5. rész

SooYun POV

- Nem tetszik ez a műsor – vallottam be. Már vagy két órája néztük ezt a kicseszett tévéprogramot, és elég annyit mondanom, hogy rég meguntam.
- Korábban is szólhattál volna – fordult meg a székében vigyorogva, amitől kiérdemelt tőlem egy szemforgatást és egy mosolyt. – Szeretnél valami mást csinálni? – kérdezte TaeHyung, mielőtt felállt és a kanapé végébe ült, ahogy én is. Bólintottam, aztán elvigyorodott, és közelebb mászott a kanapén hozzám. – Mit szeretnél csinálni? – a szavak hiába hagyták el ajkait, alig tudtam megérteni őket. Tekintetem a gyönyörűen megformált ajkaira szegeztem, majd felnéztem a szemébe, mikor elmosolygott. Rajtakapott, hogy bámulom.
- Bármit, kivéve, hogy tévézzünk – viccelődtem, mire öt másodperccel hosszabb ideig tartotta csukva szemeit, mint szokta, és édes mosolyra húzta ajkait.
- Menjünk el valahová – mondta lágyan, miközben hozzám közeledett. A világos farmerem hozzáért az ő fekete nadrágjához, és a kezünk is, ahogy megmozdult. Arcom elpirult, amiért ilyen gyorsan kezdett verni a szívem. Elég volt annyi, hogy a bőrünk összeérjen, már az a kis érintés is táplálta a TaeHyung iránt érzett éhségem.
Ez után a pár nap után, még most sem találtam meg az okát, hogy miért érzek úgy, ahogy, TaeHyung miatt. Az esetek 50 %-ában utálom. Vonz magához, mint egy mágnes, és már annyira beleestem, hogy nincs esély arra, hogy megszabaduljak tőle.
- Akkor mondd, hogy hova – feleltem gyorsan idegességemben. Mikor azt hittem, TaeHyung lehajol, ismét felállt a kanapéról.
Biztos vagyok benne, hogy erősen újra kéne szervezni az ítélőképességemet, mert mindent félreértek. Korrepetálni kellene az ehhez hasonló pillanatokból.
Kezét felém nyújtotta, aztán összefonta ujjainkat, és ettől majdnem megállt a szívem. Egy gyors rántással TaeHyung talpra állított. Nagyon közel sikerült megállnom hozzá, és milliószor jobb volt, mint az az unalmas tévénézés.
A szabad kezét felemelte, hogy kisimítson néhány kósza hajszálat az arcomból, és elvigyorodott, mikor továbbra is végigsimított a tincseimen. Ujjai annyira óvatosak voltak és puhák az arcomon. Törékenynek tűnhettem a viselkedése alapján, és úgy nézhetett ki, hogy bármelyik percben összetörök. Őszintén, imádtam.
- Jobban van már az orrod? – kérdezte, mire egy gyenge igennel válaszoltam. – Örülök neki – szavai annyira őszintének és hihetetlenül tisztának hatottak.
- Én is – néztem arcára.
Aztán előrehajolt, ezúttal biztos voltam benne, hogy mire számíthatok. A szemeimet lehunytam és felkészültem, bármi is az, ami meg fog történni.
Meleg ajkai hozzáértek a bőrömhöz, pont a szám felett, és tökéletesen elidőztek rajta, míg nem mozdította feljebb. Óvatosan megérintette az orrom hegyét, és még puhábbnak éreztem a bőrömön, mikor hozzáért a sérült orromhoz.
Végül gyönyörű szájától tagadhatatlanul végigfutott rajtam egyfajta melegség, kezdve a homlokomtól lefelé.
Egy kis részem készen állt arra, hogy felzavarjon ebből a tökéletes álomból, ami maga Kim TaeHyung. Karjait a derekam köré fonta, közelebb húzott magához, míg össze nem ért a mellkasunk. Arcomat izmos mellkasára fektettem.
Őszintén mondva, akár egy örökkévalóságig is tudnék így állni, de ennek egyszer vége kell, hogy legyen, és nem akarok az első lenni, aki elhúzódik tőle. Ujjaink még mindig össze voltak kulcsolva, ahogy egymással szemben álltunk. Nem bírtam megállni, hogy ne bámuljak összefonódó kezeinkre.
- Nagyon csinos vagy – mondta TaeHyung, mire felpillantottam rá, és arca idegességet tükrözött. A szemöldöke között apró ráncok jelentek meg, mikor szorosan lehunyta a szemét. Eszméletlenül elbűvölő volt, és szokatlanul szexi.
Fejben felpofoztam magam, amiért megengedek magamnak ilyen gondolatokat, hogy csak úgy szabadon elárasszák az agyamat. De ez a pofon sem fog megállítani attól, hogy ne kedveljem TaeHyungot valamilyen módon.
Hirtelen nyikorgást hallottam a szoba túlsó végéből, és azonnal elengedtem TaeHyung kezét, hogy az ajtóhoz forduljak.
- Csináltam sütit, ha kértek – Tae anyukája lelkesen sugárzott, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót.
- Akarsz sütit enni? – kérdeztem, mikor visszanéztem TaeHyungra.
Nem tudom, hogy mire számítottam, hogy majd történni fog, de határozottan nem a semmire, ami akkor volt. Ledermedve álltam TaeHyungnak háttal, és most kínosan éreztem magam, hogy ilyen közel áll hozzám. Úgy tűnt, hogy nem fog válaszolni a kérdésemre.
- TaeHyung? – hagyta el a számat a neve véletlenül kérdésként, és reméltem, hogy nem tűnik fel neki. Nagyon fura volt, még olyan embertől is, mint TaeHyung
- Csak menj – mondta, és elképzeltem, ahogy fogait összeszorítja, és mikor felé fordultam, pontosan ezt láttam. Tettem egy lépést felé, aztán ujjait szétnyitotta. TaeHyung egyértelművé tette, hogy nem akar a szemembe nézni.
- TaeHyung, mi folyik itt? – gyakorlatilag már könyörögtem. Az egyik pillanatban túl tökéletes volt, és a következőben meg jéghideg. Minden ok nélkül változott meg a hangulata ilyen gyorsan.
- Menj el a házamból – utasította. Hangjából minden érzelmet száműztek, kivéve a haragot. A könnyek szúrták a szemem, mert azt hittem, hogy TaeHyung legalább egy kicsit kedvel. Volt bennem valami, ami azt mondta, hogy nem egy bunkó, de az alapján ítélkezve, ami most történik, az volt. Még hozzá egy hatalmas nagy bunkó.
Ennek így semmi értelme. Annyira kedves volt és törődő, és úgy éreztem, hogy talán van esélyünk, még ha csak egy nagyon kicsi is. Minden akaratom ellenére, továbbra is a mellkasának dőltem együtt érző módon.
Nem, nem voltam együtt érző, sokkal inkább szánalmas volt a részemről, de meg kellett tudnom. Mielőtt észbe kaptam, a kanapéra lökött, láthatóan mérges volt.
- Menj. Menj el innen, hagyj békén, SooYun. Nem látunk itt szívesen – mondta feldúltan, tudtomra adva. A könnyeim lefolytak, ahogy újra talpra álltam. Ez már nevetséges volt. Nem akartam ezt, nem volt TaeHyungra szükségem, amúgy is hülyeség volt ez az egész.
Az elejétől fogva tudnom kellett volna, de nézz rám, úgy gondoltam rá, mintha már ezer éve ismerném, mintha már a barátom lenne.
- Menj el! – A hangja magára irányította a figyelmem teljes egészében.
Kellemetlenül felnyögtem, ahogy kisiettem a szobából, keresztül a házon, közben pedig potyogtak a könnyeim. Ezt át kellett volna gondolnom.
Mikor elértem az előteret, akkor döbbentem rá, hogy TaeHyung utánam fut. Pech, hogy az anyja feltartóztatott, mikor összepakoltam a cuccom.
- Mi a baj, szívem? – a hamis ártatlansága nem volt ínyemre, míg kezével végig simított sírástól rázkódo arcomon. A nő tekintete ezután egy tárgyra szegeződött mögöttem, és homlokát ráncolta.
- Hazavihetlek, édesem – ajánlotta fel kedvesen, de csendben maradtam.
- Én majd hazaviszem, anya. Gyere, SooYun – be akartam neki húzni egyet, mert tényleg azt várta, hogy majd utána megyek és megbocsátok neki, mintha mi sem történt volna? TaeHyung gyakorlatilag kirúgott a házából, ahova egyébként ő hívott át.
- Majd inkább sétálok – jelentettem ki, és TaeHyung anya szomorúan tekintett le rám, mielőtt kezét elvette az arcomtól.
- Nyugodtan vegyél el annyi sütit, amennyit szeretnél kifele menet, édesem. Van zacskó a mosogató melletti bal fiókban – magyarázta. Szégyen, hogy ennyire kellemes a társasága, míg TaeHyunggé egy katasztrófa.
- Köszönöm, Mrs. Kim – mosolyogtam rá, mielőtt elmentem a konyhába.
Megtaláltam a zacskókat, ahogy hallgattam a hangos veszekedést nem messze tőlem. Imádkoztam, hogy az anyja nyerjen. Túl jó volt egy visszataszító fiúhoz, mint TaeHyung, és szerintem jobbat éremelne nála. Remélem, hogy TaeHyung jobban bánik vele, mint ahogy velem.
- Hazaviszem – jelentette ki TaeHyung, és hallottam nehéz lépteit, de egy halk csattanás megakadályozta, hogy tovább jöjjön.
- Adott neked egy esélyt, és te elszúrtad, TaeHyung! Kétlem, hogy egy ilyen lány megállapodna egy férfival, aki már első alkalommal sírásra készteti, mikor idehozza! Egy gyönyörű, aranyos lány, mint ő megérdemli, hogy mosolyogjon, TaeHyung, nem pedig elfusson és sírjon, mert durván bánsz vele – az anyja már gőzölgött a méregtől.
Több sütit tettem el, mint amennyi elég lett volna, de így hagytam. Inkább hallgattam őket, leginkább azt, hogy TaeHyung mit mond rólam.
- Anya, tudod, hogy sosem próbálom meg hazahozni a lányokat, mert már előre tudom, hogy elszúrom. Sokat jelent nekem, SooYun, mindig is sokat jelentett. Tudom, hogy elcsesztem, de ha csak elmondhatnám neki, hogy mi a baj, akkor megbocsátana – úgy tűnt, TaeHyung inkább magát próbálta meggyőzni, nem az anyját. Várjunk csak, „elmondani neki, hogy mi a baj”?
- Vagy csak messzebbre fut tőled, TaeHyung. Csak akkor léphetsz előre, ha megpróbálsz egy kapcsolatot kialakítani kettőtök között – a beszélgetés nyugodtabb volt, és sokkal hatásosabb most már. Aztán a leeső és összetörő dekoráció hangja visszhangzott a házban, és az ajtóhoz futottam. Nem akartam hallani, hogy mit mond ezek után.
Lenyeltem a könnyeim, ahogy a járdán mentem, kezemben pedig a zacskó, amiben legalább tíz sütemény volt. Az anyjának igaza volt, megérdemeltem, hogy boldog legyek, és mindig, nem csak hetven százalékában az időnek.
Volt bennem valami, ami fájt TaeHyung után. Fura volt és idegen érzés számomra. Hirtelen ezek a kisebb álmodozásaim abbamaradtak. Nem volt helyes. Túl sokszor voltam már együtt a rosszabb fajta sráccal, tudtam, hogy szörnyen és rendkívül szívszaggatóan ér véget.
A gondolataim lelassultak, és rádöbbentem, hogy az utcán vánszorgok már fél órája. Otthon kéne már lennem, és meg kell próbálnom elrejteni az érzéseim, mielőtt a szüleim hazaérnek. Tíz perc gyaloglás után végre elértem az otthonom biztonságát, és hál’ Istennek anyáék még nem voltak itt.
Amilyen gyorsan tudtam, kiélveztem a meleg zuhanyt, hagytam, hogy a víz elmossa a boldogtalanságomat. Véletlenszerűen egy szám dalszövegét énekeltem, ahogy kiöblítettem a balzsamot a hajamból.
Mikor kiléptem a zuhanyból, ezerszer jobban éreztem magam, mint ez előtt. Ezért imádok zuhanyozni. Még ha már nem is vagyok megbántva, túl kell lépnem ezen a magamnak bebeszélt helyzeten, ami kialakult kettőnk között.
Sosem lettem ilyen gyorsan egy fiú megszállottja, sőt, sosem estem bele ennyire egy srácba se, mint TaeHyungba. Határozott egyénisége volt a szerelmi életemnek, de ez nem szerelem volt, az biztos.
Ami aggasztott, az már nem az volt, hogy mi az, ami már megtörtént, hanem a dolog, amitől ideges lettem, hogy mi fog holnap történni. Magamra rángattam a melegítőm, de a pólót már egyszerűbb volt felvennem. Aludni akartam, és pontosan ez az, amit tenni fogok.
Mivel korán hazaértem, nem maradt házim, amit késő éjjel kéne befejeznem, és nagyon leszívta az energiám a korábbi üvöltözés. Gyors kitérőt tettem a konyha felé, hogy szerezzek diétás kólát, mielőtt bebújtam az ágyba.
Kólával a kezemben, sütivel az ölemben, ment a film a tévében és így foglaltam helyet a kanapén, hogy felkészüljek a lustálkodásra. Csak ennyi volt: lusta és unalmas. Ezen az éjjelen megnéztem hármat is a kedvenc filmjeim közül. A filmek között mindig elszaladtam harapnivalóért, és kábé öt perc erejéig szocializálódtam anyáékkal is.
Imádtam az ilyen estéket, de pech, hogy holnap sulim van. Legszívesebben nem mennék be, de mivel ma már hiányoztam, muszáj bemennem, mert utálok pótolni.
Miután feltakarítottam a rendetlenséget, kellőképp kimerültem és hamar el is aludtam. Nem volt meglepő, hogy egy bizonyos fiúnak sikerült megjelennie az álmaimban.