. Mindig visszajönnék hozzá a jövőben, ha most nem állok meg a saját lábamon.
Gyorsan tettem meg a lépéseket, és rádöbbentem, hogy TaeHyung nem jön utánam, ahogy azt vártam tőle. Csalódott lettem, de ugyanakkor nem is hiányzott a vita, ami csak teljes pusztításba torkollt volna.
A lábaim egy ismerős környékre vittek, pont, amit pár nappal ezelőtt is bejártam, miután teljesen elutasított minden ok nélkül. Minden mérföld egyre hosszabbnak tűnt, mint az előző, és nagyon hamar kimerültem. Fizikailag és lelkileg is.
Amikor elértem a házamat, a karjaimat alig bírtam felemelni, hogy kinyissam a bejárati ajtót, annyira elfáradtam. Abban a másodpercben, hogy kinyitottam az ajtót, már csuktam is be és felfutottam a hálószobámba, a halálhoz közeli állapotban lévő testemet pedig az ágyra dobtam.
Nagyon jó érzés volt, hogy a párnára hajthatom a fejemet. Erre volt szükségem, egy hosszú pihenőre. Nem volt kedvem ma este dolgozni, ezért beteget jelentettem. Egy nyögés hagyta el a számat, miközben a szívverésem lelassult, és már majdnem az igazak álmát aludtam.
- Fáradt vagy bébi? – visszhangzott a fejemben TaeHyung hangja, amitől felnyitottam a szememet, de eszembe jutott, hogy nincs is itt. Annyira kimerültem, hogy félálomban azt képzeltem, itt van. Nem mintha azt akartam volna, hogy itt legyen, mert még mindig nagyon mérges vagyok rá, de nem ez lett volna a legrosszabb dolog a világon.
- Vegyél már észre –a hangja annyira lassú volt és mély, hogy a belsőm elolvadt, és csodás munkát végeztem azzal, hogy elaludtam, mert egy örökkévalóságig tudnám hallgatni a hangját. Már ha hajlandó lenne elismerni a hibáit, és megpróbálna tanulni belőlük.
- Bébi, tudom, hogy mérges vagy, de nagyon sajnálom. Ne viselkedj úgy, mintha nem lennék itt – beszélt tovább a hang, én meg hagytam, hogy az agyam tovább hallucináljon és hallgassak rá. Amit a legjobban akartam hallani, az az őszinte bocsánatkérése volt, de az eszem kis része még emlékeztetett a felkavaró valóságra.
Hirtelen az ágy besüppedt, amitől felugrottam és rádöbbentem, hogy TaeHyung itt van a szobámban végül is, az ágyamon fekszik, amin keményen próbáltam elaludni. Most pedig az egyik sarkában kuporodtam össze, mintha láthatatlanná válhatnék azzal, ha távolságot tartok közöttünk.
- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem tőle, és a vidám mosolya, amit az ijedt reakcióm okozott, még mindig az arcára ragadt. Visszamásztam a paplan alá, de felültem a lábaimat keresztbe téve, míg a válaszára vártam.
- Abban a percben, hogy eljöttél, idáig vezettem, mert nyilvánvaló volt, hogy haza jössz. Aztán vártam kint, a bejárati ajtó előtt, hogy ideérj, mert az ajtó be volt zárva, így lepihentem a székben. Hallottam, amikor beviharzottál ide, mintha az egész világra dühös lennél – kuncogott, miközben a szavak elhagyták száját, az én állam meg a padlót súrolta.
- Nem mondhatom, hogy meg vagyok lepve, mert már semmi sem okoz meglepetést annál jobban, mint ami tegnap történt. Bár még mindig szeretném, ha elmennél innen, úgyhogy szia – álltam fel a padlóra, majd körbefontam a karommal a felsőtestét és kényszerítettem, hogy felálljon ő is. Kicsit később, mindkét kezemet a csuklójára tettem és minden erőmmel próbáltam az ajtó felé rángatni.
Gyakorlatilag majdnem letéptem a csuklóját, de nem ellenkezett, amitől csalódott voltam. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, mikor nevetett az erőbéli képességeimen. Végül leejtettem a kezét és mögé léptem, a kezemet a háta közepére helyeztem és a lábammal próbáltam meg őt eltolni, de még csak egy kicsit sem sikerült.
Keményen próbáltam nem figyelembe venni a hátán az izmait, amik mozogtak, mikor nevetett a kínos próbálkozásaim miatt. Végül visszamentem az ágyhoz, vártam, hogy abbahagyja, de ehelyett az ágy végébe jött és hátradőlt, hogy a fejét az ölembe helyezze.
- Befejezted? Mert szerintem, itt az ideje, hogy menj – mondtam, amint lenéztem szemeibe. Mindketten elmosolyodtunk attól, mikor próbáltam nem figyelni arra, milyen gyönyörűen nézett ki, mikor felpillantott rám. Próbáltam nem figyelni arra, hogy az ujjaim mennyire erősen simítanak bele puha tincseibe, és próbáltam nem figyelni arra, hogy milyen gyakran nézett a számra.
- Nem mehetek el csak úgy most. Még nem mondtam el neked a kifogásaimat, hogy miért voltam seggfej – viccelődött, amitől a szemeimet forgattam. Mikor ismét lenéztem rá, észrevettem, hogy valójában az igazat mondja.
- Rendben – egyeztem bele. Tudom, hogy túl hamar adtam be a derekam, de nem érdekelt. A mosolya beragyogta egész arcát, és nem bírtam nem csatlakozni hozzá én is. TaeHyung felült, a fejtámlának támaszkodott, miközben megveregette maga mellett a helyet, és én is mellé helyezkedtem.
- Azt sem tudom, hol kezdjem – vallotta be, míg a tarkóját dörzsölte a fejét lehajtva, de a tekintete fogva tartotta az enyémet. Annyira jól nézett ki ma, hogy ez belülről megölt.
- Kezdd az elejétől – javasoltam, mert mélyen legbelül tényleg könyörögtem TaeHyungnak, hogy mondjon el mindent, mi nem stimmel vele és mi az, ami igen. Remélhetőleg, elmondja majd minden titkát, amiről más nem tud, és talán azt is elmondja, hogy ő is annyira akar engem, mint én őt. Még csak letagadni se fogom ezúttal.
- Az apám hatéves korom óta börtönben van, mert megütött engem, mikor anya dolgozott, ezért nem is tudott róla. Anya azt mondta, hogy mikor rákérdezett nála a zúzódásokról és vágásokról, mindig előállt valami kifogással, mint mondjuk, hogy elestem és beütöttem az arcom az asztalba. Egyik nap, elbocsátották a munkájából, mert az üzlet bezárt, és hamar hazaért, ekkor látta meg apát, hogy ver engem. Azonnal hívta a rendőrséget. Tízéves koromban költöztünk vissza Japánból Koreába, mikor anya végre anyagilag is stabil volt, és az első dolog, amit tett, hogy eladjuk a házat, amiben az apám bántalmazott. Szerintem, ezt inkább maga miatt csinálta, mint miattam, de örültem, hogy az után a négy év után újra boldog. Amióta az eszemet tudom, lobbanékony vagyok, és ez hamar változik át. Ezért adott az orvos egy gyógyszert, amitől viszont csak álmos és nyűgös leszek… Emlékszem, mikor tizenhárom voltam, akkor próbáltam ki először a drogot, és akkor volt az egyetlen, mikor nyugodtnak éreztem magam, és azt hittem, hogy összeszedett vagyok. Aztán függő lettem, és mindig drogoztam, és még ugyanebben az évben hamisítottam anya aláírását és tetováltattam. Majdnem ugyanolyan rossz volt, mint a drog, mert imádtam a fájdalmat, és ami vele járt… Meg aztán emlékszem a legelső napra az iskolából, mikor kiszúrtalak. Hallottam a nevetésed, ami megmosolyogtatott, és ezt ritkán tettem, úgyhogy megfordultam és megláttalak. A hajad alig súrolta a válladat, és egyenesen hordtad akkoriban… Aztán hitegettem magam, reménykedetem, hogy észreveszel, mert mindenki más észrevett engem, csak te nem. A lányok rám vetették magukat és ettől undorodom, de elmentem randizni párral, reménykedve, hogy helyettesíthetnek téged, de sosem tudtak… Azóta nem drogoztam, mert te voltál az, akire szükségem volt, és tudtam, hogy sosem randiznál egy függővel. Aztán a napon, mikor beszéltem veled a buszon múlt héten, annyira rosszul voltam attól és belefáradtam abba, hogy úgy viselkedj, mintha nem is léteznék. Amikor beszélgetni kezdtem veled, megérte, mert olyan csodálatos voltál, mint ahogy azt elképzeltem… Tegnap, mikor drogoztam, a srác hívott oda és győzött meg, hogy próbáljam ki újra. Mondtam nekik, hogy ez az utolsó alkalom. Magyarázatot akartak, hogy miért építem le őket, ezért azt hazudtam, hogy most már rászoktam az ivásra. Mikor odajöttél hozzánk, olyan volt, mintha a legrosszabb rémálmom lenne, ami valóra vált, mert tudtam, hogy azok a srácok előnyt fognak kovácsolni belőled, de nem tudtam megmozdulni… Lefagytam, bébi, és nagyon sajnálom, nem tudok elégszer bocsánatot kérni, csak megpróbálhatom. Nagyon sajnálom. Aztán rám néztél, mintha én lennék az utolsó reményed, és nem találtam magam, elvesztem, mert annyira ijedt voltál… Fogalmam se volt, hogy mit tegyek, ezért odamentem hozzád, hogy bocsánatot kérjek és megmagyarázzam, de nem akartad. Beismerem, fájt, nagyon, mert azt vártam, hogy majd a karjaimban sírsz és hagyod, hogy elmondjam, majd minden megoldódna másnapra. De ehelyett a mosdóban talállak meg, ahol kisírod a szemeidet is, úgyhogy felvettek és kivittelek, és abban másodpercben, hogy hozzámértél, belém kapaszkodtál és elaludtál… Összeszedtem az összes holmidat és nem akartalak felébreszteni, mert annyira szorosan fogtad a pólóm, és mosolyogtál álmodban. Csak túlságosan is élveztem, és sajnálom, de imádtam, hogy tudod, hogy ki vagyok, és belém kapaszkodtál, még ha nem is akartad… Mikor betettelek a kocsimba, eredetileg hozzátok akartalak vinni, de nem tudtam elképzelni, hogy odaadlak az apádnak, ezért az ágyamba fektettelek. Órákig sírtam térdelve melletted, és minden miatt sírtam, ami eszembe jutott. Anya rávett, hogy mindent valljak be neki, így mindent tud. Nagyon kedvel téged, mert tudja, mennyi mindent viseltél már el tőlem… Múlt éjjel, mikor aludni mentem, nem tudtam, mert rémálmaim voltak arról, hogy elfutsz tőlem és kiabálsz velem. Azt sikoltoztad, hogy túl jó vagy hozzám, én pedig nem vagyok elég jó senkinek, és milyen időpocsékolás vagyok. Aztán azt is mondtad, hogy utálsz, és kimentél a házamból és a következő nap megláttalak a suliban Sugával csókolózni, a szőke sráccal, tudod… Aztán ma reggel nem kiabáltál, hanem sírtál, és nem hittem, hogy ez miattam van, ami összezavart. Azt meg már tudod, hogy hogyan jöttem ide, úgyhogy ennyi.
Itt volt, minden, amit akartam. Egyszer csak az ölében találtam magam, nem is emlékszem, hogyan tettem, de őszintén, nem is érdekelhetett volna kevésbé. TaeHyung nem volt tökéletes, de a szavak, amiket elmondott, azok voltak.
Minden egyes mondattal megválaszolta a kérdésem, ami már egy ideje aggaszt. Tudom, hogy miért ilyen mérges, és miért van akcentusa, amit imádok. És ezzel, el is felejtettem a tegnapi incidenst, és a csodálatos beismerésére koncentráltam.
- TaeHyung, én… - elhallgattattam magam, mert nem találtam a megfelelő szavakat. Szörnyen éreztem magam miatta, mert a múltja nagyon kemény volt, de büszke voltam rá, hogy vette az akadályokat. Ugyanakkor meg teljesen ledöbbentem, hogy ilyen régóta tartja rajtam a szemét.
- Nem kell semmit mondanod, bébi, tudom, hogy ez most sok. Aludjunk, ha neked oké – javasolta, mire bólintottam. Kimerültem, és tudtam, hogy TaeHyung is azok után, amit elmondott nekem. Felhúztuk a takarót a vállunkra, és a fejemet a falnak támasztottam, hogy rendesen tudjak gondolkodni.
Hamar lejjebb csúsztam az ágyra TaeHyung miatt, a hátam a mellkasának préselődött. Nem annyira szerencsémre, póló takarta a csodálatosan edzett testét. Karját az enyém köré fonta, és ujjaival simogatta az ujjaimat. Egy határozott csókot nyomott a fülem mögé, mielőtt elsuttogta az egyik legveszélyesebb szót mind közül:
- Szeretlek.

12. rész

TaeHyung POV

Egy könnycsepp csordult ki szeméből, ahogy a kezére tettem a kezem. Melléhúztam egy széket azzal a szándékkal, hogy elmagyarázzam a dolgokat. Azt kívántam, bárcsak magamnak is megmagyarázhatnám. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a lábaim a mosdóba visznek, minél távolabb Suga eszméletlen testétől. A fejem lüktetett, az öklöm véres volt.
Néha-néha beugrik egy éles kép kezeiről, ahogy a testét simogatja, megmérgezve ezzel gyönyörű lényét. Fájt, hogy azt gondoljam, bántották, és most már látom a fájdalmat szemeiben, ami hasonlított a pár órával ezelőttihez.
Könnyek gyülekeztek a szemem mögött, de a határozottságom visszatartotta őket. Egyetlen ép okom se volt, hogy miért álltam ott tehetetlenül. Suga azt hiszi, hogy mindenki felett uralma van. Egy időben én is azt hittem, de most már tisztában vagyok a valósággal.
- Csak menj el –SooYun szavai alig buktak ki a száján és az elmém emlékeztetett, hogy ez a lány gyűlöl engem. Nagy valószínűséggel soha nem akar többé látni, de lehetetlen volt számomra, hogy csak úgy elengedjem.
A lélegzete megakadt, ahogy összekulcsoltam ujjainkat, egy egyszerű gesztus, amitől szívem vadul ver, mikor SooYunt fogom. Kényelmetlenül fészkelődött a helyén, és válaszul óvatosan elvette a kezét tőlem.
- SooYun – suttogtam fülébe, kétségbeesetten a bocsánatáért. Szükségem volt időre, hogy megbeszéljem ezt vele, mert lehet, hogy nehezen lehet vele megbirkózni, de határozottan nem nehéz őt meggyőzni.
- Hagyj békén, TaeHyung. Már megtörtént, és vége. Ha amiatt aggódsz, hogy feladlak téged vagy a szőkét, ne tedd. A tőlem telhető legjobban próbálkozom, hogy mindent elfelejtsek, tehát biztonságban vagy a barátoddal együtt –jelentette ki egyfajta hangon, ami elárulta, mennyire is mérges rám.
Ledobta a ceruzáját, majd kiviharzott a folyosóra anélkül, hogy szólt volna a tanárnak. Követtem őt a terem ajtaján keresztül. Végig pillantottam a folyosón, és rádöbbentem, hogy olyan gyorsan menekül el előlem, ahogy csak tud.
Utána siettem és hamar utolértem, ujjaimmal megfogtam karját, és hagytam, hogy a kudarc mámorában fürödjön. Gyorsan rápillantottam, és láttam, hogy zokog. SooYun arca könnyáztatta volt, szemei pedig bedagadtak.
Ösztönösen emeltem fel a kezem gyönyörű arcához, és mindkét hüvelykujjammal letöröltem könnyeit, de ettől csak még erősebben sírt. Nem tudtam rájönni, hogy mit csináltam rosszul.
- TaeHyung, szeretném, ha békén hagynál – ismételte szavait, amíg apró karjait a kezem köré fonta, majd lefejtette feldúlt arcától, és az oldalam mellé tette.
- Tudom, de nem bírom megtenni. Fogalmad sincs arról, mennyire sajnálok mindent. El kellett volna mondanom neked a drogot, és ki kellett volna állnom érted Suga ellen, ahelyett, hogy később laposra vertem volna –ömlöttek a szavak a számból anélkül, hogy átgondoltam volna. Szükségem volt arra, hogy rájöjjön, nem tudok annyira bocsánatot kérni tőle, amivel ki tudnám fejezni, hogy mennyire őszintén megbántam.
Mutatóujjammal letöröltem a könnyeit, amik folyamatosan végigfolytak elbűvölő arcán. A régen még magabiztos gyönyörűsége gyorsan elillant, helyét pedig egy megtört kislány vette át, aki nem tudott megbirkózni a világgal, amiben élt. Ez amiatt volt, hogy én vontam bele ezt a nőt az elcseszett világomba, el a sajátjától, ami nem volt olyan veszélyes. - Kérlek, beszélj hozzám. Nem állhatok csak itt és nézhetlek, ahogy miattam sírsz –könyörögtem, míg magam is a könnyeimmel küszködtem. Ezelőtt olyan jól csináltam, hogy találkoztam volna vele. Mikor csak azzal töltöttem a szombatjaimat, hogy néztem, ahogy sétál a plázában, vagy a hétfőimet, mikor végigböngésztem a Facebook oldalát.
Sosem gondoltam magam egy zaklatónak, de azt hiszem, az voltam. Még sosem érdekelt ennyire egyetlen ember sem ezelőtt. SooYun annyira hihetetlenül és eltérően volt tökéletes. És mikor más srácokkal randizott, megőrjített. Ő az én drogom.
Ezért nem volt soha szükségem rájuk, mikor őt figyeltem. Még most sincs szükségem anyagra, de azután hogy megtudtam, SooYun szüzessége nem létezik, teljesen kikészültem.
Az agyam elöntötte a düh, és utáltam a gondolatát, hogy valaki más érintette meg úgy, ahogy én akartam. Ezért volt, hogy mikor megláttam Sugát, ledermedtem, mert előttem volt a legnagyobb félelmem: hogy SooYun másik férfi birtokában legyen.
Mikor visszatértem a valóságba, rádöbbentem, hogy SooYun elment. Ismét megszabadított az erős utálatától, amit érzett felém. Körbefutottam az iskolát, őt kerestem. Megnéztem a szekrényénél, az ebédlőben, a könyvtárban, míg nem hallottam meg őt.
A boldogtalan zokogása hallatszódott ki a lánymosdóból. Azonnal tudtam, hogy SooYun az, és gondolkodás nélkül rontottam be az ajtón.
Ott volt, próbált eltűnni a többiek tekintete elől a mosdókagylók sora mögött. Tekintetem találkozott az övével, ami megtelt félelemmel és fájdalommal. Nagyon sápadt volt és betegnek nézett ki, mint aki most hányta ki az ebédét.
A lábaim odavezettek hozzá, kezemmel felemelte őt úgy, ahogy egy vőlegény tenné a menyasszonyával. Meglepetésemre, nem próbált meg kibontakozni az ölelésemből, ehelyett ökölbe fogta a pólómat és belém kapaszkodott, mire ajkamat egy szomorú mosolyra húztam. Feldúlt arcát a pólómba fúrta és csendesen sírt.
Ez mintha máglyára helyezte volna a szívemet; annyira szétesett volt, amiatt amibe belerángattam. Ez is megmutatta, hogy még sosem bántak vele ennyire lealacsonyítóan, és ezért titokban hálás is voltam. Gyenge testét a hátsó parkolóba cipeltem, hogy hazavihessem és remélhetőleg, elmagyarázzak neki mindent.
Míg feloldottam a kocsi zárát, eszembe jutott, hogy szeretné a dolgait a szekrényéből. A szemem forgattam és ismét cipelni kezdtem őt, de ezúttal vissza az iskolába. Végül megtaláltam a szekrényét.
Elmosolyodtam, mikor észrevettem, hogy elaludt karjaimban. Utáltam a tényt, hogy hamarosan muszáj lesz felkeltenem édes álmából. Ajkamat a homlokára tapasztottam és hagytam, hogy elidőzzön ott. Fogalmam se volt, mikor lesz a legközelebbi alkalom, hogy engedélyezné nekem, hogy ezt a kis gesztust megtegyem.
- SooYun –beszéltem gyengéden a fülébe, és továbbra is csodáltam a gyönyörűségét, még így is, hogy a szemei vörösek voltak és kissé feldagadtak a stressztől.
- Fogd be –nyafogta anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, vagy megmozdult volna a karjaimban. Hál’ Istennek, alig volt magánál, ami azt jelenti, hogy alig ismerhette meg a hangom, nem hogy eszébe jutnának a ma történtek.
- Mi a szekrényed kódja? –kérdeztem álmos alakjától. Kimerült arcán homloka ráncba szaladt, amitől még aranyosabbnak nézett ki. Sose gondoltam volna, hogy ez lehetséges lenne.
- Nem érdekel –motyogta válaszul a kérdésemre, de ezzel nem volt teljes a válasz. Nyilvánvaló volt, hogy nem képes értelmes lenni ebben a pillanatban. Lehajoltam, hogy a földre ültessem őt, de felnyögött, mikor a testem eltávolodott az övétől. A szorítása a pólómon még erősebb lett, mikor karjaimat elemeltem tőle.
A tény, hogy még is így, hogy nem volt magánál, szüksége volt az érintésemre, mosolyra késztetett, amitől nem tudtam egyhamar megszabadulni. Akaratom ellenére is lefejtettem ujjait a pólómról, és kifeszítettem a szekrényét. Gyakorlatilag mindent beledobtam a hátizsákjába, és a vállamra dobtam azt.
Ismét felemeltem SooYunt a karjaimmal, ahogy előbb, mikor a fürdőben bujkált. Mormolt valamit, míg kényelembe helyezte magát a karjaimban, majd mindketten megérkeztünk a kocsimhoz, és ma már másodszor aludt el.
Ahogy a lehető legjobban tudtam, beültettem az anyós ülésre, aztán bemásztam a vezető ülésre. A motor életre kelt, amitől SooYun halkan felhorkantott békés pozíciójában, amit megérdemelt, tekintve, hogy mik történtek vele az elmúlt órák alatt.
Nem sokkal később felhajtottam a kocsi beállóra, és észrevettem, hogy anya itthon van. Biztos vagyok benne, hogy tele lesz kérdésekkel. Épp ma reggel a lehető legboldogabban voltunk a szobájában SooYunnal, de természetesen, ezt is el kellett rontanom, ahogy mindig.
Gyorsan kiszedtem mindent a járműből és anélkül, hogy felkelteném SooYunt, bevittem a házba. Anya észrevett, és már felelősségre is akart vonni, de higgadtan közöltem vele, hogy várjon. Tudattam vele, hogy nem sokára visszajövök, és meglepő, de beleegyezett.
SooYun az ágyamon feküdt, ami elégedettséggel töltött el. Óvatosan kibújtattam lábát a cipőjéből, elővettem a telefonját a táskájából, és a feje mellé tettem, a kedvenc párnámra. Ezután betakartam a láthatóan kimerült testét a takaróval.
Jó pár percig néztem őt, ahogy alszik, amire már nagyon szüksége volt. Kócos haját kisimítottam arcából, és megigazítottam a paplant, míg nem elégedettség töltött el.
- Elmagyaráznád? –csengett a fülemben anyám ismerős hangja. Kedvem ellenére is tekintetem felemeltem a lányról, akivel túlságosan is törődtem. Ajkamra halvány mosoly kúszott, amikor felálltam és egy hosszú csókot hagytam SooYun száján. Tudom, hogy nem fog emlékezni rá, mikor felébred.
Követtem anyámat a földszintre, az étkezőbe, és felkészítettem magam, hogy hogyan magyarázzak el mindent, ami köztem és SooYun között történt. Pontosan ezt is tettem, semmit nem tartottam vissza, mert mélyen legbelül ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt segíteni nekem, hogy megkapjam SooYunt.
- TaeHyung – sóhajtotta, miután felvázoltam az eseményeket. Mind a pozitív és negatív eseményeket szavakba öntöttem, és tökéletesen megértettem, miért frusztrált velem kapcsolatban, mikor én is az voltam magammal. Talán még jobban is, mint ő.
- Nem fog nekem megbocsátani, ugye? –kérdeztem, bár a választ már nem akartam hallani, mert féltem, hogy máris tudtam. Kezeimbe rejtettem az arcom, míg visszatartottam a könnyeim, amik már régóta fenyegetően ki akarnak törni.
- Jobban kell próbálkoznod, ha őt akarod, szívem. Bár idehozni őt rossz ötlet volt, mert annak a lánynak térre van szüksége. És az, hogy csapdába ejted az ágyadba, nem ideális –magyarázta, mire válaszul bólintottam. A szavai értelmet nyertek számomra, de a tér nem olyasmi volt, amivel meg tudtam birkózni. Nem olyasmi volt, amivel egyet értek kettőnk között.
- Nem ejtem csapdába –védtem magam az igazsággal. Haza is mehetett volna, ha nem aludt volna el. Tisztában voltam azzal, hogy nem mindenki álmodik ilyen helyzetről, mint amiben most SooYun van.
- Csak úgy, ahogy nem is kémkedtél utána? Tudod, mikor beszéltél róla ezelőtt, azt hittem, hogy ő is benne van a kapcsolatban, és nem csak te –nevetett a kétségbeesett helyzetemen, ami egyáltalán nem segített. A szemem forgattam és felálltam, hogy igyak egy kis vizet. Ettől a beszélgetéstől kiszáradt a torkom.
- Akkor mit tegyek? Vigyem haza? –kérdeztem, pedig elleneztem, hogy haza menjen. Nem akartam tőle elválni addig, míg nem muszáj. Hogy odaadjam őt a goromba apjának, bántott, de a ma reggeli szavaitól majdnem a torkomon akadt a víz.
Ne merj még egyszer hazudni vagy megdugni a lányom.
- Hagy aludjon, és mikor felébred, nos… onnantól már csak tőletek függ –tanácsolta, mielőtt kiment a konyhából. Magamra hagyott a gondolataimmal és a majdnem üres poharammal. Egész addig ülve maradtam, míg nem jutott eszembe, hogy mit tegyek.
Óvatosan felmentem a lépcsőkön és bementem a szobámba, ahol az én kis alvó Csipkerózsikám is volt. Egy kis bűntudattal ugyan, de felnyitottam a telefonját. Hál’ Istennek, nem volt jelszavas. Üzentem az apjának, hogy HaNeulnál tölti az éjszakát, mindezt olyan stílusban, hogy SooYun beszélt.
Lábaimat keresztbe tettem a földön, de az ágyon ültem, ami ugyan az enyém volt, de az egyetlen ember feküdt benne, akivel kellemesen is éreztem magam. A gondolataim csak SooYun körül forogtak, amikor először szemet vetettem rá.
Gólya évünk első napján észrevettem már gyönyörű nevetését; megfordultam, hogy megnézzem, ki az a lány, akinek ilyen csodálatos a hangja. A haja a válla alá ért, és nem voltak olyan idomai, mint most, de akkor is lélegzetelállító volt.
Azután minden nap vágytam rá, és ledöbbentett, hogy mikor tekintetünk találkozott, azt hittem, hogy láthatatlan vagyok a számára. Nem léteztem a számára, és most minden megváltozott, de bárcsak ne követtem volna el akkora hibát.
Jó pár óráig feküdtem a fejemmel az ágy szélén és sírtam a szörnyű múltam miatt, amiről én tehettem, és a jelen miatt is, amit elcsesztem, főképp az idióta viselkedésemmel. És a jövő miatt, amiben akartam, hogy szerepeljen ez a gyönyörű lány, aki előttem feküdt. De valószínű, hogy nem fog.
Anyám rángatott ki a nyomorúságomból, ismét kényszerített, hogy megjelenjek az étkezőben. Csendben ettünk, mert már mindent megvitattunk. Tisztában volt vele, hogy sírtam, de úgy döntött, nem veszi figyelembe, amiért hálás voltam.
- Még mindig alszik? –törte meg a csendet, amikor feltakarítottuk a konyhát. A kérdés rövid volt, de tudtam, hogy egy újabb hosszú beszélgetést kezdeményez közöttünk. Ismét SooYunról szólna, de erről is akartam beszélni, őszintén.
- Aludt, mikor fent voltam. Csak attól félek, hogy mi fog történni, mikor felébred. Nem akar majd látni azok után, amit tettem vele –vallottam be, amitől ismét a sírás szélére kerültem. Megdörzsöltem a kezemmel a szememet, hogy egyben tartsam magam.
- Nem tudom, mi fog történni, de abban biztos vagyok, hogy nem akar majd téged látni. Hosszabb ideig tűrt meg maga mellett, mint a legtöbb embernek sikerült –gúnyolódott velem anya, de ez volt az igazság. Kiállt mellettem a legjobb barátja ellen, és velem maradt a legtöbb hangulatingadozásomkor, mint amennyi egy embernek lehet egy évben.
Mosollyal az arcomon öleltem meg anyát szorosan. Mindig is ott volt velem, és utálom beismerni, de anyuci pici fia vagyok. Nélküle nem lenne senkim. Vagyis, SooYun, de azon kívül senki nem törődik velem.
- Szeretlek, TaeHyung. És nem számít, hogy mi történik SooYunal, tudd, hogy egy lány sem helyettesíthet engem –vigyorgott, amitől a szemem forgattam, mikor mindketten elhúzódtunk egymástól.
- Én is szeretlek –mosolyodtam el, mikor arcon csókoltam, majd eltettem a maradékot. Fejben feljegyeztem, hogyha SooYun felébred az éjszaka kellős közepén, tudjak neki melegíteni valamit.
Miután mindennel végeztem, felmentem és lezuhanyoztam. Remélhetőleg, lemostam magamról minden szörnyű érzelmet, amit az incidens óta érzek. Mikor végeztem, átkoztam magam, amiért elfelejtettem váltóruhát hozni magammal.
A szobámba futottam egy törülközővel a derekam körül, tudván, hogy ez kockázatos. Nem mintha érdekelt volna, de azt tudtam, hogy SooYunt fogja. Felkaptam az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt, majd visszasiettem a fürdőbe, hogy átöltözzek.
A bokszerem és a kosaras nadrágom lazán lógott a csípőmön, míg megmostam a fogam. Mikor végeztem, a tükörben a nyakamon lévő tetoválásomra pillantottam. Tetszett, hogy SooYun csodálta, mert azt hittem, hogy pont az ellentéte lesz vele.
Mikor elkészültem a lefekvéshez, beosontam a szobámba, ahol láttam SooYunt, aki még mindig a békés pozíciójában feküdt csendesen. Csábító volt a tudat, hogy bemásszak hozzá, de a mai nap után ez ellen döntöttem, az ő kényelme és az én biztonságom érdekében. Elég erősen ütötte meg Sugát.
Elsuttogtam pár szót a gyönyörűnek, aki az ágyamban aludt, ami csak neki volt engedélyezett. Megcsókoltam az arcát, majd ajkait. Bárcsak többet akarna tőlem, de nem ébredt fel.
Én is kimerültem, ezért levonszoltam magam a lépcsőn a kanapéhoz, ahol egyszer szenvedélyesen csókolóztunk. Magamra rángattam egy takarót és a fejem alá dugtam egy párnát. Reménykedve hajtottam álomra a fejem, és a lányról álmodtam, aki most azt kívánja, bárcsak ne léteznék.

11. rész

SooYun POV

TaeHyung az autójával lazán állt egy megüresedett parkolóhelyen a gimnáziumnál. A motor dorombolt, majd leállt. Észrevettem egy csapat már-már ijesztő srácot, ahogy körbeállták őt.
Az egyik fiú felismerte az autót és elmosolyodott, mielőtt a barátjához fordult. Egy másodpercen belül az egész csapat TaeHyungot köszöntötte kiabálva, közben mutatták neki, hogy menjen oda hozzájuk.
A legtöbbjüknek cigi volt a szájában, szakadt nadrágot viseltek, homlokuk nagy részét elborította a hajuk.
Követtem TaeHyungot, kiléptem a járműből. A lábaim mögötte álltak meg, mikor ledermedt és felém fordult, arcomat vizsgálta, majd sóhajtott.
Ajkai hamar belevésték magukat az agyamba. A környezetemet majdhogy nem álomszerűvé tette, még a legkisebb mozdulatával is. Most akartam őket, de nem tenném ezt vele ezek előtt a srácok előtt. Főleg, ha ők a barátai.
Ha tudomást szereznének a tegnap éjjelről, vicc tárgyává válna. Azt mondanák, hogy egy befásult őrült vagyok, amivel már sokszor illettek. TaeHyung barátai nem fogadnának el engem, és őszintén, meglepő, hogy TaeHyung igen.
- Kicsit késni fogok az első órámról, de majd ebédnél találkozunk. A hetedik óra után is, és most tényleg hazaviszlek – villant felém egy bocsánatkérő mosolyt, megcsókolja a homlokom. Ajkai találkozik az enyémekkel, de csak rövid időre, túl rövidre. Nem panaszkodom, hanem elsétálok, hogy megkeressem HaNeult.
Miközben a legjobb barátom keresésére indultam, aggódni kezdtem TaeHyungért. Volt valami abban a fiúkban, ami nem stimmelt, de nem tudtam megmondani, mi. Annyit tudtam, hogy TaeHyungnak nem kellene velük lógnia.
Ezekkel a srácokkal bajba kerülhet, és nekem pont az volt a célom, hogy megmentsem őt ettől. Tisztában voltam vele, hogy túl sokat törődöm TaeHyunggal ellenben a saját biztonságommal, de csak megvontam a vállam.
HaNeul azelőtt talált meg engem, hogy én tettem volna, és megkönnyebbülésemre, nem kérdezősködött a múlt éjjelről. Nem hinném, hogy el tudnám neki mondani anélkül, hogy ne hangozzon úgy, mintha ez nagy dolog lenne. Nos, számomra nagy, érzelmes dolog volt.
Egész nap TaeHyungra gondoltam, a legtöbbször a tegnap emlékeire. A beismerése, hogy nincs még szexuális élete, folyton ledöbbent.
A legtöbb elégedettséget okozó emlékem, ahogy szorosan tart erős karjaiban, még álmában is. A meztelen bőrünk érintése, ahogy elaludtunk valami hihetetlen volt. Az éjjel felébredtem, hogy meglássak egy angyalt, akinek ajkai a homlokomra voltak tapadva.

Az ígéret megtört, mikor TaeHyung nem bukkant fel ebédnél. Tudnom kellett volna, hogy nem lesz itt, ahogy számítottam is rá. Azonban, tudtam, hogy hol van. TaeHyung egyszerűen a parkolóban maradt azokkal a srácokkal. Tudtam, hogy nem kellene velük hagynom.
Kivonultam az iskola ajtóin, és megtaláltam őt, pont, ahogy gondoltam. Nevetve vetette hátra a fejét, míg hibátlanul edzett testét a korlátnak támasztotta, a többi srác pedig a járda mellett állt.
A mosolyom elhalványult, ahogy odaértem hozzá, elhúztam az összes undorítóan bűzlő fiú mellett, aki az utamba állt. TaeHyung kiegyenesedett, keze végigsiklott karomon, és összekulcsolta azt az övéivel, de úgy viselkedtem, mintha nem lennék képes érezni finom mozdulatait, amiért magamban rajongtam.
Minden szempár rám szegeződött, de elfoglalt voltam, hogy felmérjem a helyzetet. A kirakós összes darabja túl egyszerűen állt össze, hogy a sírás fenyegetett. Nem tudtam elhinni, még ha nem is volt rá nyomós okom, hogy ne tegyem. Tökéletesen nyert értelmet minden, és ez borzasztó volt.
- Drogozol? – sikoltottam fel hisztérikusan és most először, hogy megtaláltam idekint, a szemeibe néztem. Nagyon mélyen a szemeibe néztem, és az én TaeHyungom nem volt ott. Csak egy idióta.
- Bébi – húzott magához és lehajolt, hogy megcsókoljon. A mellkasára helyeztem a tenyeremet, hogy távol tartsam magam tőle. Ezzel tényleg átlépett egy határt.
- Várj, Tae, ő a tied? Még sosem hoztál ide csajt. Főleg, aki ennyire szexi – jelentette ki egy üveges tekintetű szőke, ahogy fel-le siklott rajtam a tekintete. Nyilvánvaló, hogy le volt nyűgözve magától és a beteges gondolataitól.
A szőke megragadta a karom és magához húzott. Keményen próbálkoztam azzal, hogy kiszabaduljak öleléséből, de csak közelebb vont a testéhez. Egy undorító mozdulattal, a szabad kezével belemarkolt a fenekembe.
- Hagyd abba! Állj! – kiabáltam hangosan. Idegesen TaeHyungra pillantottam, de hogy még rosszabb legyen a helyzet, csak ott állt a többiekkel, és nézték a kínzásomat.
Egyre nehezebben vettem levegőt, hallottam a szívverésemet is füleimmel, és úgy éreztem, hogy a gyomrom kifordult. Ez nem történhet meg velem, ismételgettem magamban, miközben szorosan lehunytam a szemem, míg érzékeny területeimet fogdosta.
A visszataszító ritmust diktáló kezektől émelyegtem, és csak csendesen sírni tudtam, mert kizárt, hogy kiállhatnék ez ellen a srác ellen. Állát megfeszítette, nyelvével pedig végig simított undorító száján, miközben továbbra is bántalmazott.
Tennem kellett valamit, ha már senki nem fogja őt megállítani. Még TaeHyung sem. Ez a gondolat könnyeket csalt a szemembe, míg a gyűlöletem milliószorosára nőtt ez iránt a fiú iránt, aki átesett a ló túloldalára. Kezei a pólóm alatt, a melltartómon voltak.
A szabad kezemmel eltoltam az arcát, de ujjait a csuklóm köré fonta, és csalódott lett tekintete. Nem sokkal később ijesztő mosolyra húzta száját.
- Nem tenném a helyedben, édesem. Hamarabb esnél teherbe –a szavai túlszárnyalták a képzeletemet, és még sosem tápláltam ennyire negatív érzéseket valaki iránt.
Gyűlölet. Undorodás. Csalódottság. Idegesség. Émelygés. Bántalmazás. Düh. Frusztráció. Terror. Gonoszság. Megvetés. Hitetlenség. Zavarodottság. Megalázás.
Ha elég erős lennék, esküszöm, hogy megölném itt és most. Semmi nem állna az utamba, és minden eltelt másodperc után magasabb lett a vérnyomásom.
Mielőtt teljesen tisztában lettem volna azzal, hogy mi történt, a szőke perverz a földön volt, szemeiben kristálytisztán látszódott a fájdalma. A bizonyítékokat elnézve, azt mondanám, hogy teljes mérgemből ágyékba rúgtam. És nagyon mérges voltam.
Egy másik a fiúk közül kinyújtotta felé a karját, hogy felsegítse a „vezetőt” a földről. Miután ez a rettegett bántalmazás abbamaradt, ott álltam füstölögve és vártam. Nem tudom pontosan, hogy miért éreztem így, de biztosan volt valami, leginkább egy bocsánatkérés, amit nem akart kinyögni.
A türelmem elfogyott, majd elviharzottam. Ha sietek, még mindig megállhatok a szekrényemnél a következő órám előtt. Lehetetlennek tűnt elfelejteni undorító kezeinek érintését a legintimebb testrészeimen.
A könnyeim ismét fenyegetően gyűltek a szemembe, miután az utolsó könnycseppem is lefolyt. Senki nem segített, még TaeHyung is hátrébb állt és nevetett kiszolgáltatott helyzetemen. Fizikailag és érzelmileg is rendkívül negatívan érintett meg.
Most először jutott eszembe, hogy egyáltalán semmi értelme TaeHyungot magamhoz közel tartanom. Ha a szőke nem tette volna ezt, TaeHyung biztosan. Ami történt, még egy millió év alatt sem tudnám elfelejteni.
Nem csak azért, mert TaeHyung leült és nevetett, míg a barátja megpróbált megerőszakolni, de drogozott is és a ráadás, hogy megszegte az ígéretét, amit alig négy órája mondott.
Nevetséges. Abszolút nevetséges, hogy csak egy kicsit is azt hittem, hogy érdemes lenne a barátomnak lennie. Azt hittem, hogy hosszú ideig együtt lehetünk, miután gondoskodtunk a vérmérsékletéről. Most, hogy visszagondolok, a szememet forgatom a gondolatára.
Amint befordultam az osztályba, titkon reméltem, hogy TaeHyung utánam fut és még egy esélyért könyörög, mert akkor alkalmam lenne arra, hogy lekoptassam. Aztán kinevetném, és elsétálnék mellette. Az felbecsülhetetlen lenne.
Azonban, mélyen legbelül, titkon tudtam, hogy a körülmények hasonlítanak egy bizonyos esethez, ami sosem következne be. Nem számít, mennyire akartam, túlságosan is természetellenes volt.
Az emléke a napnak egyszerűen borzalmas, és még az ezelőtti szörnyű napok emlékét is száműznöm kell az életemből. A mai volt az egyik legborzalmasabb napja az életemnek, és ez már valami, mert ha valaki olyan szerencsétlen, mint én, akkor a kellemetlen napok gyakoribbak, mint általában.
A napirendem következő pontja a japán óra volt. Kitűnő abból a szempontból, hogy a horrorisztikus napom a végéhez közeleg, de ugyanakkor borzalmas, mert a terem minden négyzetcentije majd TaeHyungra emlékeztet. Belülről ez felemészt, de nem mehetek el korábban valami oknál fogva, ugyanis nincs kocsim, ami hazavisz.
Legnagyobb meglepetésemre, TaeHyung előttem ment be órára. Ledöbbentő, hogy felbukkant, miután négy órával ezelőtt bedrogozott.
Ígéretet tettem magamnak, hogy ellenállok jóképűségének és a kísértésnek, ha még akarta a bocsánatomat. Valamit, amit TaeHyung könnyen kikönyörög a hülyeségeire, amit napi rendszerességgel követ el.
- Jól vagy? Nem akarok udvariatlan lenni, de egy kicsit úgy nézel ki, mint… ehh – vallotta be EunBin, míg helyet foglalt a jobb oldalamon lévő üres ülésen. Felé villantottam egy gyors mosolyt, mielőtt előhúztam a szükséges eszközöket erre az órára.
- Biztos vagyok benne, hogy borzalmasan nézek ki – nyögtem fel, és az öntudatom valahol a fellegekbe szállt, de szükségem volt rá, itt a Földön, hogyha szembe akarok nézni TaeHyunggal. Valójában, minden segítségre szükségem lesz, ha még egyáltalán szóba akarok állni azzal a barommal.
Az óra maga nagyszerűen ment, de a tekintetem állandóan Tae iránya felé kalandozott. A célom, hogy nagyon dühös legyek rá, nem akarok újra vonzódni hozzá és lesni minden mozdulatát.
Lassan megsokszorozódnak a kételyek a fejemben, talán nem lehetséges számomra, hogy továbblépjek TaeHyungon, még annak ellenére se, hogy ő volt az oka annak, hogy majdnem megerőszakoltak. Mondjuk, nem mintha TaeHyung maga javasolta volna, csak történetesen rossz helyen voltam a legrosszabb időben, és ez már az én hibám volt.
Ez nagyon nem helyes, hogy percekkel ezelőtt komolyan feldúlt voltam miatta, amire nem gondoltam, hogy lehetséges lenne, most meg gyakorlatilag megvédem őt. Rámutatok a legkisebb hibáira, és eltekintek a legnagyobbaktól, amit Ő okozott. Ettől csak még frusztráltabb lettem.
Lehetséges, hogy megőrültem. Az érzéseim kristálytiszták voltam, míg nem jött el ez a pillanat, hogy kétségbeesett tekintetem a gyönyörű Kim TaeHyungra szegeztem. Ez a fiú végtelen számú rosszat tesz velem, és nyilvánvaló, hogy nem rajongok egyikükért sem.
A legnagyobb problémám ott kezdődik, hogy tekintetünk találkozott, elbűvölő arcán mosoly jelent meg. Libabőrös lettem, mikor tekintetét nem kapta el, ahogy én se tettem.
A szívverésem egyre inkább felgyorsult, ahogy felemelte magát a székéről, felém sétált, de a tekintetünk sosem szakadt meg. A mellkasom fájni kezdett a durva tempótól, amit a szívem diktált, és most először volt, hogy rádöbbentem, miért. TaeHyung megijeszt engem.

10. rész

SooYun POV

Felnyögök, amikor a reggeli fény belesüt a szemembe. El is felejtettem, hogy kivel vagyok, míg nem próbáltam meg felülni, de TaeHyung karjai korlátoztak.
- Tae – suttogtam fülébe, mielőtt apró csókokat hagytam halántékán, aztán mutatóujjammal kisimítottam a haját, ami behunyt szemébe hullott.
A fiú, aki átölelt gyönyörű volt, hihetetlenül gyönyörű, és mégis elrejtette ezt az egójával, ami mindenhol ott volt. Az egója, amit minden lány imádott, én pedig mélyen elítéltem. Ez a fiú valami más volt, de aggasztott, mert ha van egy valami is, amit tanultam a töri tanáromtól az az, hogy a történelem ismétli önmagát.
Egy srác, mint TaeHyung, én és az ismétlődő történelem nagyon aggasztott, de nem szabad erre gondolnom. Lehet, hogy TaeHyung a fejemhez vágott néhány bántó dolgot és váratlanul csattant rám, de sosem bántana úgy, ahogy a többiek tették, az igazán kanos srácok, akikről köztudott volt, hogy már nem szüzek.
Egy halk kuncogás szökött ki számon a gondolatra, ami a múlt éjjel óta nem hagyott nyugodni. Kim TaeHyung, a flörtölő bunkó, az Adonisz, a lányok kedvence, aki még mindig szűz.
Valamiért örülök, hogy még nem feküdt le senkivel, mert ez azt jelenti, hogy ő nem is TaeHyung. Ennek így nincs értelme, de ha belegondolsz, ez a teljes és sokkoló igazság. Továbbra is csodálva őt, észrevettem a vigyort a mennyei ajkain, aminek következtében én is elmosolyodtam. Ezt teszi velem, még ha nem is csinál közben semmit. Ez is csak ő.
Ha egy héttel ezelőtt vigyorgott volna így rám, a homlokom ráncoltam volna és rengeteg sértő megjegyzés jutott volna eszembe, amiket nem mertem volna hangosan kimondani, aztán meg peckesen elmentem volna, mert utáltam őt a semmiért. Nem a semmiért, hanem TaeHyung képéért utáltam. A rosszfiú, aki ellopja a lányok ártatlanságát, miközben minden partiban lerészegedik a hétvégén.
- Mióta bámulsz már engem? – kérdezte TaeHyung önelégülten, és az elbűvölő nevetését próbálta visszatartani zárt szája mögé.
- Csak pár perce – mondtam, miközben elpirultam. Szerencsére szemét csukva tartotta, ezért nem láthatott.
- Hazug – gúnyolódott, mire természetellenesen nevettem el magam, és még inkább elpirultam.
- Kelj fel, el kell készülnünk – gyors voltam, hogy témát változtassak, ami már elég kellemetlen volt számomra. Elhúzódtam TaeHyung öleléséből, hogy keressek magamnak valami friss ruhát, amit felvehetek, mielőtt az ajtó kilincse felé nyúltam.
Eszembe jutott, hogy közel állok a meztelenséghez, ezért random felkaptam a pólót a földről, magamra húztam, aztán kimentem az ajtón a fürdő felé.
Gyorsan lezuhanyoztam és azt hiszem ennek az volt az oka, hogy TaeHyungot egyedül hagytam a szobámban. Kétlem, hogy átnézné a dolgaimat, hiszen nincs mit elrejtenem előle. Mikor teljesen felöltöztem és gyakorlatilag elkészültem, a konyha felé vettem az irányt, ahol apa támaszkodott a pultnak. A szívem megállt egy pillanatra, mert féltem, hogy meglátta a kocsit a felhajtón.
Talán nem szúrta ki, és ha mégis, reméltem, hogy nem hozza fel a témát, míg TaeHyung itt van. Annak ellenére, hogy apa sosem beszél velem, mindig a legjobbat várja tőlem, és azt akarja, hogy csak az iskola miatt kelljen aggódnom.
Legalábbis eddig így volt, míg pénteken egy fiú meg nem változtatta az életemet, amire nem is gondoltam, hogy lehetséges lenne. Egy porcikám se kívánta ezt, de mikor vele voltam, melegség vett körül.
- Kinek a járműve az? – kérdezte apa, nem is bajlódott azzal, hogy felpillantson rám az újságról, vagy hogy letegye a kávéját.
- Hogy érted? – hazudtam. Azonnal tudtam, hogy nem kellene ennyire hülyén viselkednem, mert egyáltalán nem tudok hazudni. Átlátszó vagyok.
- SooYun, hol vagy, bébi? – TaeHyung idegen hangja keresztülfutott a házon. Kétségkívül felkeltettem apám érdeklődését, és felvont szemöldökkel meredt rám.
TaeHyung nincs tisztában apa jelenlétével, így fut be a konyhába. Szerencse, hogy rajta van a nadrágja, különben már halott lennék. Még így is, hogy nyakig benne vagyok a bajban, nem tudom megállni, hogy ne csodáljam meztelen felsőtestét.
Hatalmas kezei a derekamra csúsznak, mielőtt lehajol, hogy gyors csókot nyomjon rám. Mosolyának árnyéka ül ki arcára, mikor apa megköszörüli a torkát mögöttem.
- Jó reggel, uram. TaeHyung vagyok – próbált jól viselkedni az én javamra, de mindketten biztosak vagyunk benne, hogy ez nem fog jól elsülni. Hogy udvarias legyen, TaeHyung kinyújtotta a kezét apa felé, de ahelyett, hogy megrázná, apa csak TaeHyungot bámulja undorral, én pedig a homlokom dörzsöltem frusztráltan.
A millió végkimenetel közül ennek a beszélgetésnek, kétlem, hogy bármelyike is pozitív lenne. Nem csak TaeHyungot, hanem engem is beleértve.
- Egy igazi rosszfiút fogtál ki, SooYun – gúnyolódik apa TaeHyungon, én pedig belül égek a dühtől. Tudom, hogy régebben én is nagyon elítéltem TaeHyungot, de apának nincs joga így viselkedni vele. Ujjak csúsznak a pólóm hátulja alá és finoman simogatják a hátam, míg TaeHyungnak dőlök, próbál lenyugtatni.
- Amúgy, csak felvettem SooYunt a suliból, hogy ne kelljen busszal mennie azután az orr-incidenst után – hazudott TaeHyung, de annyira valósnak hangzott, hogy azon kaptam magam, hogy elhiszem a történetét, pedig tudom az igazat. Az egész keze a hátamnak simul, ami melegíti a bőröm és nagyszerű érzés.
- Milyen orr-incidens? – kérdezi apa megbizonyosodva, hogy minden szó, amit TaeHyug mondott igaz. TaeHyung kezének és apám hülyeségének köszönhetően, lassan visszanyerem a normál szívverésem, nem úgy, mint előbb, mikor majd kiszakadt a mellkasomból.
- A buszsofőr rátaposott a fékre és SooYun beütötte az orrát az előtte lévő ülésbe, amitől vérezni kezdett. Elvittem őt az iskolaorvoshoz, hogy megnézzék, de azt mondták, hogy minden rendben. Nem kell semmi miatt aggódni – mosolygott TaeHyung magabiztosan, hogy újból tisztelni és csodálni kezdtem. Annyira jó volt az emberekhez és hozzám, hogy ez is csak hozzáadódott a hosszú listához, ami vonzóvá tette őt.
- Jó tudni, hogy gondoskodnak róla – válaszolta apa, mielőtt TaeHyung bólintott, majd visszavezetett a szobámba. Próbáltam visszatartani a sikításomat. Mikor be voltunk zárva a hálóba, már nem tudtam nem hatalmas mosollyal nézni rá. Amit TaeHyung tett, az lenyűgöző volt és semmi olyan, amire számítottam volna, de határozottan lenyűgözött.
- Le vagy nyűgözve? – gúnyolódott rajtam, ahogy körbefontam karjaim a nyaka körül és erőteljes csókot nyomtam az állára, majd feljebb mentem rózsaszín ajkaira is.
- Igen, le. Nagyon köszönöm! – sikoltottam, ahogy gyakorlatilag karjaiba ugrottam, megöleltem, míg ő felemelt a földről.
- Csak hogy tudd, azért tettem, hogy magamat mentsem – egy gyenge nevetés hagyta el a számat, ahogy visszaadtam TaeHyungnak a pólóját és felkaptam a hátizsákom. TaeHyunggal a bejárati ajtó felé sétáltunk.
- Hé, TaeHyung! – kiáltotta apa, hangja pedig bejárta az egész házat. TaeHyung határozott lépésekkel bement a szobába, gyönyörű mosoly játszott ajkain, és én is magabiztos lettem. TaeHyung megtette a lehetetlent, kiérdemelte apám elismerését. Ez olyasmi volt, amit még nekem se sikerült elérnem születésemtől kezdve.
- Igen, uram?
- Ne merj még egyszer hazudni vagy megdugni a lányom – éreztem, hogy az állam a padlót súrolja, már nem mosolygok. Nem hiszem el, hogy apa ilyet ejtene ki a száján, arról nem is beszélve, hogy milyen stílusban.
TaeHyung alakja megfeszült helyben, félt, én pedig aggódtam, hogy nem fog kiállni magáért. Talán nekem kellene beszélnem apával.
- Valójában, nem ez történt, csak hogy tudd. Ó, és ne beszélj így vele soha többé – avatkoztam közbe, mielőtt TaeHyung ujjai közé csúsztattam az enyémet, majd elrángattam a bunkó apámtól.
Mikor végre bemásztunk a kocsiba, mindketten sóhajtottunk és csöndben ültünk a kocsifelhajtón, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Ha ki kellene választanom egy szót, hogy leírjam, mi történt az előbb, a „meglepő” lenne a megfelelő. Kezdve azzal, hogy apa átvert minket, majd pedig, hogy kiálltam TaeHyungért, megdöbbentő volt.
- Sajnálom. Általában nincs itthon, ahogy anya se. Nem gondoltam, hogy gond lesz belőle, mivel korán mennek dolgozni és későn érnek csak haza. Ez az egész az én hibám – ráztam meg a fejem, és a halántékomat dörzsöltem. Próbáltam elűzni a már előrelátható fejfájásom, amit a szüleim okoztak.
TaeHyung nem mondott semmit és ez aggasztott. Mondjuk, nem kellene ezen meglepődnöm, elvégre apa rosszindulatú volt vele és azt is csak miattam. TaeHyung rám se nézett, tekintetével az útra koncentrált. Kétségbeesetten próbáltam valami kapcsolatot teremteni vele, és ez a kétségbeesés egyre inkább nőtt ahogy teltek a másodpercek.
- Hányszor szexeltél? – ezek a szavak hagyták el száját, nem az, amit akartam, persze. Sokkal jobban éreztem magam a csendben, ami ránk telepedett az előbb.
Vonakodtam, hogy válaszoljak-e vagy ne, bárhogy is, a dühe egyre inkább fokozódna, úgyhogy könnyű volt megállapítani, hogy sehogy sem fogok jól kijönni ebből a szituációba.
- Négyszer – válaszoltam őszintén. Utáltam ezt a számot és utáltam, hogy mit jelentett, mert mindvégig a rossz emberekre pazaroltam. Végül, TaeHyunggal találkozott a tekintetünk. Nem tudtam kiolvasni az érzéseit és úgy tűnt, semmi nem volt ott, de akkor is éreztem, hogy ez több mint egy tompa tekintet.
- Hány sráccal? – jött az újabb kérdés, amit elutasítottam. Ezúttal is várt a válaszomra, hiszen az előzőre is mondtam valamit.
- Három, és nem vagyok büszke rájuk, de megtörtént – vontam vállat, ahogy elhallgattam. Ez olyasmi volt, amit szerettem volna beismerni, de akkor sem tudom visszapörgetni az időt. – Amúgy, miért érdekel? – kérdeztem, ahogy a kis autó életre kelt ujjai alatt. Már az úton is voltunk, mikor válaszolt a kérdésemre.
- Csak mert valószínű, hogy meztelenül aludtál azokkal a srácokkal és hát, te voltál az első lány, aki ilyeneket csinál velem. Az első, akit így láttam – vallotta be, és éreztem, hogy nem sok mindenkinek tenne ilyet. Nem is kellene elhinnem, amit mond.
Amennyire ismerem őt, hímringyó is lehetne, aki hazudik a szüzességével kapcsolatban, hogy bejusson a bugyimba. Elvégre, remek hazudozó. Az elmém félrelöki a gondolatot, mert TaeHyung tényleg kedvel engem és nem hazudna, hogy megkapjon, mert amúgy sem érném meg azt a sok zűrt.
- És ez rossz? – kérdeztem, mert tényleg kíváncsi vagyok a válaszára. Azt szeretném, hogy azt mondja, nem, mert abban már nem vagyok biztos, hogy az igen mit jelentene. Egy mélyről felszakadó nevetés hagyja el ajkait, amitől kissé aggódni kezdek, de úgy döntök, hogy lazára veszem, bármit is válaszoljon rá.
- Határozottan nem, bébi. Kizárt, hogy az, hogy láttalak rossz lenne – nevetése visszhangzik a járműben, és végigfut a hideg a hátamon.
- Ó, akkor oké – mosolyodom el kínosan, ahogy felhajt a saját kocsibejárójukra. Ötletem se volt, hogy folytassuk ezt a beszélgetést.

****

- Szóval, nem gondolkoztál még azon, hogy sztriptíz táncos legyél? – viccelődött. Legalábbis remélem, hogy csak vicc volt, mert én is nevettem és próbáltam figyelmen kívül hagyni a kérdését, miközben TaeHyung szekrényében turkált.
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy te már igen – jegyeztem meg, mielőtt kinyújtottam rá a nyelvem. TaeHyung gyerekesen forgatta a szemeit.
Tekintetem egy fehér pólóra tapadt és magamban imádkoztam, hogy TaeHyung azt vegye fel. Tekintete követte az enyémet, mire elnevette magát és magára húzta a pólót.
Úgyis, hogy tisztában vagyok vele, mennyire szánalmasan festek, most sincs annyi akaraterőm, hogy abbahagyjam a bámulását. Ő is teljesen tisztában volt a csodálatommal, úgyhogy nem is próbáltam meg elrejteni.
- Jó választás – jegyeztem meg viccelődve, ahogy felsőteste köré fontam karjaim és a fejem a mellkasára fektette. A hátam simogatta finom körökben, állát pedig a fejemre tette.
- Itthon kéne ma maradnunk – javasolta TaeHyung. Mindkettőnk csalódottságára nemet ráztam a fejemmel. Az egyik oka az volt, hogy ma már egyszer hazugságon kaptak, ami nem volt szokványos.
Bólintott, majd TaeHyung kivezetett a kocsijához, és lassan is vezetett, így volt elég időm megcsinálni a házim, már amekkora stréber vagyok. Még a plusz tíz perce ellenére sem sikerült befejeznem, mert nem tudtam levenni róla a tekintetem. Szomorú és szánalmas volt, és új is. Még egy srác sem tudott úgy vonzani magához ezelőtt, mint a mágnest.

9. rész

SooYun POV

- Tetszik ez az írás a nyakadon – kuncogtam, miközben TaeHyung menyasszony stílusban a hálóba cipel. Elnevette magát a megjegyzésemen, majd berúgta az ajtót és bezárta mögöttünk.
- Nekem meg te tetszel – jelentette ki, amint lábaimat a felsőteste köré fontam, mikor leült az ágyra. Vállalom a kockázatot, hogy végigfuttatom ujjamat az írás vonalának mentén, ami a bőrére van tetoválva. Nem csak azt néztem, hanem a tökéletes hasizmát is, amiről minden lány csak álmodozhatott.
TaeHyung hátrafeküdt, könyökével tartotta magát, miközben az ölébe ültem és engem nézett. TaeHyung megfogta a kezemet és együtt simította végig a nyakán lévő tetováláson.
- Tetszik a tetoválásom, mi? – kuncogott.
- Ne fényezd magad, Kim – vigyorogtam, mire hátraesett az ágyra, én pedig gyorsan követtem őt és fejem a kemény mellkasán landolt.
- Én ugyan nem, de az, ahogy engem bámulsz, elég bók, hogy kitartson egy életen át – gúnyolódik, mire felemelem a fejem, hogy felé tornyosulhassak. Tetszik, hogy ennyire közel vagyok hozzá, mert így láthatom minden hibáját, de ez is pozitívan hat rá.
- Vedd vissza azt a hülye pólót – mondom neki, mielőtt legördülök róla, hogy az ágyam mellé álljak. Most már nem akarom, hogy valaha is legyen rajta póló, de úgy gondoltam, hogy így jobban járok.
Felállt mögöttem és a derekam köré fonta karjait, ujjait felcsúsztatta a pólóm szegélyénél, és a bőröm finoman simogatta.
- Ne kényelmesedj el túlságosan – nevette el magát, majd nedves csókokat hagyott a nyakamon és az államnál. Azonnal éreztem, hogy neki dőlök, mert szükségem van teste melegére.
Óvatosan szívta a bőröm a fülem alatti területen, amitől felnyögtem a gyönyörtől. Megzavartam TaeHyungot, hogy megpördültem, és így már láthattam gyönyörű arcát.
Mindketten elmosolyodtunk, majd ajkaink kapcsolatot teremtettek. Kezemet a meztelen felsőteste köré fontam és próbáltam magamhoz közelebb húzni. Pont mikor TaeHyung megpróbált elhúzódni, beleharaptam az ajkába, így visszajött és nagy testét használta, hogy a falhoz szegezzen, míg csókol.
Egy óvatos mozdulattal kezei a combomat érintik, és a falnak szegez, míg a végtagjaimmal körbeölelem. Hamar kifogytunk mindketten a levegőből.
Fejét a vállamra fektette, mikor csókunk abbamaradt. Forró leheletét éreztem a bőrömön, és a hüvelykujjammal a tarkójára kis köröket rajzoltam egy ideig, mielőtt lehámoztam magam róla.
- Már kellett volna ezt csinálnunk – szólalt meg. Láthatóan büszke magára valami ismeretlen okból kifolyólag, én pedig a szemem forgattam és felé dobtam a pólóját. Mikor elkapta a ruhadarabot, a homlokát ráncolta. Nem tudom, miért. Gondoltam, jobb szeretne egy pólóban hazavezetni, de mondjuk TaeHyungnál sosem tudható.
- Azt hittem, többet akarsz tőlem – az, ahogy mondja, eszembe juttatja, hogy nem kiabál, és ez megijeszt. Tudom, hogy kiabálni akar. Hülyeség, hogy azt gondolja pár nappal azután, hogy csókolóztunk, hogy majd lefekszem vele. Nem mintha nem akarnám…
- Igen, én csak… - félig magyarázom, ahogy ujjaimat az övéi közé csúsztatom és megcsókolom a vállát, mielőtt fejem a mellkasának döntöm. Mikor otthagy állva, aggódni kezdek, míg nem hív, hogy csatlakozzak hozzá az ágyon. Melléülök, mindketten a fejtámlának dőlünk, de megfogja a karom és az ölébe ültet, így már lovagló ülésben ülök rajta.
- Szerinted túl jó vagy hozzám? – kérdezi, míg a kezeimet babrálja és nem is néz rám. Fura egy kérdés, mert a lányok odavannak érte, szóval inkább ő az, aki túl jó hozzám.
- Szerinted túl jó vagy hozzám? – utánozom le kérdését, de nem akarom tudni a választ. Persze, azt hiszi, hogy túl jó hozzám. Szerintem is, ezért kizárt, hogy ne az lenne. Tudja, hogy a lányok mennyire imádják, hiszen nem hülye.
- Tessék, itt van, amit gondolok – néz végre a szemembe, mielőtt ördögi mosoly jelenik meg a száján. Ez érdekes lesz. – Azt hiszem, hogy túl jó vagy hozzám, én meg túl kevés vagyok neked, de valamiért mégis itt ülök, és te azt hiszed, hogy valami előkelőség vagyok, vagy mi – vallja be, de nem tetszik a válasza. Lehet, hogy alábecsüli magát, vagy csak szórakozik velem.
- Én nem így gondolok rá – mondom ki én is a véleményem, és van egy olyan érzésem, hogy nem tetszik neki, amennyire reméltem. Jobban kellene ismernem.
- Akkor miért nem hagyod, hogy megdugjalak? – a szavaira összerezzenek, és megpróbálkozom azzal, hogy lemásszak az öléről, de megragadja a kezem és maradásra kényszerít.
Legalább nem üvöltött le, ahogy majdnem tette volna. Szerencsére sikerült a hangját normális szinten tartania, ezt értékelem.
- Ne mondd így TaeHyung, mert nem tetszik – nyafogtam, míg próbáltam kiszabadítani a kezem, de ehelyett csak még erősebben fogott. Bárcsak elengedne, mert amúgy se mennék sehová, hiszen ez az én házam.
- Oké, nem mondom ki még egyszer, de válaszolj. Mindketten tudjuk, hogy ez azért van, mert te nem akarsz engem úgy, ahogy én téged – erőlködött, amitől kezdtem elmérgesedni. Utálom, mikor egymáshoz hasonlít minket, mert egyáltalán nem vagyunk ugyanolyanok.
- Még korai, TaeHyung. Már így is elsietjük a dolgokat, és még nincs itt az ideje. Ne nevess ki, oké? Csak nem állok készen rá, hogy veled legyek – magyaráztam, és bár kértem, hogy ne gúnyolódjon, a bántó szavaimnak megvolt a hatásuk. De az is lehet, hogy tévedtem.
- Én is szűz vagyok, SooYun. Nem baj, ha nem állsz rá készen, csak azt hittem – vallotta be, de a mondat végénél elhallgatott.
- Szűz vagy? – sikoltottam gyakorlatilag hisztérikusan, és ledöbbentem. Annyira nevethetnékem volt, mert azt hittem, hogy lefeküdt majdnem minden lánnyal, akire szemet vetett.
TaeHuyngnjelenléte úgy tűnt, hogy vonzza a csajokat, beleértve engem, de azt sosem gondoltam volna, hogy mindannyiuknak nemet mondana. Azt hittem, hogy TaeHyung kihasználja az alkalmat, ha szexre kerül a sor és senki nem állítja meg. Majdhogy nem biztos voltam benne, hogy én vagyok az első, aki visszautasította, de ezek szerint tévedtem.
- Igen. Te nem? – nevetett kellemetlenül, és minden erőmbe bele tellett, hogy ne törjek meg. Ez az egész helyzet nevetséges volt.
- Nem, elvesztettem a szüzességem, mikor egy buliba mentem el Hanával... – nem voltam büszke magamra, mert egyáltalán nem úgy, és olyan körülmények között terveztem el azt a dolgot.
TaeHyung arca élénkvörössé változott, ekkor nevettem el magam, ami hirtelen jött. Nem tudtam visszafojtani, mert az iskola játékosa még sosem szexelt ez előtt.
- De azt hittem, hogy te nagyon ellene vagy – hál’ Istennek TaeHyung csatlakozik hozzám, ezzel pedig valamelyest megszűnik a bűntudatom.
Hogy őszinte legyek, a tény, hogy TaeHyung még szűz, rádöbbentett, hogy nem az az ember, akinek gondoltam. Ő volt az, akiről azt hittem, hogy erőteljesen gyűlölöm.
Most inkább úgy tűnik, hogy mindenki félreismeri őt, vagy csak én voltam az utolsó, aki ezt megtudta. Nem vagyok benne biztos, de különlegesnek érzem magam, mikor végre kezdtem rájönni, hogy mi is történik. TaeHyung tökéletesen készen állt, hogy odaadja nekem azt, amit senki másnak. Megható, de ugyanakkor fura érzés is, mert igaza van. Nem érzem azt a szükséget, amit ő.
Sosem magyarázta meg, hogy miért szűz még, de nem is akartam. Inkább legyen csak egy kósza gondolat a fejemben, mert szeretném azt gondolni, hogy csak a megfelelő lánynak tartogatta.
Mikor bebújtunk a takaró alá és a kanapén ölelkeztünk, elmosolyodtam. TaeHyung teljesen különbözött attól, amit képzeltem róla, és ez tetszett. Az egyetlen dolog, amit viszont sehogy se értettem, azok a durva szavak. Azok egyáltalán nem tetszettek, mert kimerültem tőlük és értéktelennek éreztem magam.
- Mire gondolsz? – kérdezte csendesen, jobb kezében a távirányítóval pedig váltogatta a csatornákat a tévén.
- Sok mindenen, amin nem kéne – válaszoltam, míg lemosolygott rám. Ajkait erőteljesen a homlokomra nyomta, mielőtt tökéletes mosolyra húzta azt.
- Mesélj róluk – mondta, de én nem akartam rá válaszolni. TaeHyungnak nem kell mindenről tudnia, amit róla gondolok, mert akkor az épülő kapcsolatunk a szemem előtt dőlne össze.
- Csak fura, tudod, mikor egy nap elmondom neked a nevem, rá pár napra meg majdnem… - hallgattam el, mert képtelen voltam a folytatásra. A szavak nem teljesen formálódtak meg a fejemben, és teljesen szótlanná váltam.
TaeHyung a legrosszabbat hozza ki belőlem; pár napja még megcsinálom a házim és még sosem kiabáltak velem, most meg nézz rám. Annyira gyorsan változtatott meg, és nem hiszem, hogy ez jót jelent.
- És rá pár napra majdnem hagyod, hogy egy idézőjelbe, hímringyóval szexelj – fejezi be helyettem a mondatot, míg én a szemem forgatom ismét. A vigyor az ajkán nagyon vonzó volt, de ezt nem ismerném be hangosan.
- Senki nem hiszi rólad, hogy egy hímringyó vagy, TaeHyung – hazudom félig, és őszintén, elszégyellem magam. Sosem kellene hazudnom neki, de nem tudom megállni.
- Te azt gondolod.
- Gondoltam – javítom ki mosollyal az arcomon, mire megrázza a fejét és arcát a nyakamba temeti, puhán megcsókol. Morgás hagyja el a szám, ahogy szívja a bőröm, göndör tincsei meg csikizik az arcom, és ettől csak még édesebb lesz az egész.
- Annyira aranyos vagy, SooYun – suttogja, mielőtt beleharap a bőrömbe és fogával meghúzza. Egy erőteljes nyögés hagyja el ekkor az ajkamat.
- Te más vagy, TaeHyung – kuncogok élesen kapkodva a levegőt, mire Tae is elneveti magát, majd saját magához igazítja a testem. Ma éjjel már másodjára, hogy lovagló ülésben ülök rajta, de most rajtunk van egy hatalmas, kényelmes takaró is, ami kellemes környezetet teremt.
- Fáradt vagy? – kérdezte, mire bólintok, ő pedig ismét a szobámba visz. Déja vu.
Lassan lehámoz magáról, lefektet az ágy végébe és megcsókol szenvedélyesen. Kezemet a nyaka köré fonom, biztosra megyek, hogy itt maradjon. A nyakamra kuncog két csók között, amint lehunyom a szemem. Mire észbe kapok, a lábaim fáznak.
Miközben TaeHyung nyomokat hagy a nyakamon, kezeit fel-le futtatja a meztelen combjaimon. Tudom, hogy ez rossz, mikor megláttam a farmerem a földön, de nem akartam megállítani. Valahogy az agyam eldöntötte, hogyha egy részem meztelen, akkor ő is meztelen lesz, ezért lehúztam róla a pólót. Ma éjjel már másodjára.
- TaeHyung? – szólaltam meg, miután csókokkal borította az alsóneműm feletti területet. Nem akartam, hogy túl messzire menjen, de totál szerelmes lettem ebbe az érzésbe.
- Minden rendben lesz, bébi – nyugtatott meg felém tornyosulva, és ujjával lépésről lépésre feltolta a pólóm a szegélyénél fogva. Valami ismeretlen ok miatt, megbíztam benne és minden mozdulatában, mikor áthúzta a fejemen az anyagot. Kiabálnom kellene vele és megmondanom, hogy szálljon le rólam, de csak bámultam őt, néztem a tökéletes mozdulatait.
Ajkai mindenhol ott voltak a túlságosan is fedetlen testemen. Szemeimet csukva tartottam, nem akartam logikusan gondolkozni, hogy elrontsam ezt a gyönyörű pillanatot.
- Szent szar, bébi, csak rád kell nézni – kapkodta a levegőt, mikor hátrált és szemrevételezte a testem. Az ösztöneim azt súgták, hogy próbáljam meg elrejteni magam előle és nem engedni tekintetétnek, hogy szemügyre vegyen, ahogy most is tette.
Ehelyett elmosolyodtam a reakciójára, míg felültem és mutatóujjamat beakasztottam az övébe, pont az egyre növekvő dudor felett, így TaeHyung már a fedetlen combjaim között állt.
- Vedd le –könyörögve utaltam a nadrágjára, ahogy kissé lejjebb rángattam róla, és ezzel láthatóvá vált a bokszerének szegélye. Most még vonzóbbá vált számomra.
TaeHyung gyorsan letolta a bokájáig, és tett egy nagy lépést, hogy lekerüljön róla a farmer. Felém mászott az ágyon, éhes vigyorra húzta száját, de nem akartam átadni neki az irányítást.
- Aludjunk – javasoltam, mire TaeHyungtól kiérdemeltem egy szemforgatást. Arcomon büszke mosoly jelent meg, TaeHyung pedig a takaró alá bújt és magával húzott az ágyon, közelebb magához, majd a vállamra terítette a takarót.
Nem a takaró, hanem TaeHyung testének melege biztosította a testem számára a tökéletes hőmérsékletet egész éjjel, miközben lábunk összegubancolódott, karjai a derekam között és próbált mellkasához szorosan nekinyomni.
Az én kezem utat talált a hasizmaihoz, de mielőtt szívverésének ritmusára elnyomott az álom, ujjaimat végigfuttattam az alsónadrágjának vonalán, hogy kínozzam.
Olykor-olykor felébredtem, hogy megbizonyosodjak, TaeHyung még mindig velem van. Mikor felkeltem, finom csókot nyomtam szájára, majd békésen elaludtam az én aranyos rosszfiúmmal.