10. rész

SooYun POV

Felnyögök, amikor a reggeli fény belesüt a szemembe. El is felejtettem, hogy kivel vagyok, míg nem próbáltam meg felülni, de TaeHyung karjai korlátoztak.
- Tae – suttogtam fülébe, mielőtt apró csókokat hagytam halántékán, aztán mutatóujjammal kisimítottam a haját, ami behunyt szemébe hullott.
A fiú, aki átölelt gyönyörű volt, hihetetlenül gyönyörű, és mégis elrejtette ezt az egójával, ami mindenhol ott volt. Az egója, amit minden lány imádott, én pedig mélyen elítéltem. Ez a fiú valami más volt, de aggasztott, mert ha van egy valami is, amit tanultam a töri tanáromtól az az, hogy a történelem ismétli önmagát.
Egy srác, mint TaeHyung, én és az ismétlődő történelem nagyon aggasztott, de nem szabad erre gondolnom. Lehet, hogy TaeHyung a fejemhez vágott néhány bántó dolgot és váratlanul csattant rám, de sosem bántana úgy, ahogy a többiek tették, az igazán kanos srácok, akikről köztudott volt, hogy már nem szüzek.
Egy halk kuncogás szökött ki számon a gondolatra, ami a múlt éjjel óta nem hagyott nyugodni. Kim TaeHyung, a flörtölő bunkó, az Adonisz, a lányok kedvence, aki még mindig szűz.
Valamiért örülök, hogy még nem feküdt le senkivel, mert ez azt jelenti, hogy ő nem is TaeHyung. Ennek így nincs értelme, de ha belegondolsz, ez a teljes és sokkoló igazság. Továbbra is csodálva őt, észrevettem a vigyort a mennyei ajkain, aminek következtében én is elmosolyodtam. Ezt teszi velem, még ha nem is csinál közben semmit. Ez is csak ő.
Ha egy héttel ezelőtt vigyorgott volna így rám, a homlokom ráncoltam volna és rengeteg sértő megjegyzés jutott volna eszembe, amiket nem mertem volna hangosan kimondani, aztán meg peckesen elmentem volna, mert utáltam őt a semmiért. Nem a semmiért, hanem TaeHyung képéért utáltam. A rosszfiú, aki ellopja a lányok ártatlanságát, miközben minden partiban lerészegedik a hétvégén.
- Mióta bámulsz már engem? – kérdezte TaeHyung önelégülten, és az elbűvölő nevetését próbálta visszatartani zárt szája mögé.
- Csak pár perce – mondtam, miközben elpirultam. Szerencsére szemét csukva tartotta, ezért nem láthatott.
- Hazug – gúnyolódott, mire természetellenesen nevettem el magam, és még inkább elpirultam.
- Kelj fel, el kell készülnünk – gyors voltam, hogy témát változtassak, ami már elég kellemetlen volt számomra. Elhúzódtam TaeHyung öleléséből, hogy keressek magamnak valami friss ruhát, amit felvehetek, mielőtt az ajtó kilincse felé nyúltam.
Eszembe jutott, hogy közel állok a meztelenséghez, ezért random felkaptam a pólót a földről, magamra húztam, aztán kimentem az ajtón a fürdő felé.
Gyorsan lezuhanyoztam és azt hiszem ennek az volt az oka, hogy TaeHyungot egyedül hagytam a szobámban. Kétlem, hogy átnézné a dolgaimat, hiszen nincs mit elrejtenem előle. Mikor teljesen felöltöztem és gyakorlatilag elkészültem, a konyha felé vettem az irányt, ahol apa támaszkodott a pultnak. A szívem megállt egy pillanatra, mert féltem, hogy meglátta a kocsit a felhajtón.
Talán nem szúrta ki, és ha mégis, reméltem, hogy nem hozza fel a témát, míg TaeHyung itt van. Annak ellenére, hogy apa sosem beszél velem, mindig a legjobbat várja tőlem, és azt akarja, hogy csak az iskola miatt kelljen aggódnom.
Legalábbis eddig így volt, míg pénteken egy fiú meg nem változtatta az életemet, amire nem is gondoltam, hogy lehetséges lenne. Egy porcikám se kívánta ezt, de mikor vele voltam, melegség vett körül.
- Kinek a járműve az? – kérdezte apa, nem is bajlódott azzal, hogy felpillantson rám az újságról, vagy hogy letegye a kávéját.
- Hogy érted? – hazudtam. Azonnal tudtam, hogy nem kellene ennyire hülyén viselkednem, mert egyáltalán nem tudok hazudni. Átlátszó vagyok.
- SooYun, hol vagy, bébi? – TaeHyung idegen hangja keresztülfutott a házon. Kétségkívül felkeltettem apám érdeklődését, és felvont szemöldökkel meredt rám.
TaeHyung nincs tisztában apa jelenlétével, így fut be a konyhába. Szerencse, hogy rajta van a nadrágja, különben már halott lennék. Még így is, hogy nyakig benne vagyok a bajban, nem tudom megállni, hogy ne csodáljam meztelen felsőtestét.
Hatalmas kezei a derekamra csúsznak, mielőtt lehajol, hogy gyors csókot nyomjon rám. Mosolyának árnyéka ül ki arcára, mikor apa megköszörüli a torkát mögöttem.
- Jó reggel, uram. TaeHyung vagyok – próbált jól viselkedni az én javamra, de mindketten biztosak vagyunk benne, hogy ez nem fog jól elsülni. Hogy udvarias legyen, TaeHyung kinyújtotta a kezét apa felé, de ahelyett, hogy megrázná, apa csak TaeHyungot bámulja undorral, én pedig a homlokom dörzsöltem frusztráltan.
A millió végkimenetel közül ennek a beszélgetésnek, kétlem, hogy bármelyike is pozitív lenne. Nem csak TaeHyungot, hanem engem is beleértve.
- Egy igazi rosszfiút fogtál ki, SooYun – gúnyolódik apa TaeHyungon, én pedig belül égek a dühtől. Tudom, hogy régebben én is nagyon elítéltem TaeHyungot, de apának nincs joga így viselkedni vele. Ujjak csúsznak a pólóm hátulja alá és finoman simogatják a hátam, míg TaeHyungnak dőlök, próbál lenyugtatni.
- Amúgy, csak felvettem SooYunt a suliból, hogy ne kelljen busszal mennie azután az orr-incidenst után – hazudott TaeHyung, de annyira valósnak hangzott, hogy azon kaptam magam, hogy elhiszem a történetét, pedig tudom az igazat. Az egész keze a hátamnak simul, ami melegíti a bőröm és nagyszerű érzés.
- Milyen orr-incidens? – kérdezi apa megbizonyosodva, hogy minden szó, amit TaeHyug mondott igaz. TaeHyung kezének és apám hülyeségének köszönhetően, lassan visszanyerem a normál szívverésem, nem úgy, mint előbb, mikor majd kiszakadt a mellkasomból.
- A buszsofőr rátaposott a fékre és SooYun beütötte az orrát az előtte lévő ülésbe, amitől vérezni kezdett. Elvittem őt az iskolaorvoshoz, hogy megnézzék, de azt mondták, hogy minden rendben. Nem kell semmi miatt aggódni – mosolygott TaeHyung magabiztosan, hogy újból tisztelni és csodálni kezdtem. Annyira jó volt az emberekhez és hozzám, hogy ez is csak hozzáadódott a hosszú listához, ami vonzóvá tette őt.
- Jó tudni, hogy gondoskodnak róla – válaszolta apa, mielőtt TaeHyung bólintott, majd visszavezetett a szobámba. Próbáltam visszatartani a sikításomat. Mikor be voltunk zárva a hálóba, már nem tudtam nem hatalmas mosollyal nézni rá. Amit TaeHyung tett, az lenyűgöző volt és semmi olyan, amire számítottam volna, de határozottan lenyűgözött.
- Le vagy nyűgözve? – gúnyolódott rajtam, ahogy körbefontam karjaim a nyaka körül és erőteljes csókot nyomtam az állára, majd feljebb mentem rózsaszín ajkaira is.
- Igen, le. Nagyon köszönöm! – sikoltottam, ahogy gyakorlatilag karjaiba ugrottam, megöleltem, míg ő felemelt a földről.
- Csak hogy tudd, azért tettem, hogy magamat mentsem – egy gyenge nevetés hagyta el a számat, ahogy visszaadtam TaeHyungnak a pólóját és felkaptam a hátizsákom. TaeHyunggal a bejárati ajtó felé sétáltunk.
- Hé, TaeHyung! – kiáltotta apa, hangja pedig bejárta az egész házat. TaeHyung határozott lépésekkel bement a szobába, gyönyörű mosoly játszott ajkain, és én is magabiztos lettem. TaeHyung megtette a lehetetlent, kiérdemelte apám elismerését. Ez olyasmi volt, amit még nekem se sikerült elérnem születésemtől kezdve.
- Igen, uram?
- Ne merj még egyszer hazudni vagy megdugni a lányom – éreztem, hogy az állam a padlót súrolja, már nem mosolygok. Nem hiszem el, hogy apa ilyet ejtene ki a száján, arról nem is beszélve, hogy milyen stílusban.
TaeHyung alakja megfeszült helyben, félt, én pedig aggódtam, hogy nem fog kiállni magáért. Talán nekem kellene beszélnem apával.
- Valójában, nem ez történt, csak hogy tudd. Ó, és ne beszélj így vele soha többé – avatkoztam közbe, mielőtt TaeHyung ujjai közé csúsztattam az enyémet, majd elrángattam a bunkó apámtól.
Mikor végre bemásztunk a kocsiba, mindketten sóhajtottunk és csöndben ültünk a kocsifelhajtón, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Ha ki kellene választanom egy szót, hogy leírjam, mi történt az előbb, a „meglepő” lenne a megfelelő. Kezdve azzal, hogy apa átvert minket, majd pedig, hogy kiálltam TaeHyungért, megdöbbentő volt.
- Sajnálom. Általában nincs itthon, ahogy anya se. Nem gondoltam, hogy gond lesz belőle, mivel korán mennek dolgozni és későn érnek csak haza. Ez az egész az én hibám – ráztam meg a fejem, és a halántékomat dörzsöltem. Próbáltam elűzni a már előrelátható fejfájásom, amit a szüleim okoztak.
TaeHyung nem mondott semmit és ez aggasztott. Mondjuk, nem kellene ezen meglepődnöm, elvégre apa rosszindulatú volt vele és azt is csak miattam. TaeHyung rám se nézett, tekintetével az útra koncentrált. Kétségbeesetten próbáltam valami kapcsolatot teremteni vele, és ez a kétségbeesés egyre inkább nőtt ahogy teltek a másodpercek.
- Hányszor szexeltél? – ezek a szavak hagyták el száját, nem az, amit akartam, persze. Sokkal jobban éreztem magam a csendben, ami ránk telepedett az előbb.
Vonakodtam, hogy válaszoljak-e vagy ne, bárhogy is, a dühe egyre inkább fokozódna, úgyhogy könnyű volt megállapítani, hogy sehogy sem fogok jól kijönni ebből a szituációba.
- Négyszer – válaszoltam őszintén. Utáltam ezt a számot és utáltam, hogy mit jelentett, mert mindvégig a rossz emberekre pazaroltam. Végül, TaeHyunggal találkozott a tekintetünk. Nem tudtam kiolvasni az érzéseit és úgy tűnt, semmi nem volt ott, de akkor is éreztem, hogy ez több mint egy tompa tekintet.
- Hány sráccal? – jött az újabb kérdés, amit elutasítottam. Ezúttal is várt a válaszomra, hiszen az előzőre is mondtam valamit.
- Három, és nem vagyok büszke rájuk, de megtörtént – vontam vállat, ahogy elhallgattam. Ez olyasmi volt, amit szerettem volna beismerni, de akkor sem tudom visszapörgetni az időt. – Amúgy, miért érdekel? – kérdeztem, ahogy a kis autó életre kelt ujjai alatt. Már az úton is voltunk, mikor válaszolt a kérdésemre.
- Csak mert valószínű, hogy meztelenül aludtál azokkal a srácokkal és hát, te voltál az első lány, aki ilyeneket csinál velem. Az első, akit így láttam – vallotta be, és éreztem, hogy nem sok mindenkinek tenne ilyet. Nem is kellene elhinnem, amit mond.
Amennyire ismerem őt, hímringyó is lehetne, aki hazudik a szüzességével kapcsolatban, hogy bejusson a bugyimba. Elvégre, remek hazudozó. Az elmém félrelöki a gondolatot, mert TaeHyung tényleg kedvel engem és nem hazudna, hogy megkapjon, mert amúgy sem érném meg azt a sok zűrt.
- És ez rossz? – kérdeztem, mert tényleg kíváncsi vagyok a válaszára. Azt szeretném, hogy azt mondja, nem, mert abban már nem vagyok biztos, hogy az igen mit jelentene. Egy mélyről felszakadó nevetés hagyja el ajkait, amitől kissé aggódni kezdek, de úgy döntök, hogy lazára veszem, bármit is válaszoljon rá.
- Határozottan nem, bébi. Kizárt, hogy az, hogy láttalak rossz lenne – nevetése visszhangzik a járműben, és végigfut a hideg a hátamon.
- Ó, akkor oké – mosolyodom el kínosan, ahogy felhajt a saját kocsibejárójukra. Ötletem se volt, hogy folytassuk ezt a beszélgetést.

****

- Szóval, nem gondolkoztál még azon, hogy sztriptíz táncos legyél? – viccelődött. Legalábbis remélem, hogy csak vicc volt, mert én is nevettem és próbáltam figyelmen kívül hagyni a kérdését, miközben TaeHyung szekrényében turkált.
- Nem, de biztos vagyok benne, hogy te már igen – jegyeztem meg, mielőtt kinyújtottam rá a nyelvem. TaeHyung gyerekesen forgatta a szemeit.
Tekintetem egy fehér pólóra tapadt és magamban imádkoztam, hogy TaeHyung azt vegye fel. Tekintete követte az enyémet, mire elnevette magát és magára húzta a pólót.
Úgyis, hogy tisztában vagyok vele, mennyire szánalmasan festek, most sincs annyi akaraterőm, hogy abbahagyjam a bámulását. Ő is teljesen tisztában volt a csodálatommal, úgyhogy nem is próbáltam meg elrejteni.
- Jó választás – jegyeztem meg viccelődve, ahogy felsőteste köré fontam karjaim és a fejem a mellkasára fektette. A hátam simogatta finom körökben, állát pedig a fejemre tette.
- Itthon kéne ma maradnunk – javasolta TaeHyung. Mindkettőnk csalódottságára nemet ráztam a fejemmel. Az egyik oka az volt, hogy ma már egyszer hazugságon kaptak, ami nem volt szokványos.
Bólintott, majd TaeHyung kivezetett a kocsijához, és lassan is vezetett, így volt elég időm megcsinálni a házim, már amekkora stréber vagyok. Még a plusz tíz perce ellenére sem sikerült befejeznem, mert nem tudtam levenni róla a tekintetem. Szomorú és szánalmas volt, és új is. Még egy srác sem tudott úgy vonzani magához ezelőtt, mint a mágnest.