1. rész

SooYun POV

Amint megszólalt a csengő, a szemem forgattam tudván, hogy most ebédszünet lesz. Egyáltalán nem rossz, hisz ott vannak velem a lányok is, csak TaeHyung is ott fog lenni. Elrontja a napom, és még csak nem is tudom, miért. TaeHyung jelenléte rosszul érint, pedig nem kéne.
Kim TaeHyung az, akit mindenki „rossz fiúnak” hív, aki azt hiszi, hogy menő megszegni a szabályokat. Egyszerűen csak bosszant. Talán ez azért van, mert az iskolában a lányok fele kétségbeesetten szerelmes ebbe az idiótába. Nem tudom, mit kedvelnek annyira benne, mindössze annyit tudok mondani, hogy rossz ízlésük van. TaeHuyng egy faszkalap, és egész álló nap tudnék róla mesélni, hogy hogyan bántja az embereket folyamatosan, hogyan viselkedik tiszteletlenül mindenkivel ezen a Földön, és még így tovább.
Tudtam, hogy TaeHyung is ott lesz, mint minden nap. Nem ez zavar, hiszen mindannyian ugyanoda megyünk, ahogy ő is. A kilincsért nyúlok és kinyitom az ajtót.
Elfoglaltam a helyem a terem elülső felében, és úgy tettem, mintha a táskámban keresnék valamit, míg nem jönnek a barátaim. Mikor felpillantottam, láttam, hogy TaeHyung is elfoglalja a helyét az előttem lévő asztalnál, velem szembe, mint mindig. Ez az ő kijelölt helye volt, de ez még nem akadályozott meg abban, hogy mérges legyek rá. Titokban figyeltem őt, ahogy maga elé rakja és enni kezdi az ebédjét. Bal kezével hátratolta a haját a szemeiből, mielőtt felnézett volna az ebédjéből. Fekete tekintete úgy hatolt belém, mint egy lövedék. Láttam, ahogy elneveti magát, mielőtt elkaptam a tekintetem. Továbbra is kutakodtam a táskámban a semmiért. Talán találok benne valami csodát, nem tudom, de mindent megtennék, hogy elkerüljem TaeHyung-ot. Kikészít.

Láttam, ahogy a lányok közelednek felém, majd pár másodperc múlva köszönnek és le is ülnek. Mellém MinRin ül, és fülemhez hajol.
- Jól vagy? Kicsit, uh, feszültnek látszol – vallotta be, mire halkan elnevettem magam.
- Jól vagyok – hazudtam. Nem tudok jól lenni, ha TaeHyung is itt van. Minden zavart benne, a lehető legrosszabb módon. Kirázott a hideg tőle.
Ahogy enni kezdtem észrevettem, hogy TaeHyung tekintete rajtam volt, ahelyett hogy inkább tovább tömte volna a fejét. A szemem forgattam, és motyogtam magamban egy-két csúnya szót, aztán felnéztem rá. Fejét a kezeibe temette, és megint engem bámult. Ez volt a suli harmadik hete, és két napja ezt csinálja. Talán ez az oka, amiért annyira utáltam.
A tekintetem ismét TaeHyung-on landolt. Az ebédje az asztalon hevert, és a telefonján valakinek írogatott. A szemem forgattam, mielőtt tovább ettem volna. 

Az ebédszünet alatt vagy azon kaptam TaeHyung-ot, hogy SMS-t ír, vagy hogy engem bámul. Tudom, hogy bóknak kellene venni, ha egy fiú rád bámul, de nekem ez inkább sértés volt.

****

Tizenöt perc úgy telt el, mint máskor egy hét, de végre csengettek. A jegyzeteimet a táskámba tettem. MinRin-nel gyorsan mentünk végig a folyosón a diákok között. Mesélt a hétvégi terveiről, a tőlem telhető legjobban próbáltam hallgatni rá ebben a nagy zajban. Mikor az udvarra értünk, elköszönt és elment a kocsijához, én pedig elmentem a buszmegállóhoz. Hallottam, hogy valaki fut mögöttem, és tudtam, hogy HaNeul az, mert a nevemet kiáltozta.
- Szia – nevettem el magam, ahogy a legjobb barátnőm felé fordultam.
- Láttad, mit viselt ma JiMin? Annyira dögös! – sikoltotta. A szemem forgattam, miközben HaNeul a fiúról áradozott. Bár jóképű volt, és szerintem nem is annyira vonzó, de ez az én véleményem. JiMin kb. 175 centi magas. Ő TaeHyung barátai közé tartozott. Úgy döntöttem, hogy nem ítélkezem többé, mert HaNeul választotta őt.
- A szemei annyira barnák. Szerintem lehetetlen, hogy egy ember legyen – sikoltozott, mire bólintottam, míg a buszhoz sétáltunk. Követtem HaNeul-t, majd leültünk két üres helyre a busz hátuljában. Folyton JiMin-ről áradozott, és úgy tettem, mintha élvezném, hogy hallgatnom kell. Imádom HaNeul-t, de megszállottja lett a fiúnak, és nincs is rá különösebb oka. Még csak nem is beszélgetnek. Bár, nem mintha én beszélnék bármilyen fiúval is.
A buszvezető elindította a járművet és bezárta az ajtókat. Eldöcögtünk egy másik megállóig, ahol aztán kinyitotta az ajtókat, és Kim TaeHyung lépett fel a buszra. Az állam leesett, annak ellenére, hogy tudtam, ő is ehhez a körzethez tartozik, de van kocsija, ezért meglepő, hogy nem azt használja. HaNeul furán pillantott rám. Nem tudott TaeHyung-ról. Előttünk ült le anélkül, hogy barátnőm és én felém pillantott volna. Remélhetőleg, nem fog felfigyelni rám.
Az út hazafele sokkal kényelmetlenebb volt és kínosabb, mint az általában szokott, vagy kellene lennie. HaNeul megállója eggyel az enyém előtt volt, úgyhogy a következő öt percben rá voltam kényszerülve, hogy csendben üljek, míg TaeHyung  meg nem szólalt:
- Hogy hívnak? – kérdezte. Fekete szemei rám tapadtak, ahogy kimondta a szavakat. Nagyon lassan beszélt. Kinyitottam a szám, hogy válaszoljak, de elakadt a lélegzetem. Valami nem stimmel velem. Teljes mértékben utálom TaeHyung-ot, nem kellene idegesnek lennem.
- SooYun – sikerült kinyögnöm, mire TaeHyung ördögien elvigyorodott.
- SooYun – ismételte a nevem mosollyal, ahogy tekintetét levette rólam, de én már nem tudtam ugyanezt megtenni.
Valamiért megnyugtató volt, ahogy kimondta a nevem. Kiváltott belőlem valamit, és ez határozottan nem volt jó. Aztán a busz megérkezett egy megállóhoz, és felálltam, hogy az ülések közötti folyosóra lépjek.
- Szia, SooYun – gúnyolódott, amint elbotorkáltam az ülése mellett. Nem szabad megtudnia, hogy hogyan érzek. A busz lehúzódott. Nem érdekelt, mennyire nyilvánvalóak az érzéseim, úgyis csak én meg még egy srác álltunk a megállóban.
- Ugh, mennyire utálom őt – morogtam, és elővettem a telefonom. A fejemben újra meg újra lejátszódott, ahogy gúnyolódott velem, hogy elérje célját. TaeHyung valószínű, hogy már tudta, mekkora egy seggfej, és semmi esetre sem fogja ezt tőlem hallani, mert tuti, hogy csak arra vár.
Kinyitottam a bejárati ajtót az üres házhoz. A szüleim mindketten este végeznek a munkával, és meg kell hagyni, néha magányosnak érzem magam. A bátyám eléggé elfoglalt, nem igen van ideje látogatni, és így hozzászoktam az egyedülléthez. Nem törődve dobtam le a táskám a kanapéra, majd elmentem a konyhába és elvettem egy almát, hogy megegyem.
Mikor befejeztem, a fürdő felé vettem az irányt és megengedtem a meleg vizet. Kibújtam a ruháimból, és hagytam, hogy a forró víz lemossa a stresszt rólam. Imádtam zuhanyozni. Miután kész lettem, megtörölköztem, felvettem egy combközépig érő pólót és egy rövidnadrágot, majd ágyamra vetődve neki álltam olvasni a könyvtárból kölcsönkért könyvet.