3. rész

SooYun POV

Kell lennie valami oknak, hogy miért kerül állandóan az utamba, de nem tudom kitalálni, hogy mi az.

Ujjai súrolták a combom, és rápillantottam TaeHyungra. A kezébe fogta a telefonom. Mosolyra húzta tökéletes ajkait, ahogy elolvasta a zene címét, gondolom.
Annyira fura volt. Alig beszéltünk, de most annyira közel éreztem magam hozzá, és meg akartam fogni a kezét, azt akartam, hogy összeérjen a combunk. Kétségbeesetten szükségem van valamire. Mielőtt észbe kaptam, közelebb másztam hozzá, kezemmel megérintettem az övét, amikor visszavettem a telefonom.
- Nagyon tetszik ez a szám –ismerte be.
Elfordultam, így ismét az előttem lévő ülés volt velem szemben. Másodpercekig csukva tartottam a szemem, miközben beharaptam a szám belsejébe. Hirtelen a busz lefékezett és erősen bevertem a fejem az ülésbe. Szorosan lehunytam a szemem, hogy enyhítsek a fájdalmon, de nem működött.
- SooYun –lehelte TaeHyung hangosan, míg elemelte a kezem a vérző orromtól.
- TaeHyung, ez fáj – nyafogtam, és próbáltam visszapislogni a könnyeket.
- Azt gondolom. Van nálam zsepi, amit használhatsz –magyarázta, és közben a táskájában kutakodott.
TaeHyung felém nyújtott rengeteg zsebkendőt, amiket az orromra tettem. Ez annyira megalázó...
- Kínos –nevettem, mikor mindent elrendeztünk, és TaeHyung halványan elmosolyodott.
- Nem a te hibád, hogy a buszsofőrünk egy idióta –viccelt, és azon kaptam magam, hogy elmosolyodom. Azt vártam TaeHyungtól hogy viccelődik rajtam, vagy nem is csinál majd semmit.
Amikor a vérzés elállt, én megkönnyebbültem, de TaeHyung valamiért még ideges volt. –Láthatnám? – kérdezte tőlem, mire felvontam a szemöldököm.
- Az orromat akarod megnézni? – kérdeztem, mire bólintott. Egyik kezét az állam alá tette, így meg tudta vizsgálni az arcom. A bőre érintésétől bizsergés futott végig rajtam, és a lehető legjobban próbáltam nem mosolyogni.
- Elviszlek az iskolaorvoshoz –jelentette be, majd elvette a kezét.
- Nem, jól vagyok. Nem megyek az orvoshoz –próbáltam meggyőzni őt, amikor az iskola elé hajtottunk. Szemei kitágultak, nyilvánvalóvá téve, hogy nem számított az ellenkezésemre.
- SooYun, el kell menned a nővérhez, és én leszek az, aki elkísér –jelentette ki, mire a szemem forgattam.
A busz finomabban állt meg, mint előbb, és TaeHyung végigvezetett az ülések között. A buszon lévő szemetesbe dobtam a koszos zsepiket, és mikor leugrottam, már várt rám. Totál meglepett, hogy megfogta a kezem, ahogy az iskolaorvos felé sétáltunk. TaeHyung beszélt helyettem, mikor odaértünk a rettegett irodához. Mindössze csak le kellett ülnöm, míg megvizsgáltak, és megbökték az orrom.
Minél többször ért hozzá, annál inkább fájt. Könyörögni akartam az orvosnak, hogy hagyja abba, de gondoltam, hogy az udvariatlanság lenne, hiszen ez a munkája.
- Nagy a valószínűsége annak, hogy eltört. Azt mondanám, hogy menj be a kórházba. Van valaki, aki el tudna vinni? –kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Majd én elviszem, hölgyem –szólalt meg TaeHyung kezeivel körbeölelte a derekam, ahogy közelebb állt hozzám.
- Írd alá ezeket a papírokat itt, szólok a tanáraitoknak, és aztán mehettek is. Remélem, hogy semmi komoly –mosolygott rám, majd kijöttem a szobából.
- Nem megyek a sebészetre, TaeHyung –jelentettem ki, mikor próbáltam lépést tartani a tempójával.
- Akkor a sürgősségire viszlek –javasolta, mire egyetértően bólintottam.
- Hol a kocsid? –kérdeztem, ahogy követtem őt az iskola végébe.
A kérdésem meg is lett válaszolva, amikor megláttam a fekete járművet. Meglepetésemre kinyitotta nekem, majd be is zárta az ajtót. Úgy viselkedett, mint egy úriember. TaeHyung is bemászott mellém és elindította a kocsit.

Kényelmes székekben ültünk a váróteremben.
- Ezt a sürgősségit át kéne nevezni –nyögte TaeHyung, én pedig bólintottam. Nem sokkal később egy nő szólított a nevemen, felálltam és TaeHyung is követte a mozdulataimat.
Beléptem a szobába, de a nő megállította TaeHyungot, és én zavartan álltam meg.
- Csak a családtagok jöhetnek be –mondta. TaeHyung a szemeit forgatta, mielőtt kiszúrta aggódó arcom.
- A bátyja vagyok –hazudta, és ha nem ismerném valójában, totál hinnék neki.
- Ó, sajnálom –kért bocsánatot, míg bevezette a szobába, majd csendben bezárta TaeHyung mögött az ajtót.
A tekintetem TaeHyungra tapadt, míg az orromhoz ért, de a legfájdalmasabb módon tette azt, ezért könnyek szöktek a szemembe, minél jobban megnyomta az orrom.
- Ez fáj? –kérdezte ártatlanul a nő, míg pár csepp könny végigfolyt az arcomon.
– Persze, hogy fáj neki! Kurvára sír, és még megkérdezi, hogy fáj? -szólalt meg TaeHyung.
Meghökkentem az agresszív viselkedése miatt. Közelebb jött hozzám, fekete szemei találkoztak az én tekintetemmel, és majdnem úgy tűnt, hogy sajnálja, amit mondott az előbb.
- Meg kell hogy kérjem, távozzon, Mr. Lee –felelte a nő, és meglepetésemre, TaeHyung nem veszekedett vele. Teltek a percek, és az orvos még mindig nyomkodta a fájó orromat. Végre elengedte azért, hogy lejegyezzen valamit.
- Szerencsés vagy, mert nem tört el, de legközelebb légy óvatosabb. Nem voltál messze tőle –mondta, miközben felém nyújtott egy papírt. Egy másodpercig tudtam a papírra figyelni, mielőtt gyakorlatilag kirepített a szobájából. TaeHyung azonnal mellettem termett.
- Jól vagy? –úgy hangzott, hogy aggódik, és valami oknál fogva, ez tetszett.
- Um, igen. Valójában, nem tört el, de azt mondta, hogy közel voltam hozzá –jelentettem be, és ettől TaeHyung a homlokát ráncolta.
- Nem viszlek vissza a suliba –mondta, és most én ráncoltam a homlokomat zavartan.
Talán hazavisz, ami jó lenne, azt hiszem, de nem tudom elképzelni, hogy a szüleim mit szólnának hozzá, ha megtudnák. Kétlem, hogy ez megtörténne, de attól még ideges lettem. Azt kívántam, bárcsak visszavinne az iskolába, de nem láttam értelmét, hogy veszekedjek TaeHyung-val.
- Azt akarom, hogy velem töltsd a napot –suttogta, miután lehajolt hozzám. Hangjától kirázott a hideg, TaeHyung szája a nyakamhoz ért, s egy apró csókot nyomott rá, mire én annyira ledöbbentem, hogy leesett az állam, és ziháltam.

2. rész

SooYun POV

A hétvége unalmasan telt, semmit sem csináltam, hacsak nem számítjuk bele a haszontalan dolgokat.
Gondolataimat félbeszakította a busz, ami megállt előttem én pedig felugrottam rá és leülten egy üres helyre a busz hátuljában. Kinéztem az ablakon, ahogy haladtunk, és a zenét dúdoltam magamban, miközben próbáltam elfelejteni, hogy mennyi dolgozat vár rám ma. A Linkin Park együttestől ment az ''In The End'' a fejemben, mikor a fülhallgatómat óvatosan kivette valaki.
A tekintetem az ablakról a mellettem lévő ülésre esett, ahol egy mosolygó TaeHyung foglalt helyet.
Elmozdította a kezét előlem, amiben a fülhallgatót tartotta és betette a saját fülébe. Ajkai vége apró mosolyra görbült, ahogy száját mozgatta a zene szövegére.
Sosem vettem a fáradságot, hogy megvizsgáljam TaeHyung megjelenését. Ajkai gyönyörű rózsaszín színűek voltak, éa a szempillái egyszerűen hatalmasak.
Őszintén, gyönyörködtem a vigyorában, amikor megérezte tekintetem rajta. Lehetetlen volt abbahagyni ajkai bámulását, ahogy a zene szövegére mozogtak és csak arra tudtam gondolni, hogy ez mennyire rossz rám nézve.
Ennek nem kellene megtörténnie, nem kellene ránéznem, és neki sem kellene itt ülnie az én zenémet hallgatva. A szám befejeződött és már majdnem kihúztam TaeHyung füléből a fülhallgatót, de óvatosan megfogta a csuklóm.
- Kérlek, ne -mondta és lassan visszaeresztette az ölembe a kezem. A tekintetem elkaptam róla, az idegeim már kivoltak és mondani akartam valamit, de nem találtam a szavakat.
A szememmel kibámultam az ablakon és gondolkodni kezdtem.
Kell lennie valami oknak, hogy miért kerül állandóan az utamba, de nem tudom kitalálni, hogy mi az.

1. rész

SooYun POV

Amint megszólalt a csengő, a szemem forgattam tudván, hogy most ebédszünet lesz. Egyáltalán nem rossz, hisz ott vannak velem a lányok is, csak TaeHyung is ott fog lenni. Elrontja a napom, és még csak nem is tudom, miért. TaeHyung jelenléte rosszul érint, pedig nem kéne.
Kim TaeHyung az, akit mindenki „rossz fiúnak” hív, aki azt hiszi, hogy menő megszegni a szabályokat. Egyszerűen csak bosszant. Talán ez azért van, mert az iskolában a lányok fele kétségbeesetten szerelmes ebbe az idiótába. Nem tudom, mit kedvelnek annyira benne, mindössze annyit tudok mondani, hogy rossz ízlésük van. TaeHuyng egy faszkalap, és egész álló nap tudnék róla mesélni, hogy hogyan bántja az embereket folyamatosan, hogyan viselkedik tiszteletlenül mindenkivel ezen a Földön, és még így tovább.
Tudtam, hogy TaeHyung is ott lesz, mint minden nap. Nem ez zavar, hiszen mindannyian ugyanoda megyünk, ahogy ő is. A kilincsért nyúlok és kinyitom az ajtót.
Elfoglaltam a helyem a terem elülső felében, és úgy tettem, mintha a táskámban keresnék valamit, míg nem jönnek a barátaim. Mikor felpillantottam, láttam, hogy TaeHyung is elfoglalja a helyét az előttem lévő asztalnál, velem szembe, mint mindig. Ez az ő kijelölt helye volt, de ez még nem akadályozott meg abban, hogy mérges legyek rá. Titokban figyeltem őt, ahogy maga elé rakja és enni kezdi az ebédjét. Bal kezével hátratolta a haját a szemeiből, mielőtt felnézett volna az ebédjéből. Fekete tekintete úgy hatolt belém, mint egy lövedék. Láttam, ahogy elneveti magát, mielőtt elkaptam a tekintetem. Továbbra is kutakodtam a táskámban a semmiért. Talán találok benne valami csodát, nem tudom, de mindent megtennék, hogy elkerüljem TaeHyung-ot. Kikészít.

Láttam, ahogy a lányok közelednek felém, majd pár másodperc múlva köszönnek és le is ülnek. Mellém MinRin ül, és fülemhez hajol.
- Jól vagy? Kicsit, uh, feszültnek látszol – vallotta be, mire halkan elnevettem magam.
- Jól vagyok – hazudtam. Nem tudok jól lenni, ha TaeHyung is itt van. Minden zavart benne, a lehető legrosszabb módon. Kirázott a hideg tőle.
Ahogy enni kezdtem észrevettem, hogy TaeHyung tekintete rajtam volt, ahelyett hogy inkább tovább tömte volna a fejét. A szemem forgattam, és motyogtam magamban egy-két csúnya szót, aztán felnéztem rá. Fejét a kezeibe temette, és megint engem bámult. Ez volt a suli harmadik hete, és két napja ezt csinálja. Talán ez az oka, amiért annyira utáltam.
A tekintetem ismét TaeHyung-on landolt. Az ebédje az asztalon hevert, és a telefonján valakinek írogatott. A szemem forgattam, mielőtt tovább ettem volna. 

Az ebédszünet alatt vagy azon kaptam TaeHyung-ot, hogy SMS-t ír, vagy hogy engem bámul. Tudom, hogy bóknak kellene venni, ha egy fiú rád bámul, de nekem ez inkább sértés volt.

****

Tizenöt perc úgy telt el, mint máskor egy hét, de végre csengettek. A jegyzeteimet a táskámba tettem. MinRin-nel gyorsan mentünk végig a folyosón a diákok között. Mesélt a hétvégi terveiről, a tőlem telhető legjobban próbáltam hallgatni rá ebben a nagy zajban. Mikor az udvarra értünk, elköszönt és elment a kocsijához, én pedig elmentem a buszmegállóhoz. Hallottam, hogy valaki fut mögöttem, és tudtam, hogy HaNeul az, mert a nevemet kiáltozta.
- Szia – nevettem el magam, ahogy a legjobb barátnőm felé fordultam.
- Láttad, mit viselt ma JiMin? Annyira dögös! – sikoltotta. A szemem forgattam, miközben HaNeul a fiúról áradozott. Bár jóképű volt, és szerintem nem is annyira vonzó, de ez az én véleményem. JiMin kb. 175 centi magas. Ő TaeHyung barátai közé tartozott. Úgy döntöttem, hogy nem ítélkezem többé, mert HaNeul választotta őt.
- A szemei annyira barnák. Szerintem lehetetlen, hogy egy ember legyen – sikoltozott, mire bólintottam, míg a buszhoz sétáltunk. Követtem HaNeul-t, majd leültünk két üres helyre a busz hátuljában. Folyton JiMin-ről áradozott, és úgy tettem, mintha élvezném, hogy hallgatnom kell. Imádom HaNeul-t, de megszállottja lett a fiúnak, és nincs is rá különösebb oka. Még csak nem is beszélgetnek. Bár, nem mintha én beszélnék bármilyen fiúval is.
A buszvezető elindította a járművet és bezárta az ajtókat. Eldöcögtünk egy másik megállóig, ahol aztán kinyitotta az ajtókat, és Kim TaeHyung lépett fel a buszra. Az állam leesett, annak ellenére, hogy tudtam, ő is ehhez a körzethez tartozik, de van kocsija, ezért meglepő, hogy nem azt használja. HaNeul furán pillantott rám. Nem tudott TaeHyung-ról. Előttünk ült le anélkül, hogy barátnőm és én felém pillantott volna. Remélhetőleg, nem fog felfigyelni rám.
Az út hazafele sokkal kényelmetlenebb volt és kínosabb, mint az általában szokott, vagy kellene lennie. HaNeul megállója eggyel az enyém előtt volt, úgyhogy a következő öt percben rá voltam kényszerülve, hogy csendben üljek, míg TaeHyung  meg nem szólalt:
- Hogy hívnak? – kérdezte. Fekete szemei rám tapadtak, ahogy kimondta a szavakat. Nagyon lassan beszélt. Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de elakadt a lélegzetem. Valami nem stimmel velem. Teljes mértékben utálom TaeHyung-ot, nem kellene idegesnek lennem.
- SooYun – sikerült kinyögnöm, mire TaeHyung ördögien elvigyorodott.
- SooYun – ismételte a nevem mosollyal, ahogy tekintetét levette rólam, de én már nem tudtam ugyanezt megtenni.
Valamiért megnyugtató volt, ahogy kimondta a nevem. Kiváltott belőlem valamit, és ez határozottan nem volt jó. Aztán a busz megérkezett egy megállóhoz, és felálltam, hogy az ülések közötti folyosóra lépjek.
- Szia, SooYun – gúnyolódott, amint elbotorkáltam az ülése mellett. Nem szabad megtudnia, hogy hogyan érzek. A busz lehúzódott. Nem érdekelt, mennyire nyilvánvalóak az érzéseim, úgyis csak én meg még egy srác álltunk a megállóban.
- Ugh, mennyire utálom őt – morogtam, és elővettem a telefonom. A fejemben újra meg újra lejátszódott, ahogy gúnyolódott velem, hogy elérje célját. TaeHyung valószínű, hogy már tudta, mekkora egy seggfej, és semmi esetre sem fogja ezt tőlem hallani, mert tuti, hogy csak arra vár.
Kinyitottam a bejárati ajtót az üres házhoz. A szüleim mindketten este végeznek a munkával, és meg kell hagyni, néha magányosnak érzem magam. A bátyám eléggé elfoglalt, nem igen van ideje látogatni, és így hozzászoktam az egyedülléthez. Nem törődve dobtam le a táskám a kanapéra, majd elmentem a konyhába és elvettem egy almát, hogy megegyem.
Mikor befejeztem, a fürdő felé vettem az irányt és megengedtem a meleg vizet. Kibújtam a ruháimból, és hagytam, hogy a forró víz lemossa a stresszt rólam. Imádtam zuhanyozni. Miután kész lettem, megtörölköztem, felvettem egy combközépig érő pólót és egy rövidnadrágot, majd ágyamra vetődve neki álltam olvasni a könyvtárból kölcsönkért könyvet.