4. rész

SooYun POV

- Azt akarom, hogy velem töltsd a napot – suttogta, miután lehajolt hozzám. Hangjától kirázott a hideg,  TaeHyung szája a nyakamhoz ért, s egy apró csókot nyomott rá, mire én  annyira ledöbbentem, hogy leesett az állam, és ziháltam.
A csókot követően vigyorgott, de még mindig a bőrömhöz értek ajkai mindaddig, míg nem húzódtam el. Annyira egy idióta vagyok.
- Mit csinálsz? – Nem voltam benne biztos, hogy ezt magamtól vagy TaeHyungtól kérdezem, hogy őszinte legyek. Válaszul csendben maradt, míg kellemetlenül megdörzsölte a tarkóját. Bárcsak, ne mondtam volna ezt. Oké, komolyan, tényleg szerettem az ajkait, és nem is tudtam ezt letagadni. Ahogy kinéznek, annyira vonzóak és még inkább azok, mikor a bőrömön érzem őket. Őrület, és tudom, hogy nem tehetek ellene semmit.
- TaeHyung… Én is, um, szeretném veled tölteni a napot – először hezitáltam, mert eredetileg bocsánatot akartam kérni. A tőlem telhető legjobban próbáltam hihetően mosolyogni, és szinte biztos vagyok benne, hogy láttam, ahogy TaeHyung elpirul.
A kezébe csúsztattam az enyémet, míg visszasétáltunk a kocsijához. Mikor mindketten beszálltunk, beindította a motort. Fogalmam se volt, hogy hova megyünk, de nem is érdekelt. Néztem, ahogy TaeHyung vezetett, és ekkor döbbentem rá, hogy állandóan figyelem, hogy mit csinál.
Ez után arra is rájöttem, hogy emlékeztetnem kell magam, hogy nem szabadna éreznem iránta semmit, és ennek véget kell vetni.
Egy jó tíz percig csendben utaztunk, mielőtt TaeHyung egy túlságosan is ismerős környékre ért.
- Tudod, nagyon utálom a japán órákat – nevetett, ahogy a kocsifelhajtóra állt, ami gondolom, hogy ő hozzá tartozott.
- Miért mondod ezt? – kérdeztem, de magamban tudtam, hogy nem értek vele egyet.
- Emlékeztet arra, hogy utáltál – kuncog, ahogy mondja, mire kinyitom az ajtót és lelépek a hosszú felhajtóra. Kínos nevetés szökik ki a számon, miközben követem őt a házába. Teljesen igaza van, és fogalmam se volt, hogy ennyire nyilvánvalóvá tettem a számára.
Míg mögötte sétáltam, csodáltam a házat. Egyszerű volt, de annál inkább gyönyörű. Teljesen az ellentéte volt annak, amire számítottam. Makulátlan volt, és mindennek meg volt a határozott helye.
- TaeHyung, te vagy az? – visszhangzott egy anyai hang a házban, mire TaeHyung azonnal kellemetlenül érezte magát. Egy alacsony nő jött be a szobába, piszkos kötényt viselt, és mikor tekintete megállapodott rajtam, széles mosoly kúszott arcára. – Ki ő? – kérdezte a mellettem álló fiút.
- Anya, ő itt SooYun. SooYun, ő itt az anyám – mutatott be minket egymásnak, és kinyújtottam a kezem, hogy kezet rázzunk, de elutasította. Egyenesen felém jött, hogy megöleljen.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk, kedvesem. Kérsz valamit inni, vagy valami harapnivalót? – javasolta, és már szinte éreztem, hogy TaeHyung lángol mellettem.
- Én is tudok róla gondoskodni, anya – szólt közbe kissé gorombán, és az anyja értette a célzást, mert kiment a szobából.
- Kedves nő – mondtam, mikor TaeHyunh kinyitotta a hűtőt. Keresztülcsúsztatott egy üveg vizet felém a konyhapulton, míg magának is kibontott egyet.
- És kíváncsi, mindenbe beleavatkozik, és idegesítő – morogta, szemét forgatta a gondolatára. Megráztam a fejem, ahogy elmosolyodtam, mielőtt kinyitottam az üveg vizet. TaeHyung nem tudja milyen szerencsés, hogy van egy anyukája, aki ilyen.
Beszélgetünk, míg követem TaeHyungot egy kisebb szobába az emeletre. A szobában van egy kanapé, néhány hátradönthető támlájú szék, és egy tévé.
- Idegesítelek? – kérdezte, mire ledöbbentem.
Összekuporodtam a kanapén, TaeHyung pedig leült az egyik kihajtható támlájú fotelbe.
- Már nem annyira – ismertem be. – És én, idegesítelek téged? – kérdeztem meg tőle, és elfordultam, hogy ránézhessek.
- A francba, dehogy is – válaszolta, mire elpirultam. Azonnal felismertem, hogy megbánta valamiért, hogy kimondta a szavakat.
Hogy reagáljon arra, hogy mennyire kínos lett a levegő körülöttünk, felállt és a kanapét vizsgálta, amin ültem. A díszpárnák között keresgélt, gondolom a távirányító után. Közelebb mászott hozzám, majd megállt előttem.
Egyik keze a karfán volt, a másik pedig a kanapé támláján mögöttem, és az arca csak pár centire volt az enyémtől. A lehelete égette az arcom, és tekintete lyukat vájt belém. Szemeim lesiklottak telt ajkaira, és nem sokkal később azt kívántam, bárcsak ne tettem volna. Nem változtatna sokat a jelen helyzetem, mert TaeHyung a szemem és ajkaim között kapkodta a tekintetét.
- SooYun – suttogta, lehelete perzselte a bőröm.
- Igen, TaeHyung? – hallani akartam, hogy mit mondana, és a türelmem is kezdett elfogyni. Ekkor kimondta, amire gondol, és tűzijátékok robbantam a testemben:
- Kicseszett gyönyörű vagy.
Az arcom elöntötte a pír, és lehunytam a szemem, mire vigyorra húzta a száját. Az érzés, ami rám tört, majdnem ismerős volt. Ajkait rányomta a homlokomra, majd elhúzódott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zaklatott fel, amiért Kim TaeHyung nem csókolt szájon